Tizenöt nap a valahai pokolban
Harmadik nap: az Alacsony-Beszkidekben
Harmadik nap: az Alacsony-Beszkidekben
„Fagyos a tél, ágyú zenél, akna robban, hús cafatban”
A harmadik nap reggelén morózus időre
ébredtünk. A Nap, hajnali köntösét még le sem vetette, sétára indult a hegyeken
túli tájakon. Tán restellet néki felkapaszkodni a hegygerincek magasára. Az
„időjósok” nem sok jóval kecsegtették a magunkfajta zarándokot, ám minket
keményfából faragtak; így nem félve az időjárás szeszélyeitől elindultunk
ismét. Ösztökélt bennünket a tudat, hogy hajdan katonáink sem „strandidőben”
küzdöttek meg az ellennel. Ha kellett teljes felszereléssel hátukon erőltetett
menetben járták ezeket a hegyeket, vagy éppen áztak, fáztak a lövészárkok
fenekén. Ellenséges golyó és akna záporban, Nap hevétől perzselten, hóban,
fagyban és sárban, étlen, szomjan, teljesítették esküjükben foglaltakat. Nekünk
hogyan árthatna egy kis eső?
Hamarosan elértük az első temetőt, Ropa
város központjában a templom melletti civil temető egy elkerített szegletében.
A 72-es számot viselő katonai sírkertet, mint a környéken már több ily
létesítményt szintén Hans Mayr tervezte. 1914-ben ide 31 osztrák-magyar harcost
és 6 orosz katonát temettek el, 6 közös és 16 egyéni sírban. A kis sírkert
szépen gondozott, Központi emlékműve egy hatalmas fából ácsolt feszület a már
ismert félkör alakú fogazott lemezborítással. Minden egyes sírhantot jelölő
öntvény vaskereszten, egyen koszorúval emlékeznek az elhunyt hősökre. Megható a
látvány. Mi is elhelyeztük kis mohakoszorúnkat és mécsest gyújtva tisztelegtünk
a hősök hantjainál. A kis város főterén egy kis feszültség oldó sétát tettünk,
megcsodáltuk az ortodox templomot, a virágkompozíciókkal díszelgő parkot, az
ódon kövekkel ácsingózó kastélyszerű épület környezetében kiállított miniatűr
fatemplom „skanzent”. A környezetet díszítő faszobrokat, stb. majd mivel
eleredt ismét autóba szálltunk.
Következő állomásunk Wawrzka falu. A 128-as
számú temetőt csak kérdezősködés után leltük meg. Ide kívánkozik: segítőkész
lakossággal találkoztunk mindenhol, itt például a kisbolt tulajdonosa,
felajánlotta, hogy jön előttünk az autójával és követve őt megmutatja, hol
találjuk meg a keresett célpontot. Nem fogadtuk el, hiszen világos és
egyértelmű volt útbaigazítása. A kis temető, a falu feletti magaslat platóján
egy nyírfaligettel ölelten, szinte hívogatott a szépen megmunkált termőterület
közepén. Sajnos elhanyagolt, a kerítés csöveit megette az enyészet, a meglévő
nagyon hiányos. Központi emlékműve szintén fából ácsolt feszület, a jellegzetes
fogazott lemezborítással. Mindössze két öntöttvas kereszt utal az itt
nyugvókra, az egyik kettős a másik derékba törött szimpla; következtetés
képpen, e terület osztrák-magyar és orosz katonák pihenő helyéül szolgál, immár
elmúlt száz éve. Az eső még nem állt el.
Sokat nem időztünk, és hamarosan Florynka határában kutakodtunk, itt a
keresett temetőt nem találtuk; egy helybeli biciklis útbaigazítására egy
ismeretlen, ortodox temetőben kötöttünk ki, ahol 1947-es valamely eseményhez
kötődő sírhantokra leltünk. Tovább folytattuk hát utunkat.
Binczarowa településre érve, a templom
tőszomszédságában, a civíl temetőben elkülönített területen találtuk meg a
127-es számú temetőt. Ide 60 osztrák-magyar és 60 orosz harcost temettek
tömegsírokba 1914-ben. A terméskő falazat előtt, a teljes területet betonlapok
fedik, mint valami két óriás kriptát, vagy csonttemetőt. Föléjük magasodik a hatalmas
fa feszület, és a vaslemezből vágott 1914-es giga évszám. Elhelyeztük
koszorúnkat és mécsesünket, majd búcsúztunk.
Grybow városában kissé elidőztünk, csábító
volt a főtér, és egy korhű középkori rekonstruált vár,( Stara Baste) igazi
turisztikai látványosság. Nehezen, de rátaláltunk a település szélén az út
menti erdősávba elbujtatott gazos, 129-es számú temetőkertre. A pár darab
öntvény kereszt elárulja, hogy osztrák-magyar és orosz katonák pihennek itt is,
sanyarú sorsra ítélve a derékig érő elburjánzott növényzet takarja hantjaikat.
Grybow központjától pár száz méterre az
ulice Cmentarna hozzávetőleges közepén a civil temető fölött jól elhatárolt
részben terül el a 130-as számot viselő nagykiterjedésű katonai temető, melynek
terveit Hans Mayr készítette 1916-ban. Ide a környékbeli harcok során,
1914-1915-ben életüket vesztett katonákat temették exhumálás után 1917 és 1918-ban.
643 osztrák-magyar, 51 német és 27 orosz katona lelt örök békét itt a fák
árnyékában, közöttük sok-sok magyar honvéd.
Stróze település ismét feladta a leckét,
nagy nehezen a határban egy művelésbe vett területen, búza és egyéb kultúr-növényzet
között, félve a bent ragadástól tettem meg kb. 300 métert autóval a többi
100-at gyalog, míg elértük a 131-es számú temetőt. A központi emlékművet a
közelmúltban újították fel a tábla feliratának rekonstrukciója még nem készült
el, így rajta nincs elérhető adat. A sírok betongyámjaiból kiágaskodó
öntvénykeresztek között nem találtunk kettős keresztet, pedig nem csak
osztrák-magyar katonák pihennek a hatalmas tölgyek és nyírfák alatt. Hogy
mennyien? 35 tömegsírban, 23 egyéni sírban, 114 harcos. Azaz 95 osztrák-magyar,
11 német, 8 orosz katona. A fáma szerint 1915 tavaszán érte őket utol a végzet.
Több adatom egyelőre nincs, viszont utólag rájöttem, hogy a másik oldalról
földúton megközelíthető, bár eléggé rejtélyesen.
Gorlice településen a térség egyik
legnagyobb katonai sírkertje a 91-es számot viseli. A temető terveit Emil
Ladwieg, a bejárati kápolnát Gusztáv Ludvig tervezte. Hatalmas területen,
gigantikus emlékmű, vaskos beton sírkövek; rajtuk, öntöttvas táblákon a nevek.
425 osztrák-magyar, 140 német és 287 orosz katona pihen ezen a területen,
hatalmas fák árnyékában.
Befogadta őket 161 tömegsír és 140 egyéni sírgödör. Számos magyar honvéd nevét böngészhetjük az öntvényeken.
Befogadta őket 161 tömegsír és 140 egyéni sírgödör. Számos magyar honvéd nevét böngészhetjük az öntvényeken.
Egy csatolt városrészben, Gorlice-Sokól
nevezetű faluban, a civil temetőtől mintegy 150 méterre lévő katonai temetőhöz
vezető utat nem találtuk meg. Így szó szoros értelemben: zuhogó esővel
nehezítve, árkon, bokron, kaszálón átverekedve magunkat, találtuk meg a 88-as
számú, viszonylag nagy kiterjedésű katonai sírkertet. A körbefalazott területet
erősen felverte a növényzet, legalább egy kaszálást megérdemelne. Mint már
megannyi temetőt, ezt is Hans Mayr tervei alapján építettek ki. 20
osztrák-magyar harcost és 100 orosz katonát temettek ide, 8 tömegsírba, 20
sorsírba, és 21 egyéni sírgödörbe. Központi emlékműve egy nagy vasbetonkereszt,
a temetőben szórt alakzatban betontuskókba ágyazott vaskeresztek láthatók.
Mai utolsó állomásunk Gorlickie-Bijecska
falu, ott a 98-as számú temetőt találtuk meg. Ide csak orosz katonákat
temettek, akik 1915-ben dúló harcok közepette haltak meg. A 254 harcost valószínűleg
több közös sírba hantolták, a kettős keresztek tanúsága szerint. Ma 9 temetőt
találtunk, a megtett út 117 km.
Mozgalmas és eredményes napot zártunk. Az
eső sokszor hátráltatta tevékenységünket, ám egy percre sem szegte kedvünket. Minden
temetőben elhelyeztük apró mohakoszorúnkat, mécsest gyújtottunk, és imádkoztunk
a hősök lelki üdvéért. Nem tettünk kivételt, hiszen tudvalévő: A halott katona nem
ellenség! Lelki gyötrődésben hajtottuk álomra fejünket, reménykedve a fizikai
és lelki pihenés jótevő hatásában, tudván holnap egy másik „főhadiszállásra”
költözünk.
Albert Ferenc
Ropa
Ropa
Wawzrka
Wawzrka
Binczarowa
Binczarowa
Gribow
Gribow
Gribow
Gibow
Gribow
Gribow
Gribow
Stróze
Stróze
Stróze
Gorlice
Gorlice
Gorlice
Gorlice- Sokól
Gorlice- Sokól
Gorlice- Biecska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése