Királynék díszmagyarban. Magyar női díszruhák
Szerző: F. Dózsa Katalin
A kiegyezés után - amikor Nyugaton már frakkot vettek az urak - a férfiak díszruhája magyar maradt. Előkelő lányaink, asszonyaink is káprázatos magyar díszruhákat öltöttek. Hazaszeretet és pompakedvelés, napi divat és történelmi nosztalgia keveredik. Magyar díszruha a hazafias hölgyeken és a Habsburg-család tagjain egyaránt. Az 1867-es koronázáskor ugyanúgy, mint fél évszázaddal később az utolsón, 1916-ben, a háború kellős közepén? Mintha megállt volna az idő.
A magyar díszruha egyszerre volt megfelelő alkalmi viselet udvari gálára és egyéb ünnepélyes összejövetelekre; benne pompáztak az arisztokrácia és a birtokos köznemesség tagjai, valamint a jelentősebb hivatalt viselő középosztálybeliek is.
A 17-18. században általános magyar viseletet a hazafias érzelmekkel teli szabók alkották újra a reformkorban a történelmi hagyományokat ötvözve a napi divatformákkal. A férfiak prémmel díszített bársony mentéje, színes selyemdolmánya, testhez simuló zsinóros csizmanadrágja, tollas fövege többet megőrzött az ősi keleti hagyományokból, míg a fűzött derekú, bőszoknyás, kötényes női viselet a 16-17. századi reneszánsz, barokk módi formáit konzerválta.
Az 1867-es koronázási menet
A férfiak a koronázás, udvari bál vagy más kiemelkedő ünnepség alkalmával a színes selyem és bársony öltözéket ragyogó ékszerkészlettel - drágaköves, zománcos gombokkal, övvel, karddal, mentekötővel, süvegdísszel - viselték. A nőknek kétféle díszruhája volt, egy viszonylag egyszerűbb, a középosztálybeliek részére, illetve a kevésbé ünnepélyes alkalmakra, ez is szép selyemből, bársonyból készült, köténnyel, fátyollal. Míg az arisztokrácia számára udvari ruhaként pompázatosabb, díszesebb válfaja létezett, amelyet Girardi Tibor, a huszadik század első harmadának legelegánsabb vevőkörrel rendelkező előkelő szalonjának tulajdonosa így mutatott be: "Asszonyoknál hosszú, 3 vagy 4 méteres, hímzett vagy csipkedíszítésű alj, derék, mente, főkötő fátyollal és kötény. Leányok rövidebb, uszálynélküli szoknyát és pártát viselnek, mely gyöngyökkel van kivarrva és selyem vagy bársony szalag borul a fejre. Bőrből csak kevés cipő készült, a legtöbb arany vagy ezüst selyem szövésű, mindég a ruhához alkalmazkodik és nem egyszer a ruha kelméjéből készült."
Országszerte kedvelt Váci utcai cégek, a Monaszterly és Kuzmik, illetve az Alter és Kiss készítették elismerten a legszebb magyar díszruhákat a világon, nem csupán a honi, hanem a koronázási ünnepségekre Budára igyekvő osztrák, sőt francia, angol hölgyek számára is.
Az 1867-es koronázási menetben az ősi arisztokrata családok szinte valamennyi tagja felvonult látványos díszruhájában. Az arany- és ezüst hímzések, ékszerek csillogtak a napfényben, ragyogásukkal hirdetve a nemzet és a forradalmat egykor leverő király megbékélését. A svájci követ mégis fanyalgott: "Az egész menet minden pompája és valódi nagyvonalúsága mellett a külső szemlélő számára kissé farsangi volt - ez a darab középkor már nem igazán illik korunkba." A követnek valószínűleg nem a hölgyek pompája ellen volt kifogása, hiszen ez megszokott volt a korszakban, inkább a férfiak színessége tűnt számára furcsának. A 19. század végi közízléshez közelebb állt a fekete szövetöltöny és a fehér ing, a színes selyem legfeljebb a mellénynél és a nyakkendőnél kaphatott némi szerepet.
A milleniumi ünnepségek
A hatvanas években a neobarokk, neorokokó krinolinos divatott könnyű volt a reneszánsz, barokk formákkal egyeztetni, a hetvenes, nyolcvanas évek bonyolult, tornűrös, redőzött vonalait már kevésbé. S a hölgyek nem szívesen hordtak divatjamúlt formákat. A női díszruha háttérbe szorult, s bár a férfiak minden ünnepélyesebb alkalommal viselték szép "díszmagyarjaikat", mellettük a hölgyek legtöbbször a legfrissebb módit követték.
A díszruhák újabb csillogó korszaka a milleniumi ünnepségek idején jött el. A gyorsan változó újabb divatvonalak - csúcsos derék, óriási buggyos ujjak, uszályos bő szoknyák - ismét kedveztek a hagyományos formáknak. Nem csináltatott azonban mindenki új ruhát, hiszen egy régi családi öltözék nagy értéknek számított. Sokan az 1867-ben viselt darabot vették elő s alakították kissé át.
Erzsébet királyné - mint fia, Rudolf tragikus halála óta mindig - feketében jelent meg: "A nehéz damasztba, az óriási virágok rajza valódi jaisból van kihímezve, míg ugyancsak jaiskövek bordűrje szegélyezi az uszályt. Fekete bársony derék a felséges asszony karcsú termetén". Erzsébet megjelenése eltért a hagyományoktól, hiszen a magyar gyászruha sohasem volt fekete, a kötény és az ingváll mindig fehér volt. Kivétel csupán a szabadságharc után viselt ún. magyar gyász volt, amikor a hazájukat szerető asszonyok magyaros szabású ruhájukat fekete selyemből készítették, így fejezve ki mély bánatukat a forradalom bukása miatt. Erzsébet azonban még szeretett magyarjai kedvéért sem volt képes a lelkiállapotát legjobban kifejező fekete színtől eltérni.
A szomorú magyar királyné megjelenését a Magyar Bazár c. divatlapból idéztük, ahol megörökítették Stefánia özvegy trónörökösné ruháját is, amely galambszürke atlaszból készült s rózsák és gyöngyvirágok borították az egész szoknyát. A fátyol és a kötény, valamint a kivágást takaró fodros betét arannyal hímzett tüllből készült. A leányként és fiatalasszonyként kissé csúnyácska Stefánia, akit gyönyörű anyósa mindig háttérbe szorított, most élvezte kivirágzott asszonyi szépségét, s esze ágában sem volt nyolc éve elhunyt ura miatt feketében rejtőzni.
Koronázás 1916-ban
Az utolsó nagy alkalom a különleges díszruhák felvonultatására IV. Károly koronázása volt, 1916-ban. A legtöbb öltözéket ekkor már Girardi Tibor készítette. A nála rendelt "163 díszmagyar női ruhán - ahogy később visszaemlékezett - 320 munkás és munkásnő két turnusban, állandóan, éjjel és nappal dolgozott". Műhelyében készült Zita királyné ruhája is. A mester mintát is kapott, egy, a Pálffy-Eszterházy család által őrzött Mária Terézia korabeli díszruhát, amelynek mását kellett elkészítenie. Zita unokája, Simon főherceg emlékezése szerint a királyné életének legboldogabb napja volt a koronázás - soha gyönyörűbb ruhát nem látott. Ezt a remekbe szabott darabot Habsburg Ottó őrizte meg az utókor számára.
A férfiak közül kevesen csináltattak új öltözéket, hiszen nem is igen volt rá szükségük, majd mindenkinek volt díszruhája. Egyes családokban az ősök ruháit is elővették. A legrégibb kétségkívül Eszterházy Miklós ruhája volt, amit akkor Mátyás király mentéjének tartottak. Azóta bebizonyosodott, hogy az öltözet 16. századi, Mátyás király nem viselhette, de így is ez a legrégibb magyarországi férfi ruhadarab, melyet az Iparművészeti Múzeumban őriznek.
A hölgyek is igyekeztek a családi ereklyetárból öltözni. Zichy grófné zöld habosselyem szoknyáját a 18. században hímezték ki színes virágokkal és Andrássy Klára virágos mentéje is ebből a századból származott. Ott volt a menetben Majláth grófné díszruhája is, csak most a menye viselte, és a Monaszterly és Kuzmik utódjánál új, 18. századi csipkével díszített mente készült hozzá. Károlyi Mihályné Andrássy Katának is a történelem volt a szállítója. A Divatszalon szerint - "Élénk vörös bársony ruhája, pruszlikja, köténye, fátyola, csobolyszegélyes mentéje ragyogó 48-as emlék volt".
A Társaság című lap csak amiatt sajnálkozott, hogy "nem a fehér béke áldott idejére eshetett a koronázás, amikor az egész világ idesereglett volna, hogy megbámulja az ezer éves nemzet legnagyszerűbb történelmi aktusát. (...) Képzeljük el, ha a koronázás két-három évvel a békekötés utáni időre esik, amikor a háború sok nyomorúságát kihevertük és ellenségeinkkel is újra a régi baráti viszonyba kerültünk volna."
A nagyszerű felvonulás valóban "nem a fehér béke áldott idejére esett", hanem az emberiség addigi legszörnyűbb háborújának kellős közepére. Ez a tapintatlan pompa valóban anakronisztikus látványosság volt. Ha a svájci követ már 1867-ben kissé középkorinak találta az akkor még korántsem szokatlan fényűzést, mit gondolhattak 1916-ban a későbbi győztes hatalmak politikusai a véres harcok idején rendezett káprázatos ünnepségről?
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése