2011. december 25., vasárnap
Wass Albert: Karácsonyi versek I.-II.
Wass Albert: Karácsonyi versek I. I. Bajorerdő. Zimánkós fenyvesekből előoson a téli szürkület. Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva koldus szatyorban gondot gyűjtenek. Egy vonat sípol messze valahol. Fulladtan vész el fák között a hang. Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze kísértethangon fölsír egy harang. Olyan este ez is csak, mint a többi: olyan a színe, nyirkos ködszaga. Pedig valahol szent titokpalástban csodát takargat ez az éjszaka...! Angyalok húznak a világ fölött. Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke! Megszületett az Igazság, a Jóság, akit úgy vártunk: megszületett végre! Keresik régen bölcsek és királyok, papok, költők és koldusok. Világmegváltó konferenciák várják jöttét és fényes trónusok! Megérkezett. Bámulják bamba szemmel barmok, cselédek, pásztorok. Talán van olyan is, aki letérdel s valami együgyű imát motyog. A jászol fölött fölragyog egy csillag, néhány angyal és gyermek énekel... Szelíden száll az ének és a pára szurtos ólból a fényes égre fel... Aztán a barmokat itatni hajtják. A hajnal megnyergeli rőt lovát és robotos nyomán a szürke élet megy úgy, mind eddig, megy tovább. Mintha nem történt volna semmi sem. Meresztgetik szemeiket a kandik: királyok, bölcsek, költők, hadvezérek... amíg lassan a csillag is kialszik. A zord-sötét zimankós fenyvesekből előoson a téli virradat. Ködrongyokban gunnyasztanak a házak s vacognak vedlő gondjaik alatt... Plarnhof, 1945. Karácsony
Wass Albert:
Karácsonyi versek II.
II.
Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!
Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.
Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!
Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?
Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.
A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.
1946
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)