Albert Ferenc: Tizenöt nap a valahai pokolban Ötödik nap a Beszkidekben „Fohász, ima: vajh mihaszna? A hős baka nem tért haza!”

Tizenöt nap a valahai pokolban
Ötödik nap a Beszkidekben

„Fohász, ima: vajh mihaszna? A hős baka nem tért haza!”

     Az ötödik nap reggelén, még mindig felettünk ólálkodott a felhőzet, de reménykeltően szakadozni kezdett. Korán ébredtünk; mint kíváncsi kisgyermek a szoba ablakára tapasztottam orrom, és néztem a fölénk tornyosuló Javorcina hegy meredek lejtőjét. Ezidőtájt akasztgatják a végtelenített acélsodronyokból font kötélzetre, az est folyamán „garázsban” parkíroztatott ufó szemű négyszemélyes kabinokat. Ez újdonság volt számomra, hiszen nem gondoltam volna, hogy ez a tevékenység naponta ismétlődik. A kabinok, feltöltés után úgy 50 méterenként követik egymást. Közben a szálloda étterme is kinyitott, így nem váratott magára sokáig a reggelink. Kiadós, és választékos reggelit elfogyasztva indultunk neki az ötödik napra tervbe vett utunknak.

     Az előző nap eredménytelensége nem szegte kedvünket, így ismét Krynica Zdrójban eltemetett honvéd-hősök felkutatásával kezdtük a napot. Az ulica Cmentarna meredeken magasba törő aszfaltján felkapaszkodva, megálltunk a civiltemető kitárt kapujával szemben jobbra húzódva. A kapunál jobbra egy szépen felújított, jó karban lévő kápolna előtt elhaladva, középtájon földbe gyökerezett a lábam. Ami mellett tegnap figyelmetlenül elmentünk, (pedig majd kiszúrta szemünket) ma azonnal bizonyságot nyert: igen itt van a 346-os számú temető, melyben 1914-ben az elhunyt hősöket temették. Mentségünkre legyen, a közelmúltban elkezdték a teljes felújítást, ennek érdekében a betonsírkövekről leszedték az öntvény kereszteket; a hatalmas fákat, melyek árulkodni szoktak kivágták, a sírokat szegélyező köveket elkezdték felszedni, így most csak térdig érő gazban leledzik a terület. A sírkövek rajzolatai alapján megállapítható, hogy kettős kereszt nem hagyott rajtuk nyomot, tehát orosz katonák itt nincsenek.
Remélhetően a száz éves évforduló alkalmából még az idén megújul, és szépségben fog pompázni ez a sírkert is. A központi hatalmas kereszt falazata előtt és tőle jobbra, balra kitakarította Eszterem a gyomokat, így kicsit rendezett arcát mutatta ez a rész. Jöhetett a kis mezei csokorral díszített koszorúnk és meggyújthattuk mécsesünket is. Figyelemfelkeltésnek két helyre is kötöttem kis nemzeti színű szalagunkból, hogy ne kerülje el az esetleges idelátogató figyelmét e szent terület. Az eső végre a szemerkélést abbahagyta, így miután illőn elbúcsúztunk a hősöktől, szűrt napsütésben indulhattunk tovább.

     Muszlynába érve, már a kora délelőtti órákban tapasztaltuk a szépszámú turista jelenlétét, ám inkább zarándokoknak nevezném őket, mivel a hatalmas templomnál sürgölődtek, és a közelben fellelhető látnivalók irányába tartottak, (erről a későbbiekben)! Ellentétbe velük, mi a temetőnek vettük az irányt; megszállottságunk minden esetben odakerget bennünket elsődleges célpontként.
A nap már verőfénnyel sütött, így egy hatalmas hársfa oltalma alá helyeztem autónkat a temető bejáratával szembeni oldalon. Semmi árulkodó jelet nem mutatott magáról az első teraszon helyet kapott kis elkülönített sírkert, ami a 345-ös számozást kapta. Igaz, leöregedett tuják impozáns zöldje veszik körbe a területet, de nagyságuk messziről nem szembetűnő. A terméskő falazatba erősített öntvény feszület 1915-ös évszáma tanúskodik, hogy ide akkor temették a közelben elhunyt hősöket. A feszület előtt, jobb és baloldalon egy, egy tömegsírra jellemző körbe kövezett terület, mintegy 12-12 négyzetméteren kúszótuja és piros begónia díszeleg. Két oldalon alacsony kovácsoltvas kerítés záró elemként. Jól látható, hogy nincsenek magukra hagyva a „Fiúk”. Sem felirat, sem kettős kereszt nem utal az orosz katonák jelenlétére, így bizonyára, csak osztrák-magyar katonák fekszenek a két tömegsírba. Hogy mennyien arról nincs értesülésem. A már megszokott mezei virágcsokorral díszítet, nemzetiszínes szalaggal átkötött kis koszorúnkat felkötöttük a márványtáblát rögzítő csavarra, majd mécsest gyújtottunk. Természetesen az ima itt sem maradt el. Jó volt látni az itteni emberek gondoskodását! (Virág, mécses stb.)

     A temetőtől, mintegy száz méterre magasodik égbe a város legnagyobb katolikus temploma. Alatta, a főút térré kiszélesedő öblébe, II. János Pál Pápa fogadja az idezarándokolt hívőket. A templom szomszédságában egy Európa szerte hírnévre tett bibliai témákat felvonultató botanikus kert szépségeit csodálhattuk meg.

     Elköszönve a csodák „birodalmától” tovább indultunk, mert a város egy másik szegletébe, az itt lelhető nevezetességek közé tartozik egy öreg vár, melyet nem akartunk kihagyni. A várhoz egy erdei úton, (ami természetesen a hegytetőre vezet) kell fel kaptatni. Viszont ehhez kondícióra van szükség, ezért előtte, még egy hevenyészett parkolóban elővettük szendvicseinket és megebédeltünk. Nem sokat időztünk, nekiindultunk meg mászni a hegyet. Egy hűvös erdei séta, madárdalos környezetben kifejezetten jó érzéssel tölti el az embert. Az emelkedő nem is olyan megterhelő, így hamar feljutottunk a csúcsra. Az öregvár bástyájának kiszögelései remek helynek bizonyultak a környék panorámájának megtekintéséhez. A bástya ormán egy Szűz Mária szobor vigyázza a várost. Aki feljön annak bizony le is kell mennie, a tüdőkapacitás már nem annyira fontos, így kényelmesen visszatértünk a parkolóba.

     A hegymászás után kifejezetten jól esett beülni az autóba, a további út pihentetően hatott a szervezetre. Következő állomásunk Szczawniz község, melynek párszáz éves fatemploma varázsolt el bennünket, úgy külsejével, mint belső berendezésével. A „templomszolga” egy fiatal hölgy, aki kifejezetten örült jelenlétünknek, hiszen magyar vendégek ritkán járnak errefelé. A nyelvi nehézségeket, úgy ahogy áthidaltuk, lengyel, orosz, német, angol szavakkal, bár valójában mi egyik nyelvet sem beszéljük, vele ellentétben. Miután beírtunk a vendégkönyvbe derűs búcsút vettünk és indultunk tovább.

     Hogy ne ugyan azon az úton menjünk haza amerről jöttünk, ezért Tylic felé vettük az irányt és ismét csodáltuk az út menti állat figurákat. A határban még elcsábít bennünket egy romba dőlt vár látványa, amit szintén nem tudtunk kihagyni. A várból már csak egy bástya falának töredéke magasodik ki a romok közül és néhány méternyi falazat. Így is lenyűgöző az egykori monstrum, hisz elég nagy területet beépítettek hajdani tulajdonosai. Az állagmegóvó munkálatok elkezdődtek, örömmel tapasztaltam.

     Az idő még nem fojtogatott szorításával, így ismét bevettük Krynica-Zdrój belvárosát. Már csak azért is más arcát mutatta, hiszen egy másik útról érkeztünk be. Az építészeti csodák mellett a nyüzsgő hangulat is magával ragadó. Meghallgattuk a kivilágított szökőkút zenéjét, sétáltunk a forgatagban.
Miután alábukott a nap a közeli hegyek fái közé, mi is visszatértünk szállásunkra, és eltettük magunkat holnapra. Igaz ma csak 64 km-t tettünk meg, de több fantasztikus látvány tette gazdaggá bensőnket.

                                                                                                  Albert Ferenc