Keresés ebben a blogban

Tetszik? Jelöld be te is!

Tollforgató Történelmi Lap

2011. március 13., vasárnap

ARANY JÁNOS NÉPIES POLITIKAI CIKKEK

ARANY JÁNOS 

NÉPIES POLITIKAI CIKKEK
1848 

Az előszót és a jegyzeteket írta, és a sorozatot szerkesztette Szigethy Gábor



Budapest : Neumann Kht., 2003




Forradalom

Szigethy Gábor előszava
Március 15-én este Pesten, Budán az ablakokban lobognak a gyertyák, ébren álmodik a város.
Petőfi Sándor ezt írja naplójába: „Késő éj van. Jó éjszakát, szép csecsemő… szép vagy te, szebb minden országbeli testvéreidnél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek. Jó éjszakát!…”
Új törvények, új rend; március idusán ölünkbe hull a szabadság, elérhető közelségbe kerül a boldogság: két kézzel markolunk a függetlenség után.
Arany János nagyszalontai aljegyző vidéki magányában tépelődik, várja Pestről a híreket, s boldog-izgatottan tépi fel a kopertát, ha a forradalmas városból levelet hoz a posta. Forr a must, habzik.
Akik tegnap ismeretlenül pergették szürke életük mindennapjait, most hivatalt vállalnak, a közszereplés mezejére lépnek. Tegnap hatalmasok ma álruhában menekülnek vagy a sutban lapítanak.
Amiről Arany János és Petőfi Sándor hónapok óta hajnalba nyúló füstös beszélgetésekben, elszánt vagy tréfásan komolykodó hangú levelekben, szóban, írásban álmodozott, most mintha valóra válna: a nép uralkodó lett a költészetben, uralkodó lesz a politikában.
Falun lassabban mozdul az indulat, életük évezrede óvatosságra szoktatta az embereket. Arany Szalontán füstölög, Petőfi Pesten lángol. „Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben!…” Már kinyomták a Nemzeti dalt, sajtószabadság van; Petőfi tagja a Közbátorsági választmánynak: főszereplő. Még egy fricska Arany Jánosnak a levél végére biggyesztve: „Isten ójon, kedves barátom, minden veszedelemtől ott a kemence mögött.” A dátum: Pest, március 21. 1848.
Néhány hét múlva új néplap indítását tervezik, Petőfi szerkesztőül barátját, Arany Jánost javasolja. Ajánlatát egyhangúan elfogadják, Petőfi lelkes-sürgető levelet ír Szalontára, hívja, rángatja barátját Pestre, új munkára, néplapszerkesztőnek a forradalomban. Arany nekicihelődik, s május elején a fővárosba jön, közelről szemlélni a forradalmat, megtapogatni a történelmet. Maradna Pesten – ha kell, ha lehet, akár végleg – a komótosabb élethez szokott vidéki. Tájékozódik, mérlegel, de új állásához nem sok bizodalma van. Így számol be levélben feleségének tapasztalatairól május 18-án: „szándékuk jó, biztosítnának, ha volna miből… Azt határozták, hogy a minisztériummal értekeznek a biztosítás felől… utoljára sem lesz meg az 5–6 évi biztosítás, anélkül pedig nem mozdúlok ki Szalontóról. Aztán meg a miniszteri biztosítás! Hát a minisztériumot ki biztosítja, hogy meg ne bukjék!… Ily ingatag alapra nem fogom építni magam és családom jövendőjét, kivált a mostani zavaros világban.” Csomagol, búcsúzik, hazamegy Szalontára.
1848. június 4-én megjelenik a Nép barátja első száma. Felelős szerkesztő Vas Gereben, szerkesztőtárs Arany János. A második számban, egy hét múlva, Arany lelkes-okos írása:Önkénytes sereg.
A halk szavú, visszahúzódott, munkájának, családjának élő költő felcsap agitátornak. Katonának állni, harcba menni nógatja a parasztembert. Nem hősködő nagy szavakkal, vitam et sanguinem kardvillogtatással, régi dicsőségünk fölemlegetésével. Csak okos, egyszerű, mindenki számára érthető halk beszéddel. A hazaszeretetről ír. Hogy okos dolog most katonának állni, mert mindenünket elveszítjük, ha országunkat, hazánkat veszítjük. Aki családját, gazdagságát, földjét, kis birtokát óvná s szeretné megtartani, annak a nemzetőrseregben a helye, mert ha elvész a haza, a birtokból, földből, gazdagságból csak hírmondó marad, vagy az sem.
Összehúzott szemmel hallgatja a paraszt az ilyen beszédet, nem szereti a villongós időket; háború lesz, ő csak veszíthet; házába tiszteket kvártélyoznak, termését a katonák sárba tapossák, éléskamráját fölélik, ökrét, lovát elhajtják. Ekeszarvát fogná, nem a puskatusát.
Okos érvekkel ellenkezik: nem dolga a fegyverforgatás, ha parlagon marad a föld, jövőre nem jut kenyér se neki, se másnak.
Nehezen mozdul: faluja határán belül biztonsággal jön-megy, tudja, mire, kire számíthat; a föld, ha megművelik, terem. Amit a gyűlésben a nemes urak kicsináltak, csak szó. Igaz, a tavaszon Pozsonyban a robotot eltörölték, de hátha visszacsinálják. Volt már ilyen. Aztán se pénz, se posztó. Ki biztosítja őt: nem lesz-e holnapra újra jogfosztott földönfutó? A paraszt nem bízik a kormányban, fél katonának állni, odahagyni földet, családot.
Arany János nem bízik a minisztériumban, fél szerkesztőnek állni, odahagyni otthont, családot.
Mosolyogjunk: nem voltak forradalmárok. Gondolkodjunk: mi a forradalom?
Március 15-én este Pesten, Budán az ablakokban lobognak a gyertyák, ébren álmodik a város.
Petőfi Sándor 1848. április 1-én ezt írja naplójába: „…ti vérontás nélkül akartok átalakulni? isten segítsen, hanem semmi sem lesz belőle. A földnek, hogy termékeny és virító legyen, nemcsak esőre, hanem koronként vérre is van szüksége, és ha idején nem itatjuk meg, később, midőn nagyon megszomjazik, majd kétannyit követel.”
Petőfi Sándornak igaza van. De a háborúban első vonalba küldött honvédet ez nem lelkesíti. A parasztot, akit a háború földtől, családtól, életét jelentő kétkezi munkától szakít el, nem tüzeli. S Arany Jánost, akinek biztonságos életét kellett feláldoznia, Petőfi igazsága riadt-bizonytalanná teszi.
Aztán a honvéd az első vonalban hősi halált hal, a paraszt veszni hagyja földjét, beáll a nemzetőrseregbe, Arany János fölégeti hátországát, s negyvenkilenc tavaszán Pestre költözik, miniszteriális tisztviselőnek.
„Forradalom van, barátom…”
Arany János novemberben így ír: „A mi forradalmunk Pesten, március 15-én, nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe…” Júniusban a szabadság ünnepe mellett emel szót, lelkesít, nemzeti egységről ír, s hiszi: a függetlenség gondolata roppant eszme, elegendő erejű egybekovácsolni nemesurak, parasztok, polgárok érdekeit. A szabadságszeretet minden magyart közös tettekre sarkalló gondolat, indulat.
De ha a paraszt azt olvassa a Nép barátja hasábjain, hogy most egy a dolga: katonának állni, miért higgyen az újságnak? Urak írják a lapot, urak mondják: húzzon mundért a parasztgazda. Igaz, azt is írják: most a nép uralkodik. Igaz, azt is írják: szabadság van. Írják! De neki, a kis földjéből élő, sokgyerekes nyomorultnak az új, forradalmas szabadság azt jelenti: menni kell katonának.
Majd elmegy; amikor fáklyaként lobognak a magyar falvak, amikor vasas németek, martalócok csecsemőket, asszonyokat hánynak kardélre, amikor nemcsak az újságban olvassa: veszélyben a haza, de ha kiáll faluja határába, látja az ég alján véresen fényleni a háborút.
Arany János a következő tavaszon Pestre költözik: nem kér, már nincs is kitől, biztosítást.
Petőfi Sándor összehúzott szemmel Segesvár felé szekerezik.
Március 15-én este Pesten, Budán az ablakokban lobogtak a gyertyák, ébren álmodott a város.
Forradalomban az indulat barikádot emel. Van, aki a barikád tetején lobogtatja a zászlót, van, aki fegyvert fog. Sokan köveket hordanak, mások azt figyelik, hátuk mögé nem kerül-e az ellen. A többiek: sebesülteket kötöznek, lelkesítenek, kondérban ebédet főznek, tépést csinálnak, vigasztalják az árvákat, hátrahordják, elhantolják a halottakat.
Valamennyien a barikád egyik oldalán.
Ameddig van barikád.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése