Katus László: Volt-e demográfiai forradalom Magyarországon?

Volt-e demográfiai forradalom Magyarországon?







Szerző: Katus László







Kétszáz évvel ezelőtt Magyarországnak még több lakosa volt, mint Angliának. Azóta ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Pedig, ha azóta Magyarország népessége ugyanolyan ütemben növekedett volna, mint Angliáé, akkor most nem tízmillió, hanem tizenhétmillió állampolgár élne hazánk mai területén.







Hazánk lakossága az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent, vagyis a halálozások száma minden évben több volt, mint a születéseké, s e tendencia valószínüleg a következő években is folytatódni fog. Ez a csökkenés egészen új jelenség a magyar népesség történetében. Az ország lakosságát először a II. József által elrendelt népszámlálás mérte fel 1785 és 1787 között. A lakosság száma azóta - egészen 1980-ig - folyamatosan, hol gyorsabban, hol lassuló ütemben növekedett. (A mai országterületen 2,7 millióról 10,7 millióra, vagyis két évszázad alatt megnégyszereződött.)







Drámai átalakulás




Ezt a trendvonalat visszafelé is meghosszabbíthatjuk, legalábbis a 18. század elejéig. Az 1715. és 1720. évi összeírásokon alapuló becslések szerint akkor a történeti (1918 előtti) országterület lakossága 4 és 4,5 millió között lehetett. Ez a szám az 1785-1787-es népszámlálásig, tehát nem egészen 70 év alatt, több mint megkétszereződött, s elérte a 9,5 milliót. Az 1780-as években Magyarországnak több lakosa volt, mint Angliának. Az angol népesség növekedése azonban ezután jóval gyorsabb volt, s a 20. század elején Angliában már csaknem kétszer annyian éltek, mint Magyarországon. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy Angliában sokkal előbb kibontakozott és jóval nagyobb népességnövekedést eredményezett az a folyamat, amelyet demográfiai forradalomnak vagy demográfiai átmenetnek nevezünk. A "forradalom" elnevezés a változás radikális voltára, a népesedési viszonyok drámai átalakulására, az "átmenet" pedig a folyamat tartalmára utal. Ezekben az évtizedekben ment végbe az átmenet az ipari forradalom előtti agrártársadalmakra jellemző népesedési modellről a modern ipari és városi társadalmakra jellemző népesedési modellre.







Az ipari forradalom előtti hagyományos társadalmak népesedési modelljét az jellemzi - Angliában az 1750 előtti, Magyarországon pedig az 1880 előtti évek tartoznak ide -, hogy a maihoz viszonyítva mind a nyers születésik, mind a halálozási arányszám, vagyis az ezer lakosra jutó születések és halálozások száma igen magas. Angliában ezer lakosra 30-35 születés és 28-30 halálozás jut, Magyarországon 45 körüli születés és 35-40 halálozás. Az Anglia (s általában a nyugat-európai országok) és Magyarország közötti különbségek az eltérő házassági szokásokkal magyarázhatók, mivel egyik társadalomban sem volt általánosan elterjedt a házasságon belüli születéskorlátozás. Angliában és Nyugat-Európában idősebb korban házasodtak, mint nálunk. A nők általában 28-30 korukban kötöttek először házasságot, nálunk viszont 18 év körül. Nyugaton a férfiak és a nők 15-20 százaléka sohasem kötött házasságot, míg nálunk az ilyenek aránya csak 3-4 százalék volt.







Ezek a házasodási szokások nagymértékben befolyásolták a születési arányszámokat, hiszen nálunk a nők túlnyomó része a legtermékenyebb éveiben (20 és 30 között) házasságban élt, míg Nyugaton az ílyen korúak zöme nem volt még házas. Így nálunk jóval több gyermek született, mint más európai országokban, viszont a halandóság is nagyobb arányú volt. A magasabb születési arányszám ellenére tehát a természetes szaporodás nálunk sem volt több, mint Angliában, mert az újszülöttek jelentős része (kb. egyharmada) még csecsemőkorában meghalt. Az 1830-as és 40-es években Magyarországon az újszülötteknek több mint a fele nem érte meg a felnőttkort.







Népesedési katasztrófákA halálozások száma időnként igen magasra szökött, jóval meghaladta a születésekét. A rendszeresen bekövetkező népesedési katasztrófák elvitték annak a természetes szaporulatnak a nagyobb részét, amely a korábbi években felhalmozódott. A nagyarányú halálozások okai között elsősorban a járványok, az éhínségek és a háborúk szerepeltek. A gyakorlatban e három tényező többnyire egyszerre jelentkezett. A járványok közül Nyugat-Európában a 17. század végéig a pestis volt a legpusztítóbb. A 18. században a pestis helyét részben átvette a himlő és a kolera.







A nagy halandóság következtében a születéskor várható élettartam Angliában az 1740-es években 32 év, nálunk száz évvel később is csak 24 év volt. Természetesen annak, aki a csecsemő és a gyermekkor veszélyeit túlélte, s megérte a 20. életévét, már nem volt esélye, hogy 55-60 éves koráig életben marad. Ilyen körülmények között hiába született a mainál jóval több gyermek, a természetes szaporodás mégis csekély volt, általában ezer lakosra évente 3-5 fő, így 150-250 év kellett a lakosság megduplázódásához. Magyarország népessége 1720 és 1787 között több mint megkétszereződött, ami ezer lakosra évente 11-12 főnyi szaporulatot jelent, de ez elsősorban a nagyarányú bevándorlásnak és a szervezett betelepítésnek volt köszönhető, s csak felerészben a természetes szaporulatnak.







Demográfiai ollóA demográfiai átmenet több évtizedig, a legtöbb európai országban több mint egy évszázadig elhúzódó folyamat volt, s több egymást szabályosan követő szakaszban bontakozott ki. Az első szakaszban a nagy népesedési katasztrófák, a halálozási többletet mutató évek tűntek el. Angliában 1742 volt az utolsó olyan év, amikor többen haltak meg, mint ahányan születtek. Ennek az oka az volt, hogy a szigetországban a 18. században már nem terjedt a pestis; a kolera és a himlő pusztítása pedig korántsem volt a pestiséhez mérhető.







A nagy halálozási válságok eltűnése után - Angliában az 1770-es évektől kezdve - megfigyelhető a "normális" években történt halálesetek számának lassú, de tartós csökkenése is. A születések száma maradt az addigi magas szinten, sőt az ezer lakosra jutó születések száma egy ideig még némiképp emelkedett is. Ez azzal magyarázható, hogy az ipari forradalom új munkahelyeket teremtett, ami a lakosság egyre növekvő hányada számára tette lehetővé a fiatalabb korban való házasodást. A demográfiai átmenetnek ez a második szakasza a legfontosabb, mert ekkor nyílik szét az ún. "demográfiai olló". Vagyis a születések és a halálozások számát, illetve arányszámát jelző görbék közötti rés - amely a természetes szaporodást jelenti - egyre tágul.







Ez a népesedési robbanás, a demográfiai forradalom időszaka, amikor például Angliában a természetes szaporulat ezer lakos után az 1670 és 1770 közötti évi 3 főről a 19. század első negyedében 15-16-ra emelkedett. Az 1780-as évektől az első világháborúig 10 ezrelék felett maradt az évenkénti természetes szaporulat. Anglia népessége 1760 és 1910 között 6 millióról 36 millióra növekedett, vagyis 150 év alatt meghatszorozódott, míg korábban ilyen arányú gyarapodáshoz 700 évre volt szükség.







Esély az öregkorra




Az átmenet harmadik szakasza akkor következett be, amikor a hagyományos, magas születési arányszám csökkenni kezdett. Angliában ez a halálozási arányszám csökkenése után több mint száz évvel, az 1870-es években vette kezdetét. Sőt a születések száma hamarosan gyorsabb ütemben csökkent, mint a halálozásoké. A demográfiai olló tehát lassan becsukódott, s a természetes szaporodás mérséklődött. Angliában az 1870 körül még 14 ezrelékes természetes népszaporulat 1910 táján már lecsökkent 10, az 1930-as években pedig 3 ezrelékre. A népesség növekedése tehát ismét visszatért a kétszáz évvel korábbi ütemhez.







A lassuló növekedési ütem mögött azonban egészen más népesedési modell rejlik, mint 200 évvel korábban. A halálozások aránya a korábbi 30-31 ezrelékről 12 ezrelékre, a születési ráta pedig az 1740-es évek 33-34 ezrelékéről, illetve az 1805 és 1825 közötti 40-41 ezrelékről 15 ezrelékre csökkent. A modern ipari és városi társadalomban általánossá vált a házasságon belüli születéskorlátozás, a családtervezés. A halálozási arányszám süllyedése mögött pedig elsősorban a csecsemő és gyermekhalandóság minimálisra csökkenése áll. A múlt század közepén még minden száz újszülött közül 15 az első életévében meghalt, az 1930-as években már csak hat. A születéskor várható átlagos élettartam az 1740-es években csak 32 év volt, az 1930-as években pedig már 60 év. Vagyis jóval kevesebben születtek, mint 200 évvel korábban, de aki megszületett, annak most már volt esélye arra, hogy megéri az öregkort.







Késéssel és összezsúfolódva




Magyarországot a 18. században és a 19. század első háromnegyedében a hagyományos népesedési viszonyok jellemezték. A 18. század első felében még nagy pestisjárványok tizedelték a lakosságot, s - mint Európa keleti és déli felében általában - a pestist felváltó kolera pusztítása sem volt sokkal csekélyebb. Különösen 1830-31-ben, 1847-49-ben, 1855-ben, 1866-ban és 1872-73-ban szökött igen magasra a halálozások száma. 1850 és 1880 között a történeti országterületen a természetes szaporulat mindössze évi 5 ezrelék volt.







A történeti, 1918 előtti országterület népessége 1787 és 1850 között 9,5 millióról 13,2 millióra, majd 1880-ig 15,6 millióra növekedett, s 1910-ben elérte a 20,9 milliót. Míg 1850 és 1880 között a lakosság 18 százalékkal, addig a következő 30 évben már 34 százalékkal gyarapodott. Ez a gyarapodás most már teljes mértékben a természetes szaporulatnak tulajdonítható, mert ekkor már nem bevándorlási nyereség, hanem kivándorlási veszteség mutatkozott, mégpedig évente átlagosan minden ezer lakos után 2 fő (30 év alatt összesen egymilliót tett ki a kivándorlási veszteség). Ez arra mutat, hogy a demográfiai átmenet nálunk is kezdetét vette.







Az 1870-es évek közepe után Magyarországon is egymás után jelentkeztek az átmenet szakaszai, az angliaihoz képest 130 évnyi késéssel, de jóval rövidebb időre összezsúfolódva. Az 1872-73-as nagy halálozási arány (68 ezrelék) az utolsó nagyméretű járványkatasztrófát jelzi. 1873 után nálunk sincs többé halálozási többlet - kivéve természetesen a háborús éveket. A kolera visszahúzódik, s az 1880-as évek végére az újraoltás kötelezővé tételével a himlőt is sikerül legyőzni. A járványos gyermekbetegségek - elsősorban a diftéria - továbbra is sok áldozatot szednek, de arányaiban ezek meg sem közelítik a korábbi járványkatasztrófákat.







Az 1880-as években kezdetét vette a normális évek halálozásainak lassú, de tartós és visszafordíthatatlan csökkenése is. 1874 után a halálozási arány már nem emelkedett 40 ezrelék fölé, 1895-ben végérvényesen 30 ezrelék alá, 1925-ben pedig 20 ezrelék alá süllyedt. A halálozási görbe az 1960-as évek elején 10 ezrelék körüli értéknél megállapodott. A demográfiai olló tehát az 1880-as években nálunk is szétnyílt, s a természetes szaporulat ezer lakos után a korábban megfigyelt évi 5 főről 11 főre emelkedett. Olyan magas értéket, mint Angliában (15-16 ezrelék), nálunk sohasem ért el, mert az 1880-as évek végén már kezdetét vette a születések számának csökkenése is.







A születések csökkenése gyorsabbAz átmenet legfontosabb szakasza - amikor a halálozások csökkennek, a születések száma viszont marad a régi magas szinten - nálunk igen rövid ideig, alig egy évtizedig tartott, míg Angliában kb. száz évig. Az 1880-as évek végétől az első világháborúig nagyjából párhuzamosan haladt a két görbe lefelé. A háború után lassan összecsukódott az olló, mert a születések csökkenése gyorsabb volt, mint a halálozásoké. Az 1885 előtt még 45 ezrelék feletti születési arányszám 1897-ben 40 ezrelék, 1922-ben pedig 30 ezrelék alá süllyedt. Az 1930-as évek végén már 20-nál kevesebb születés jutott ezer lakosra. A második világháború után egy évtizedig ismét 20 ezrelék fölé emelkedett a születések görbéje, de 1956 után megint süllyedni kezdett. A mélypontot az 1960-as években érte el, 13-14 ezrelékkel. A demográfiai átmenet végét jelzi az, midőn az évi természetes szaporulat nálunk is 3 ezrelék körüli értékben állapodott meg, mint Angliában az 1930-as években.







A halandóság csökkenését mutatja, hogy az 1830-40-es években a születéskor várható átlagos élettartam csak 24 év volt (ugyanakkor Angliában 40 év), 1941-ben a nőknél 58, a férfiaknál 55 év, az 1960-as évek végén pedig 72, illetve 68 év. Ez elsősorban a csecsemő- és gyermekhalandóság jelentős mértékű csökkenésének köszönhető. Az 1830-40-es években 100 újszülött közül 29 az első évben, újabb 18 pedig 5 éves kora előtt meghalt, s a 10. életévet csak 47 érte el közülük. Az 1890-es évek elejéig a helyzet alig változott, utána azonban viszonylag gyors javulást figyelhetünk meg: 1940 körül már csak 13, az 1960-as években pedig 100 újszülött közül 4 halt meg az első évében. S míg 1840 körül 100 újszülött közül 17-nek volt esélye arra, hogy megéri 60. életévét, 1900-ban már 34-nek, 1968-ban pedig 77-nek.







Csak megkétszereződöttA demográfiai átmenet következményeit jól tükrözi a lakosság számámak alakulása. A mai országterület lakossága 1787-ben 2,7 millió volt, ez 1880-ig 5,3 millióra növekedett, ami évente átlagosan 7 ezrelékes gyarapodást jelent. 1880 és 1910 között ezer lakos után 12 főre emelkedett az évi népszaporulat, így a lakosság száma 1910-ben elérte a 7,6 milliót. A következő 30 évben a népszaporulat visszaesett évi 6,5 ezrelékre (1941-ben 9,3 millió lakos) majd 1941 és 1980 között 3,5 ezrelékre csökkent. A természetes szaporulat évi átlaga a mai területen1880 előtt 5,8 ezrelék volt; 1880 és 1910 között felugrott 11,5 ezrelékre, majd 1910 és 1950 között ismét csökkent 6,7, a következő évben pedig 3,6 ezrelékre. Magyarország lakossága a tetőpontot 1980-ban érte el 10,7 millióval. Azóta minden évben csökken a népesség, mert a halálozások száma felülmúlja a születésekét.







S ha válaszolni akarunk a címben feltett kérdésre, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarországon is lezajlott 1875 és 1960 között a demográfiai átmenet, ez azonban nem járt olyan arányú népességnövekedéssel, mint Angliában, Németországban vagy a skandináv államokban. Angliában az átmenet az 1740-es évek közepétől az 1930-as évek elejéig, tehát 185-190 évig tartott, s ezalatt a természetes népszaporulat évi átlaga 11 fő volt minden ezer lakos után. Magyarországon az átmenet feleennyi ideig sem tartott, mindössze 85 évig 1875 és 1960 között, s ezalatt a természetes szaporulat évi átlaga csak 8,5 ezrelék volt. Anglia lakossága az átmenet idején - 1745 és 1930 között - meghétszereződött, Magyarországé viszont csak megkétszereződött.







Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére