Archontológia

Az archontológia viszonylag szűk körben művelt történeti segédtudomány volt a századfordulón. Lényegében egyházi archontológiák jelentek meg (Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok. 1100–1900, 1900; Chobot Ferenc–Csáky Károly Emánuel: A váci egyházmegye történeti névtára. I–II., 1915–1917).

Sajátos archontológiai műnek tekinthető a Szent István Rend alapításának 150. évfordulóján kiadott, az összes addigi kitüntetett adatait tartalmazó kötet (Névjegyzéke az 1764. évtől az 1914. évig a magyar Királyi Szent István Renddel kitüntetetteknek,1914).

A két világháború közötti időszakban megjelent több hasonló karakterű munka az I. világháborúban kitüntetett személyekről (A Magyar Nemzet Aranykönyve, 1921; Heeger Árpád: A világháborúban kitüntetett közlekedési alkalmazottak arcképcsarnoka, 1925).

1940-ben jelent meg Hellebront Kálmán A magyar testőrségek névkönyve. 1760–1918 című könyve. Több szerző foglalkozott tanulmányokban egyes korszakok városi archontológiájával: Baraczka István: Óbuda közigazgatásának 20 éve (1746–1766),1941; Kovács Lajos: Pest szabad királyi város vezetői (bírái és polgármesterei) 1687-től 1790-ig, 1943.

Az archontológia a korábbi gyakorlatnak megfelelően, a hivataltörténet részeként jelent meg (Ember Győző: A m. kir. Helytartótanács ügyintézésének története. 1724–1848, 1940).

1945 után több figyelem fordult a tárgykör felé. Megmaradt az archontológiát a hivatal-, illetve közigazgatástörténet stb. {V-315.} részeként tárgyaló felfogás (Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata. 1540–1690, 1980). Borsa Iván – elméleti kérdések mellett – különböző megyék középkori tisztségviselőiről publikált tanulmányokat (Turóc vármegye alispánjai, 1989). Havassy Péter a középkori Heves megye archontológiáját vizsgálta (Heves megye középkori tisztségviselői, 1986). Köblös József középkori egyházi archontológiával foglalkozott (A budai, fehérvári, győri és pozsonyi káptalan archontológiája. 1458–1526, 1987). Benda Kálmán A királyi Magyarország tiszti címtára. 1607–1608 című tanulmánya (1972) az országgyűlési követjegyzékek (titulatúrák) tárgykörével foglalkozott.

Többen érintették egyes vármegyék kora újkori archontológiáját: Gecsényi Lajos (Győr megye közigazgatása és tisztikara a XVII. század első felében. Függelék. Győr vármegye tisztikara 1526–1703, 1984), Turbuly Éva (Zala megye közigazgatása a XVIII. század első felében. Függelék. 1700–1750 között működött megyei tisztviselők, 1986); Kállay István tanulmányában kora újkori városi archontológiát dolgozott fel (A székesfehérvári városi kormányzat szervei és személyei. 1688–1790,1972). Jelentős archontológiai kézikönyv Bölöny József több kiadásban megjelent műve, a Magyarország kormányai (1978). Székely Vera dualizmuskori minisztériumok archontológiával foglalkozott.

Fejes Imre a szocialista korszakból vett témát dolgozott fel (Veszprém megye közigazgatási beosztása és tanácsi vezetői [1945–], 1950–1981, 1982).

Sajátos, hadtörténeti vonatkozású archontológiák sorát adta közre Bona Gábor (Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban. 1848–1849, 1983; Kossuth Lajos kapitányai, 1988; Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban.I–III., 1998–1999). Hasonló karakterű, de más időszak vonatkozásait érinti Szakály Sándor archontológiai jellegű publikációi során (A magyar katonai elit. 1938–1945, 1987; A magyar katonai felső vezetés. 1938–1945, 1999).

Az újabb kori magyar archontológia jeles művelője Fallenbüchl Zoltán, aki sokrétű kutatási és publikációs tevékenységet fejtett ki a tárgykör legkülönbözőbb részterületein. Fontos tanulmányai közé tartozik pl. A Szepesi Kamara tisztviselői a XVII–XVIII. században (1967) és a Tiszticímtárak története Magyarországon (1977). Önálló kötetként jelent meg a Magyarország főméltóságai (1988), a Mária Terézia magyar hivatalnokai (1989) és a Magyarország főispánjai (1994).

A magyarországi archontológiai szakirodalom csúcsteljesítménye (nemzetközi összehasonlításban is) Engel Pál Magyarország világi archontológiája. 1301–1457 című műve (1996). Ez a munka módszertani szempontból is kimagasló.