N. G. : Arad: a Maros mosta ki a vértanúk csontjait

Arad: a Maros mosta ki a vértanúk csontjait Illegálisan használják a kamionok az aradi vértanúk földi maradványait őrző emlékmű melletti parkolót. Ám a helyzet így is jobb, mint 21 éve: akkor meg sem lehetett közelíteni a sírboltot. „Ugyan az emberek nagy többsége azt gondolja, hogy ez az emlékmű az 1849. október 6-i kivégzések pontos helyén áll, ez tévedés: az egykori vesztőhely, azaz inkább vesztőhelyek, hiszen másutt hajtották végre a golyó általi, illetve az akasztásos ítéleteket, körülbelül ötszáz méternyire, a várárokban található” – mondta el Arad város alpolgármestere, Bognár Levente. Hozzátette: bár a kivégzett főtiszteket már 1849-ben is vértanúknak tartották, hiszen október 6-án sokan zarándokoltak el a várhoz imádkozni, a városban lévő boltokat pedig bezárták, a hivatalos (bár kezdetben inkább csak eltűrt) tiszteletükre csupán a kiegyezés után kerülhetett sor. Mivel a várárkot a város lakossága nem közelíthette meg, az ahhoz legközelebbi helyen először fát ültettek és egy keresztet helyeztek el még 1849-ben, majd 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet állított a mai emlékmű helyén. A ma is látható, csonkagúla alakú dombot és a tetején az obeliszket 1881-ben emelték. Az egykor csupán emlékműnek épült csonkagúla azonban időközben sírbolttá vált. „Már 1912-ben rábukkantak véletlenül a várárokban két tábornok földi maradványaira. 1932-ben aztán kiöntött a Maros, a vize betört a várárokba és kimosta az egykori bitófák alapjait és a mellettük lévő sírokat” – mondta Bognár Levente. „A kivégzések után ugyanis a főtiszteket a vesztőhely mellett temették el. Ugyan néhány vértanú családja lefizette a bakót, hogy a holttesteket el tudják vinni és otthonuk közelében temethessék el, s volt, akinek a holttestét a tisztiszolgája hantolta ki, a többiek földi maradványai a helyszínen nyugodtak. Ekkor azonban tizenkét évvel Trianon után voltunk, vagyis Arad már nem magyar, hanem román város volt. Így a maradványok különböző helyekre, például köztemetői kriptákba kerültek évtizedekre.” 1974. október 6-án végre sor kerülhetett a vértanúk újratemetésére a gúla alapjánál kialakított sírboltban. Kiss Ernő és Dessewffy Arsztid kivételével – akik a szerbiai Eleméren, illetve a szlovákiai Margonyán nyugszanak – ide temették el a többi tábornok maradványait, így a tizenháromból tizenegy vértanú végső nyughelye jelenleg az emlékmű sírkamrája. A sírbolt lejáratát feliratos kőlap fedi az emlékmű oldalában. „Középiskolai diákként szemtanúja lehettem az újratemetésnek” – tette hozzá az alpolgármester. „Sajnos azonban a későbbiekben a Ceausescu-diktatúra fokozódó nyomásában balszerencsésen alakult az emlékmű sorsa. Mivel a diktátor igyekezett elfojtani az aradi vértanúk tiszteletét és így a magyar identitás megőrzését, megesett, hogy véletlenül éppen az október 6-i megemlékezés ideje alatt tartottak autókrossz versenyt az emlékmű mellett, hogy ne lehessen hallgatni a beszédeket. A környező földeket elkerítették, két oldalról is futballpályákat alakítottak ki. 1989-re végképp elzárták az emlékművet: ekkor már nem tudtuk megközelíteni a megemlékezés napján sem a köré emelt kerítések miatt.” Mi lett az emlékmű további sorsa? A cikk folytatása és képgaléria aműemlékem.hu magazinjában. Műemlékem.hu

Kovács Olivér 2010. október 6.