Lövey -Varga Éva Botránykönyv részekben Gondolatok a negatív tevékenységekről

Lövey -Varga Éva
Botránykönyv részekben
Gondolatok a negatív tevékenységekről

Sokat gondolkodtam azon, hogy egyes emberek butasága meddig fokozódhat, és hogyan lehet megváltoztatni, jóvá tenni. Egykor azt hittem, hogy orvosilag, etikailag valaha lehetséges. De sajnálatos módon be kell látni, hogy tévedtem. Olykor egy-egy börtönviselt embert könnyebb volt segíteni, javítani, mint azokat, akik a rendőrségen, bíróságon vagy akár egyes egyetemeken, esetleg a hétköznapi életben mellettem megjelentek.
Sok kutatási anyagom szolgálta az ország javát. Nem apróztam el. De sajnos mások munkáiban látom vissza, az egyetemi dolgozatokat a nevem nélkül publikálták le saját könyveikként, mintha valaki fenntről szétosztotta volna. Mindezzel csak egy bajom van máig: egyrészt jogvédett név alatt születtek meg, másrészt nem a tanárok neve alatt kellett volna előadni a munkáimat, vagy leközölni.
Kis botránykák helyett azt a nagyot szerettem volna itt részekben leírni, amelyeket a kutatások során leltem, és amelyekről a levéltári dokumentációk beszámoltak, amelyeket az újságcikkek és kutatási életrajzok adatai alapján lehetett a szakmai anyagokhoz kapcsolni.
Erre a jogi kutatások dömpigként hoztàk magukkal a visszaélők névsorát, a bűncselekmények füzérként kezdtek gyűrűzni az oldalakon összeálló sorokból.
Kénytelen vagyok végigírni, mit éltem meg a felsőoktatási intézményekben, mert a tetteik kimerítik a Btk. minden paragrafusát számos más emberi jogi törvény sértésével, valamit a cserékből adódó félreértésekkel. Józan ésszel emberek soha nem tesznek, tettek volna ilyeneket.
Minden mozgás, változás feltárt valamilyen hibát, valamilyen cserét, félreértést.
Szó se róla, megtalálni ellopott anyagokat csak úgy lehet, ha sorra vesszük mi történt, hol történt, miért történt.
A nevetséges az egészben az, hogy a nagyon magas intelligencia teszteket írva is azt éreztem, hogy semmi ez a régi képességekhez, tevékenységekhez, és hogy ilyenekkel az életben nem foglalkoztam, kizárólag arra figyeltem, hogy amit az ember szeretne, az megvalósuljon, célt érjen. No, ja... Döngették egyesek a mellüket, hogy 120-as IQ szintet értek el itt meg itt. Én meg sunyin lapultam, hogy még az érettségi utàn az àtképzésen is magasabbat írtam úgy, hogy nem vettem észre, hogy a pszichológus-tanár az órát és tesztet elindította, és legalább tíz perccel később kezdve azt el (beszélgettem és címeket kértem), sokkal magasabb eredményt értem el a meglehetősen rossz közérzet és hatrányos társadalmi helyzet ellenére is.
Nos, mindez csak egy szelet abból, hogy a tesztek többsége kiegyensúlyozott állapotban azt írja ki, hogy: "Feltehetőleg olyan magas az intelligencia-szintje, hogy a teszttel nem vagyunk képesek mérni". Nos, hát itt a szakmai részeknél inkább abba is hagytam, míg egyesek el nem kezdtek szekálni, degradálni, hazudozni mellettem, felettem, mögöttem.
Én azt ajánlom, hogy tanulj belőle. Az IQ változik. Élettértől, lelki nyugalomtól és történésektől függően. És nem azt méri, hogy mekkora a tudásod, mennyit olvastál ... Hanem azt, hogy milyen problémamegoldó képességed, s a tesztek függnek a figyelmi állapotodtól is.
Jobb, ha nem ehhez méred a dolgokat, meg nem ez alapján ítélsz, meg hadakozol, rágalmazol, lopsz vagy csak véletlenül kölcsönveszel, mert olykor a bíróddal meg orvosoddal együtt keményen alulmaradhatsz. A tesztjeim nagy része 240 felett is volt. Az ember elfelejti. Lényegtelen. Nem az a lényeg. Útmutató csak. Az akaratod mellé.
Nem az a lényeg amellett, hogy te mennyire szeretsz engem, másokat, a barátaidat vagy oktatóidat. Sok mindenben útmutatóként szolgálhat viszont. Ha akarod, ha mások akarják.
Arra jöttem rá az évek során, hogyha nem mondod el, a végén a fele fordítva terjed el, s több kárt okoz, mint amennyit önmagában használhatna.
Vajon mi is ezeknek az oka? Az emberek szelektív látása és hallása?
A különféle élvezeti cikk használata? Úgy minden együtt...
Az orvosi jegyzeteket nem itt szeretném közölni, de a jelen orvostudományi képzések a filozófiai és más kutatásokkal sem felelnek meg a céloknak, az eredményeknek sem.
Csipkedősen, vagy könnyezve hamar odébb lehet állni.
Idővel talán az ember leírja a sztorikat, módjával. Ha van rá akarata... A címjegyzékként felsorolt szókapcsokatok ma már más történeteket fognak rejteni, mint a lejegyzések pillanataiban.
Mert: az élet ilyen.
S ha egy másik városban idegen férfi támad rád a nőjével összekeverve, ugyanúgy hátrahőkölsz, mint mikor a buta rendőr szállít el a kocsijával bírói csalásra, mert az informatikai hibáival a TAJ-kártya száma eggyel módosult, és ahhoz kereste hanyagul a nevet, s adta ki a szokásos utasításokat felelőtlenül.
Vagy ha a postás dob be a lakcímedre más néven küldeményt.
Esetleg az orvosi rektorod a szülőszobán a hozzád hasonló nő kezébe adja oda a gyermekedet.
Mert veled azt közölték, hogy méhen kívüli terhességed, cisztád van, s a menstruáció mellett nem lehet gyerek. S egyszerre a tornász testalkatodon a hasadban meglátod a baba rugdalozó lábát, vagy hirtelen konferencia közben kövérnek titulált testedből kibújik egy picike baba, vagy a rendőri hülyeségre, hogy összecserélnek, a mosdóban megszületik, majd el is tűnik a gyerek, mert annak adják akivel összecseréltek.
S ugye, nem az orvos, nem a bíró lesz a hülye? Mert valljuk be, nem csak a magyar nyelvnek vannak jó BNO-kód szavai, jelentésváltozatai sok mindent takarnak mondatkörnyezettől függően.
Fricskázzunk hát kicsit, játszva a türelemmel, történetekkel, tanítókkal és tanulókkal.
Mert bármilyen fájdalmas is, mindig tanul az ember: ha akar. Aki nem tud tanulni már, hamarosan meghal utána. Ez az élet rendje. A botrányokat pedig te csinálod, éled meg, kerülöd el, vagy használod a célok elérésére vagy akadályozására...te változtatsz, te döntesz...
Döntöttél? Hogyan? Jó lesz úgy?
Szeged, 2021. május 08. 17:04.