Festett képek a városról
18-20. századi látképek Pest – Budáról, Budapestről
(Válogatás a Fővárosi Képtár gyűjteményéből)
Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, Budavári Palota E épület
Megtekinthető: 2010. december 16 – 2011. május 8.
A kiállításról:
A veduta megjelenését a történetével foglalkozók általában a reneszánsz művészet növekvő valóság igényéhez és a kapitalizmus kialakulásához kötik. Mint oly sok mindent Magyarországon a tényleges városképek megjelenését is hátráltatta a bekövetkezett török uralom. Bár az első hitelesnek elismert veduta Mátyás király korában született, a természetes fejlődés megszakadásával azonban nem válhatott gazdag variációk forrásává, sem újabbak készítésének ösztönzőjévé. A városképek később egy-egy történelmi esemény – többségükben az ostromok – leírásának illusztrációiként kerültek sokszorosított formában kiadásra. Megélénkült ez a folyamat a sikeres 1686-os ostrommal, Buda visszavívásával kapcsolatban, sokszor a várvívásban résztvevő katonai mérnökök munkájaként többé – kevésbé valóságos képét adva a kettős városoknak. Lapok tucatjai jelennek meg, terjednek Európa szerte, s forgathatjuk azokat ma is, de a hozzájuk készült, vagy a tőlük függetlenül alkotott rajzokból, akvarellekből alig maradt fent néhány, s e témákkal foglalkozó festményt is keveset ismerünk. Pest és Buda látképe, vagy a városok egyes részletire koncentráló ábrázolás – szemben a sokszorosított grafikai műfajokkal – festményeken eleinte szinte kizárólag csak a háttér elemeként jelentkeznek, elsősorban oltárképeken, vagy egy –egy személyt dicsőítő festményen, gyakran éppen e metszetek alapján készülve. Hátráltatja a műfaj igazi kifejlődését a helyi művészek hiánya is, helyszínrajz és látkép végleges kettéválása is az idegenből idelátogató rajzolók működése folytán következik be a XVIII. század során.
A napóleoni háborúk befejeztével, s a szárazföldi és vízi közlekedés javulásával megnőtt az utazási kedv és lehetőség. Eleinte az arisztokrácia tagjai keltek útra, majd egyre nagyobb számban indultak el a kíváncsiskodók a „rejtélyes” Kelet felé, s ebbe ekkor Magyarország is beleértendő. Sokszor társaságukhoz tartozik egy-egy művész is. Kezdetben a topografikus hűség a szándékuk, de csakhamar tetten érhető a festői látásmód visszaadására való törekvés is.
A XVIII. század végére Pest az ország kereskedelmi, Buda pedig, az adott körülmények közt, a közigazgatási központja lesz. Az 1800-as évek elején tűnnek el mindkét városban a középkori elemek: a városfalak, a kapuk és rondellák, néhány évvel korábban pedig a II. József által feloszlatott rendek templomainak barokk toronysisakjait bontják le. A fejlődés József nádor és a vezetésével 1808 októberében megalakult Szépítő Bizottmány működése folytán a bal parti városban látványos. Megszületik Pestnek egységes klasszicista képe. A Dunapart házai a tízes-húszas évek folyamán épülnek fel fokozatosan, 1832-re a Vigadó is elkészül, 1826 és 1838 között pedig kiépül a Rakpiac. A magasabb nézőpontból készült művek vizsgálgatása közben tanúi lehetünk a lipótvárosi plébániatemplom, a Nemzeti Múzeum felépülésének, vagy a Városháza átépítésének, s a később készülteken felfedezhetjük a Lipót- és ferencvárosi malmok kéményeit is.
Bár Buda fejlődése lassúbb ütemű, a városkép néhány „kiemelkedő” változása szembeötlő. Pontos kormeghatározó az 1810-ben leégett tabáni templom toronysisakjának hiánya, a Gellérthegyen felépült Csillagda és a csillagászok lakóháza, majd a szabadságharc után a Citadella épülete, vagy a Várhegyen a királyi palotán beállt különféle változások és a Nagy- boldogasszony templom toronysisakjának leégése. A jobb parton feljebb kevesebb a változás, igazán csak az 1821-re megépült óbudai zsinagógának klasszicista tömbjét, a hajógyárat és az ötvenes évektől Újlakon is üzembe helyezett malmok kéményeit lehet megemlíteni. Többek között ezek azok a főbb városképi változások, amik egyrészt nyomon követhetők a műveken, másrészt segítségükkel meg tudjuk határozni egyik-másik készítésének idejét.
Bp. híresen szép fekvésű város, a folyó mely részben elválaszt, ugyanakkor össze is fűz. Buda hegyein szép kilátó helyekre találva gyönyörködhetünk az elénk táruló látványban, Pestről viszont Buda sziluettje megragadó. A folyó városon belüli kanyarulatai lehetővé teszik a két város együttes ábrázolását.
A XIX. században a nézőpont közelebbi lesz, a művészek a városon belüli felvételi pontokra lelnek: a budai Dunapartra, a Pest melletti északi síkságra, és a ferencvárosi Dunapartra. A Rózsadombról mindkét város jól belátható, arányaik, egymáshoz való viszonyuk kiválóan érvényesül. A Várhegyről Pest részletei, a Gellérthegyről a Várhegy déli része és a pesti Dunasor látványa lenyűgöző. Egyes városrészletek, templomok, középületek és magánházak, a közlekedési eszközök és műtárgyak kerülnek rangos történelmi események és hétköznapi jelenetek díszleteiként a vászonra és papírra.
Kiállításunk igyekszik ezekből a képekből kiindulva bemutatni a fővárosunkkal foglalkozó veduták változásait. Olykor attribútumként, vagy egy – egy esemény helyszínének jelzéseként, ill. az oltárképet befogadó templom felidézéseként a háttérben megbúvó városképtől, az önálló már-már tájképi igénnyel fellépő totális látképen keresztül szeretnénk a látogatót vezetni, s végül eljutni az 1884/85-ös látkép-pályázat kiírásában megfogalmazott szűkebb terek, egyes épületek ábrázolását elváró igény szülte alkotásokig. Sajnos gyűjteményünk pillanatnyi kondíciói nem teszik lehetővé e téma ilyetén történő teljes és a lehető legmagasabb színvonalú művekkel véghezvitt kibontását, s így a valónál egy kissé szerényebb képet kap a szemlélő a reformkori egyre biztosabb kézzel megfestett vedutákról és a század második felére Budapesten is beérett műfaj változatos gazdagságáról, vagy gazdag változatainak számos példájáról. Ugyanez okból csak néhány példa felmutatásával tudjuk bemutatni most a fent említett pályázat termékenyítő hatását a kor művészeire, hisz a felhívásra beérkezett 67, és a szakirodalom által is beazonosított több mint 30 műből nincs egy tucatnyi sem, ami most a falakra került. Általában a fotózás megjelenésével és elterjedésével szokás temetni ezt a műfajt, de a festők sem hagyják magukat és a XX. században újra és újra felhasználják a városkép adta lehetőségeket, nem egyszer új stílust fedezve fel a belőle adódó és következő törvényszerűségekkel. Már nem a látvány – szépség bemutatásának, hanem az ipari civilizáció mindent beborító hatalmának, az oly divatos elidegenedés filozófiák érvényességének, vagy a szerkezet és szerkezetesség szépségeinek igényével. Ám olykor – olykor újra felbukkannak a régi sémák. Példa erre - talán a római iskola hatását aprópénzre váltva – a Folkusházy nyugalmazott alispánról megrendelésre készült portré, amelyen a festő a városkép elhelyezésével megnyitott háttérrel korábbi stílusokat idéz fel, s egyben követi az alispáni sorozatban már használt formulát.A XVIII. századi oltárképek, XIX. századi cégérek és tájábrázolások, sokszor díszletszerű látképek és városrészletek és néhány XX. századi példa bemutatásával nem annyira a város fejlődését, hanem az ábrázolás igényeinek változását, a Pest – Budáról, majd Budapestről készült veduták változatos voltát igyekeztünk érzékletessé tenni a Fővárosi Képtár festmény – gyűjteményének anyagából 72 műalkotást válogatva.
A kiállítás rendezte: Mattyasovszky-Zsolnay Péter
Budapesti Történeti Múzeum
Közönségkapcsolati és Szervezési Főosztály
T: +36/1/487-88-71
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése