Albert Ferenc: Tizenöt nap a valahai pokolban Nyolcadik nap a Beszkidekben „Utak mellett bús keresztek, mementóként a sírkertek,”

Tizenöt nap a valahai pokolban
Nyolcadik nap a Beszkidekben

„Utak mellett bús keresztek, mementóként a sírkertek,”

     A nyolcadik napon kegyvesztettek lettünk az Úr szemében, bár nem tudom mit tettünk ennek érdekében. Viszont az is megeshet, hogy az égiek könnye katonáink emlékezetéért hullik. Szerencsére mikor elérjük Lipnica-Dolna város főterét, varázsütésre megszűnik a könnyáradat, /egyelőre/!

     Mondhatnám azt is, hogy az egész város a világörökség része, hisz rászolgáltak múltbéli és a jelenben élő lakosai egyaránt e címre. Az tény, hogy bőven szolgálja látnivalóval az ideérkező turistákat, zarándokokat. A város főtere, a két temploma, a Szent Leonárd kápolna egyértelműen a világörökség része, s mint ilyen érdemes a tüzetes szemrevételezésre. Az öreg temetőben lévő kápolnától balra eső sarokban fedeztük fel a nagy világégés jó néhány áldozatának nyughelyeit. Számozásra utaló írás nincs, és azt sem tudom, mennyi harcos pihen e nyugalmat biztosító környezetben. A kis sírkertet, oszlopokat összekötő csőkorlátokkal kerítették le. Fedetlen műkő keretű sírokon, keresztek tudatják, hogy Osztrák-magyar, vagy orosz katonák porhüvelyeit rejti a mély. Művirágok és mécsesek tanúskodnak arról, hogy nincsenek elfeledve. Mi is letesszük az emlékezés virágát, nemzetiszínű szalagunkat és három mécsest gyújtva, /piros, fehér, zöld színű üvegekben/ elbúcsúzunk a harcosoktól, autóba ültünk, miközben az ég ismét sírva fakadt, záporként hullottak könnyei.

     A 965-ös úton haladva érjük el Lakta-Gora és Mucowka település között az útszéli erdőben a 304-es számú katonai temetőt melyhez egy csúszós, „dagonyás” út vezet fel. Amint vége az erdőnek, balra fordulva a földúton mintegy ötven méter megtétele után jobbra feltűnik a temető. Gumicsizma és esőkabát, /mint védőfelszerelés,/ és már is gyalogolhatunk a térdig érő susnyásban. A temetőkert csendjét csak az esernyőn kopogó vízcseppek törik meg, míg szemlélődünk a mohával zöldre festett beton sírkövek között. A keresztek árulkodnak arról, hogy osztrák-magyar, német és orosz katonákat temettek ide 1914 decemberében zajló ütközetet követően. Megejtve a kegyeleti kis liturgiánkat, magyar színekbe öltöztettük az öntöttvas feszületet, mécses gyújtást követően magukra hagytuk a hősöket.

     Muchowka településen egy félre érthetetlen tábla jelzi a 308-as számú katonai temető megközelítésének lehetőségét, a fő úttól 800 méterre. először Zúzottkővel terített úton a házak között, majd az erdő hatalmas fái között lopva a métereket, miközben az eső nem akarja megadni magát, egy tisztáson leljük meg Krolówka temetőjét. Hatalmas területet laktak be itt a hősök három teraszon.
Elkülönülten, ám egymás közelségében pihennek itt is az osztrák-magyar, a német és az orosz katonák. Az eső szemetel, majd eláll, és ismét szakad. Mind három teraszon megejtettük az emlékezést, Minden nemzetnek kijárt hajdan egy központi emlékmű, így volt hová letennünk a kegyeleti csokrot és a mécseseket.

Miután az eső feláztatta az erdei utat, nem volt merszem tovább menni, pedig alig egy-két kilométerre innen még három temetőt is rejt az erdő. A 305, a 306, és a 307 számon. Nem négy kerék meghajtású az autóm így nem kockáztattam.
     Lesziczyna település melletti civil temetője mögött az erdőben találtuk meg a 310-es számú sírkertet. Megközelítése 200 méteres gyaloglás az esőben kalandparkot idéző cselekedet. A temetőben itt is osztrák-magyar, német és orosz katonákat temettek mind 1914 decemberében haltak meg a tetemes mennyiségű vért követelő csatákban. Miután megcselekedtük mit megkövetelt a kegyelet, visszatérve az autóhoz száraz ruhába kellett öltöznünk.

     Tovább haladva, a 966-os úton Lapanów településen a katolikus templom mellett a főúttól mintegy 500 méterre a civil temető és mostanság kukoricával beültetett termőföld között vezető szórt kövesúton haladva a felső bejáratnál a ravatalozó szomszédságában van a kis sírkert. Körbe kerítve hagyományos oszlopsorral, melyeket kovácsoltvas láncszemek kötnek össze. Két központi öntvény kereszt dicsőíti a harcosokat, az egyik az osztrák-magyar katonáké. a másik az orosz katonáké. Egyébként 12 acélkeresztet helyeztek el, bizonyára a sorokba temetett katonák fölibe. Az eső közben elállni látszik, inkább csak szemetel. A kis koszorúnk és szalagunk itt is az öntvénykereszten kapott helyet, majd a mécses annak tövében pislogott dicsőítve a vérüket áldozó hősöket.

     Következő állomásunk, Tarnawa község civil temetőjében. Baloldalon hátul találtuk meg a 344-es katonai sírkertet, melyet szintén kovácsoltvas láncszemek különítenek el a civil síroktól. Nem olyan régen vágták ki a hatalmas fákat, melyek tuskói árulkodón mutatják veszélyes voltukat, hiszen szinte csak a kéreg körül volt már fás szerkezet, a többi kikorhadt üregként tátong rajtuk. A temetőben itt is Osztrák-magyar és orosz katonák sírjai láthatók. A kegyeleti főhajtás itt sem maradt el, mezei csokor és nemzetiszalagunk felkerült a központi emlékműre továbbá mécsesünket is meggyújtottuk, s elbúcsúztunk.

     Visszatérve a 965-ös útra, Zegocina település volt a célpontunk. A katolikus templommal szemben fel egy enyhe emelkedőn a civil temetőben, a középső traktusban jobbra, balra katonasírok (tömegsírok) sokasága vonja magára a bámész tekintetet. Ide 276 harcost temettek az 1914 decemberében zajló ütközet után. E hatalmas temetőben 152 német, 102 orosz és 22 osztrák-magyar katona lelt örök nyugalomra. Az emlékezés nem maradhat el itt sem, könnytől csillogó szem, halk ima, egy kis mezei virágcsokor nemzetiszínű szalaggal átkötve és egy mécses világító fénye, ez minden mit adhattunk.

     Már eléggé eljárt az idő ám a hazafelé vezető úton még Kamionka-Mala temetőjét keressük meg a hegytetőn. A 357-es számú katonai sírkert egy valóságos „éden”, ha egy temetőt lehet így nevezni. Idilli környezet, messze a világ zajától, egy erdő közepében. A hegyplatón falazott kőoszlopok között, természetbarát deszkakerítéssel ölelve 59 sorsír, mely közös és 53 egyéni sír. Ezek felett őrködik a felső teraszon egy fantasztikus fakápolna. Bár az eső még most is szemetel, mégis körbejárjuk az egész területet. Feltérképezzük a különböző nemzetiségű katonák sírjait, hiszen 260 harcos porhüvelyét rejtik e horpadt hantok. 92 osztrák-magyar, 157 orosz, 11 porosz katona pihen e földi „paradicsom” hatalmas fenyőfáinak árnyékában. A kápolna ajtajára kötjük szalagunkat, a virágcsokrunkat, majd mécsesünk fénye mellett, eső kopogásával kísérve egy imával köszönünk el e néma harcosok seregétől.

     A mai napon nyolc temetőben tisztelegtünk a hősök hantjainál. Megtettünk 110 kilométert, nemegyszer bőrig áztunk, lelkünk, testünk pihenőre áhít, és egy kis melegre, e sok hűvös, vízzel bélelt ruházattól való megszabadulást követően.
Az egész ebédlőt megtöltöttük szárítandó textíliánkkal. Szerencsére a gáztűzhely sütőjének melege hathatós hőforrásnak bizonyult. Végül elzárva a tűzhely minden csapját, pihenőre hajtottuk fejünket, várva az újabb nap kihívásait.

                                                                                                   Albert Ferenc