„Jött a parancs: Zubbony, bakancs, vár rád baka
Galícia!”
Másnap
reggelre a víz felszínt és a hegy derekát tejfehér pára takarta, a látvány
magáért beszélt. A hegyek mögött ágaskodó nap besütött a szobánkba, sugarai jól
eső melegséggel cirógattak. A sovány reggelit hosszú kávéval fejeztük be, amit
az erkélyen kortyolgattunk, miközben figyeltük miként falja fel a Nap, a tó fölötti
párafelhőt. Ám nem üdülni jöttünk, így hamarosan nyakunkba vettük a terepet.
Mint említettem nem csak a temetőket
járjuk be, hanem az utunkat szegélyező egyéb látnivalókra is kíváncsiak vagyunk.
Így esett, hogy kezdésnek pont egy e tájra jellegzetes fatemplomot, és annak környezetét
szemléltünk meg tüzetesen Uscie Gorliczkie település központjában.
A következő kis faluban, (Kwiaton) szintén
a fatemplom kapta a főszerepet, itt pont miséztek. Meglepő, a templom megtelt hívekkel,
ezért a kint reked sokaság hangszórókon keresztül hallgatta a liturgiát.
Hosszú eredménytelen autózás vette kezdetét, az előző napi útlezárásos
kudarc ismét kísértett, így más irányban kellett kutatnunk. A jelzések szerint
több temetőt is kellett volna érintenünk, de nem találtuk meg őket. Végre siker
koronázta kitartásunkat. Több kilométeres cudar földutat letudva, Czamet falu
határában egy fákkal ölelt területen találtunk rá az 53-as számú temetőre,
melyben 316 orosz és 61 osztrák-magyar katonát hantoltak el 1915-ben. A
sírkertet szegélyező kerítés düledezőben; u alakzata kirohadt, hiányos, alig
látható egy – két fából való fejfa. Nevek hiányában csak az ismertetőtábla feliratára
tudunk hagyatkozni. A központi fakeresztre kötöztük koszorúnkat, és a kövezetre
helyezett mécses pislogó fényénél búcsúztunk el a hősöktől. A temető tervét itt
is Dusán Jurkovics készítette.
A következő megállónk Jasionka településen
volt; itt megszemléltük a templomot, és vele szemben az út másik oldalán egy
19-20. századi temetőt. Tovább menve Krzywa falu vonzáskörzetében egy II. világháborúban
elesett lengyel repülősöknek állított emlékművet csodáltunk meg. Beérve a kis
településre, jellegzetes fatemplomát és a civil temetőjét néztük át tüzetesen.
Hideg ebédünket az autó motorháztetejéről költöttük el, majd indultunk tovább.
Ismét egy templomban kötöttük ki Leszcyzyny településen és a mellette elterülő
civil temetőben. Azért fontos benézni a település kommunálisnak nevezett
temetőiben, mert sok helyen egy körülzárt, jól elhatárolt területre temették hajdan
az elhunyt katonákat. Jellegzetes: a körbezárt tér terméskő oszlopait vaskos
láncok kötik össze, vagy vascsövek. A
lekerítést ölelő fák hatalmas lombkoronája vetít árnyékot a területre.
Általában tölgyek, platánok, kőrisek, de néha akadnak fenyők, akácosok,
nyírfaligetek is. Sajnálattal vettük tudomásul, katonasírokat itt nem
találtunk.
Tovább vettük az irányt immár Szymbark
felé. A városban két sírkertet is felleltünk, egyet a település civil
temetőjében a fentebb említett formában lekerített részben. A 74-es számot
viselő temetőt Hans Mayr tervezte 1915-ben. 45 osztrák-magyar, 28 német, 5
orosz katonát temettek itt el, 12 közös sírban és 36 egyéni sírban. Csak német
katonák vannak nevesítve, magyar és egyéb nemzetiségű neveket nem találtunk. A
központi emlékmű: egy vascsőből hegesztett nagy kereszt; erre kötöttük az
emlékezés koszorúját, majd a tövében meggyújtott mécses előtt mondtunk hálaimát
az elesettek lelki üdvéért.
Következő állomás Szymbark település
szélén, a 28-as számú főúton található. Egy magaslat, lejtős oldalában fákkal,
bokrokkal szegélyezett, faragott terméskő falazattal körbe vett szép
kialakítású kis temető. Létrehozásával szintén Hans Mayr lett megbízva
1915-ben. Ide 28 osztrák-magyar harcost és négy orosz katonát temettek, 9 közös
és 14 egyéni sírba. Nevesítés egy kereszten sem található. A központi keresztet
itt is csőből hegesztették össze, ami az egyéni sírok fölé magasodik. Mivel a
fő keresztet teljesen elhalmozták, virágokkal, mécsesekkel, így mi egy öntvény-sírkeresztre
kötöttük a nemzetiszínű szalaggal díszített kis moha koszorúnkat, és alatta
gyújtottuk lángra mécsesünket. A hálaadás itt sem maradhatott el. A főút szűnni
nem akaró monoton zajában pihenő hősöktől ilyetén búcsúzva folytattuk utunkat.
A 977-es útról letérve kerestük meg Mecina-Wielka
települést, mejnek központjában a templommal szembeni oldalon lévő
civiltemetőben találtunk rá a 82-es számú katonai sírkertre. A temető 1915-ben
Hans Mayr tervei alapján létesült. Ide 25 osztrák-magyar katona és 71 orosz
katona földi maradványait temették. A központi emlékmű egy fából ácsolt kereszt;
a kiszögelések félkör alakú szegéjt kaptak, rajta fogazással kialakított
lemezborítás látható. Ilyen megoldással is több helyen találkoztunk. A nagy
keresztre erősítettük moha koszorúnkat és a tövében meggyújtottuk mécsesünket. Rövid
imával, búcsúztunk el innen is.
A 977es útnak további szakaszát időközben
megnyitották, bár még tartott az „őrület”, vasárnap délután lévén véget ért az
autóverseny, így eljutottunk Malastów határába. Megálltunk a 60-as számú
temetőnél, 2017-ben itt is megejtettük a főhajtást, de akkor már erősen
sötétedett. Most világosban vettük szemügyre a viszonylagosan nagy területet
elfoglaló sírkertet. A tábla tanúsága szerint ez a terület Magura-Przelec
Malastowka térsége. A temető Dusan Jurkovics tervei alapján lett kialakítva.
1915-ben ide 171 osztrák-magyar katonát temettek 4 tömegsírba és 63 egyéni
sírgödörbe. Magyar nevek több fejfán is olvashatóak. Szépen karbantartott,
igazi temetőkert; a fás, ligetes környezet méltó pihenést biztosít az elhunyt
hősök számára. A központi emlékmű, fatemplom szerű kis kápolnára hasonlít.
Koszorúnkat és mécsesünket ide helyeztük az elmaradhatatlan imával magukra
hagytuk a békében nyugvó hősöket.
A mai napon öt temetőt látogattunk meg, körmünkre
égett az este, így elindultunk szállásunkra. A reggeli indulásunk óta 185 megtett
kilométer után szerencsésen megérkeztünk. Nem kellett egyikünket sem ringatni,
az éjszakai álom hamar hatalmába kerített mind kettőnket.
Albert Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése