Ötszázötven éve volt a nándorfehérvári diadal

2006. július 21. 13:15 

1456. július 22-én a Hunyadi János és Kapisztrán János vezette keresztény csapatok szétzúzták a Nándorfehérvárat három hete ostromló oszmán hadsereget. A fényes győzelem következtében Európa fellélegezhetett: a középkori Magyar Királyság kulcsa nem került a törökök kezére.

A szembenálló felek

Az oszmán hadak élén a fiatal II. Mehmed szultán állt, aki 1432-ben született. Apja, II. Murád szultán stabilizálta az ankarai csatavesztés (1402), és a testvérháborúk következtében szétzilált országot, majd a megerősödés következtében folytatta az oszmánok 14. századi hódító politikáját. Megtámadta Szerbiát, leszámolt az egyik anatóliai emírséggel, Karamániával, és felvette a harcot a  Hunyadi János vezette magyarokkal. A győzelmek ellenére apa és fiú viszonya igen ellenségesen alakult, Murád nehezen viselte Mehmed önállósodási törekvéseit. Végül a szultán 1451. február 3-án bekövetkezett gutaütése után a fiú foglalhatta el Oszmán örökségét.

II. Mehmed nagy energiával látott hozzá birodalma kormányzásához. Lecsillapította a lázongó janicsárokat, megújította a békeszerződéseket, azaz erőt gyűjtött. Legfontosabb feladatának Konstantinápoly elfoglalását tartotta: 1453. április 2-án hozzálátott a császárváros ostromához, amelyhez 80 ezer embert mozgósított. A május 29-én vezetett roham sikeren törte át a még álló falakat. A keresztény Európa megremegett, mivel Bizánc elestével az Oszmán Birodalom teljes haderejével ellene tudott fordulni.

Mehmed, Hunyadi, Ulászló és III. Calixtus

A Magyar Királyság a 14. század vége óta már megtapasztalta az oszmán portyák keserűségét. A nikápolyi vereség után Zsigmond hozzálátott a déli végvárvonal kiépítéséhez, ám 1427-ben a törökök mégis elfoglalták a szerbiai Duna-szakasz egyik fontos erősségét, Galambócot. A belpolitikai helyzet sem kedvezett az egységes oszmán-ellenes összefogásnak: Zsigmond 1437-es halála után Habsburg Albert két év után, 1439-ben járvány következtében meghalt. Az ország vezetése kettészakadt: egy részük Albert utószülött fiát, a csecsemő V. Lászlót, másik (nagyobb) részük a lengyel Ulászlót látta volna szívesen a magyar trónon. A zavaros helyzetben Hunyadi János ragadta magához a kezdeményezést.

Hunyadi János ifjú éveiről nem sokat tudunk. 1407 körül születhetett, apja a havasalföldi származású Vajk volt. Ő kapta meg 1409-ben Zsigmondtól Hunyad megye legjelentősebb várát, Vajdahunyadot. János a katonáskodást Csáky László erdélyi vajdánál és Lazarevics István szerb despotánál tanulta ki, majd az Újlaki család udvarába került. Minden bizonnyal sok mesterfogást lesett el Ozorai Pipótól, aki a kor egyik legjobb hadvezérének számított. Hunyadi 1429 körül vette feleségül Szilágyi Erzsébetet. Zsigmond is felfigyelt a fiatalember tehetségére, magával vitte Itáliába, ahol Filippo Visconti, Milánó hercege két évre zsoldjába fogadta. Az itáliai hadszíntereken tovább csiszolhatta hadi tudományát.

Hunyadi csillaga a 1440-es évek háborús időszakában emelkedett fel. I. Ulászló mellé állt, Bátaszék mellett szétszórta a Habsburg-párti Garai László hadait. A király ezután nevezte ki Erdély élére, amivel a legnagyobb országos méltóságok közé került. Erdélyben eredményesen vette fel a harcot a területre támadó oszmánok ellen: 1442-ben Marosszentimrénél szétverte Mezid bég csapatait, ugyanezen év őszén a Jalomica folyó völgyében mért katasztrofális vereséget Sihábbedin beglerbég többszörös túlerőben lévő hadseregére. Hunyadi további terveket szőtt, és ebben úgy tűnt, hogy számíthat az európaiak segítségére. 1443-1444 fordulóján az ún. "hosszú hadjárat" során mélyen benyomult a Balkánra. Igaz, hogy a török főerőkkel nem tudott megütközni, az előretörésnek mégis szimbolikus jelentősége volt. Murád szultán békét kért, amit a felek meg is kötöttek, de a béke felrúgásával 1444 szeptemberében újabb támadást indult az oszmánok ellen. A Várnánál november 10-én lezajlott csata azonban keresztülhúzta a keresztények számításait, I. Ulászló holtan maradt a csatatéren, Hunyadi is nagy nehézségek árán tudott elmenekülni.

Az ismét király nélkül maradt országban Hunyadi tekintélye tovább nőtt. 1446. június 6-án kormányzóvá választották. Lecsillapította a belháborút, majd 1448-ban a török ellen fellázadt albániai Szkander bég segítségére sietett. A második rigómezei csatában azonban II. Murád csapatai kerekedtek felül. A vereség megrendítette Hunyadi politikáját, egyre több ellenfele lett, a Habsburg-párti főurak megerősödtek. V. László végül 1453. január 1-jén elfoglalhatta trónját.

Nándorfehérvár: Magyarország kulcsa

Nándorfehérvár (ma: Belgrád, Szerbia fővárosa) stratégiai jelentőségét fekvésének köszönhette. A Duna és a Száva találkozásánál lévő terület már az ősidők óta lakott volt. A település az antik forrásokban Singidunum néven fordult elő. A város 1071-ben került magyar kézre, amikor Salamon király foglalta el. A területre azonban a bizánciak is igényt tartottak, ennek következtében Nándorfehérvár gyakran cserélt gazdát, többször újjá is építették. A 14. század vége óta fokozódó török nyomás miatt Zsigmond fontos szerepet szánt az erősségnek. Ennek érdekében komoly várépítési munkálatok mentek végbe. Felújították a fellegvárat, a kaput felvonóhíddal látták el. A vizivárost fallal vették körül, és a kiépített felsőváros is komoly védművekkel rendelkezett. Az alsóvárosban sok kis utcából és háztömbökből állt. A vár így a déli végvárvonal legfontosabb erőssége lett, ami útjában állt az oszmánoknak. 1440-ben II. Murád - kihasználva a polgárháborús állapotokat - kísérletet is tett az elfoglalására. Tallóci János vezetésével azonban a várbeliek győztesen kerültek ki a több hónapos ostromból.

Bizánc eleste a Magyar Királyság számára is sorsdöntő volt, mivel ekkor már "csak" hazánk állt az Oszmán Birodalom hódító útjában. 1454 nyarán II. Mehmed Szerbiára támadt, Hunyadi, aki kormányzósága után megkapta az országos főkapitány címet, mozgósítást rendelt el. A törökök már Szendrőt ostromolták, de a magyar támadás hírére visszavonulót fújtak. Hunyadi megragadta az alkalmat, és Krusevácnál egyetlen csatában verte szét a 30 ezer főre tehető utóvédet. Az oszmánok 1455-ös visszavonulása nem jelentette azt, hogy II. Mehmed letett volna támadó szándékáról. A Szentszék is érezte a veszélyt. Már Bizánc elfoglalása is arra késztette V. Miklós pápát, hogy keresztes hadjáratot hirdessen. Utóda, III. Calixtus folytatta elődje kezdeményezését, és ebben számíthatott Kapisztrán János támogatására is.

"Elaludtam, és alvás közben nagy zajt hallottam, amely felébresztett, és láttam a napnak egy sugarát, amely a torony egész belsejét megvilágította. Felemeltem fejemet, hogy Istennek hálát adjak; akkor magam fölött látok egy (franciskánus) testvért, akinek lábai át voltak fúrva; mikor felemeltem karjaimat, hogy megragadjam, hirtelen eltűnt. Mikor lehajtottam a fejemet, kopasznak találtam fejemet, miként most is látod. Azután rájöttem, hogy ez eltűnt testvér nem volt más, mint a mi atyánk, Szent Ferenc: megértettem Isten akaratát, hogy a világot elhagyjam, és Neki szolgáljak."

A küzdelem szellemi atyja, Giovanni da Capestrano 1386. június 24-én született. A perugiai egyetem elvégzése után a hivatali pályát választotta, de egy keserves fogságban megélt látomás következében a szerzetesség mellett döntött. 1416. október 4-én lépett a ferences rendbe. Sanyargatta önmagát, rengeteget tanult, szónoklási képességével kiemelkedett kortársai közül. Az óriási hatást főként egyénisége váltotta ki. Szuggesztív személyisége olyan országokban is mély benyomást tett, ahol a hallgatóság nem is értette a latin nyelvet.

A ferences szerzetes 1455 júniusában érkezett Győrbe. Szeptember 17-én a pápa Carvajal bíborost bízta meg a törökök elleni háború megszervezésével. A felhívás az uralkodók körében süket fülekre talált, de a tömegek lelkesedése nagy mértéket öltött. (A ferencesek buzgalma következtében 1456 nyarára komoly "haderő" gyűlt össze Bécs környékén, hogy harcoljanak a hitetlenek ellen. Ez a sereg azonban nem találkozott a szultán haderejével.) A pápa továbbá különleges adót vetett ki, és eladta kincseinek jelentős részét, 1456. június 29-én pedig kihirdette imabulláját. Ebben elrendelte, hogy a török veszély elhárítása érdekében minden nap délután három és az esti ima (a napnyugta) között félórás időközben hívják a harangok egy Miatyánk és egy Üdvözlégy elmondására az embereket.

Eközben az oszmán haderő is készületeket tett. II. Mehmed a hadszíntérhez közelebbi Drinápolyba költözött, hűbéreseitől katonákat és pénzt követelt, és magához csábította a legjobb európai ágyúöntőket. A magyar határ felé 300 löveggel és 80-90 ezer katonával indult el. A felvonulás egy hónapig tartott, az ostrom július 4-én kezdődött.

Az ostrom

A magyar hadvezetés így időben megtehette volna a szükséges lépéseket, de nem ez történt. A szervezést Hunyadi vállalta magára, de sok segítségre nem számíthatott. Az országgyűlés nem rendelte el az általános mozgósítást, a katonák összeszedését a nyári munkák is hátráltatták. A legjelentősebb hadtestet a főkapitány állította fel, ez talán 10 ezer főt számlált. Nándorfehérvár őrsége úgy 7 ezer fő lehetett. A várparancsnok, Szilágyi Mihály, Hunyadi sógora a raktárak feltöltésével foglalkozott. Harmadik seregként Kapisztrán keresztesei említhetők, de a katonák hadi értékével kapcsolatban már a kortársaknak is kétségei voltak.

Már július 4-én este dörögni kezdtek az ágyúk, működésbe léptek az ostromgépek. A szultán nem akarta még erőltetni a rohamot, hanem a folyamatos golyózáporral kívánta a falakat elpusztítani. Ez eredményesnek bizonyult, mivel Brankovics György július 13-án már ezt írta levelében: "a török, szárazon és vízen megszállván Nándorfehérvárat, éjjel-nappal szünet nélkül törette ágyúival a falakat, s már egy tornyot teljességgel lerontott." Ezalatt július 7-e körül találkozott a két János, Hunyadi és Kapisztrán Péterváradon, hogy kidolgozzák a vár felmentési tervét. Az önkénteseknek köszönhetően a keresztes had felduzzadt, de a törökök még így is komoly túlerőben voltak.

Legelső feladatként a flottát kellett eltávolítani a Dunáról. A hajókat azonban nagyon korszerűen szerelték fel. Velük szemben kis sajkáknak kellett volna felvenni a küzdelmet, többségüket sebtében alakították át "hadihajóvá". A vízi csatára július 14-én került sor. A kis hajók kihasználták a folyó gyors sodrását, és számíthattak a nándorfehérvári rácok támogatására. Tagliacozzo, az egyik szemtanú is elismerte küzdőszellemüket. "Ezek a polgárok ugyan mind görögkeleti szakadárok, de azért a török kérlelhetetlen ellenségei, bátor és kiváló harcosok, akiktől a törökök jobban félnek, mint másoktól. Különösen jártasak ezek a vízi csatákban, soha meg nem futamodtak, ővelük töltötte fel Szilágyi az előbb említett hajókat." A kettős támadás bevált, a keresztények fokozatos őrölték fel a törökök ellenállását. Az ostromgyűrű egyik láncszemét sikerült széttörni.

A dunai kudarc után II. Mehmed végső csapást kívánt mérni az ostromlottakra. Fokozta a tüzérség nyomását, majd július 20-án elhallgattak az ágyúk. Másnap a szultán általános támadást rendelt el, ekkor - az egyik kortárs szerint - "a törökök iszonyú lármát csapva, mindenünnen nagy tömegben rohannak a várra, akár egy feldühödött méhraj vagy mint ordító oroszlánok, készen a zsákmányra. Némelyek rőzsecsomagokat, szalmát, földet, trágyát, hamut szórnak a sáncokba, mások karókat, fákat dobnak bele; ismét mások mint ragadozó farkasok föld alatti alagutakon jönnek...". A romos falakon gyilkos küzdelem kezdődött, és tartott hosszú órákon át. A törökök kezdték megtörni a védők elkeseredett ellenállását. Hunyadi a fellegvárból irányította a katonákat, de ekkor már személyesen kellett közbeavatkoznia. Az oszmánok szemében félelmetes hírű hadvezér megjelenése megrettentette a támadókat.

A védősereg szinte eksztatikus állapotban harcolt. A várfalakon megjelentek a török hadi jelvények is, ám ekkor Dugovics Titusz az egyik zászlótartóra támadt. Bonfini szerint "mivel sehogy sem tudta megakadályozni, hogy a toronyra kitűzze a jelvényt, átnyalábolta a törököt, és a magasból a mélybe leugorva, magával rántotta." Ekkor érkeztek meg a pihent keresztesek, az oszmánok soraiban pánik tört ki. Reggelre már csak a halott törökök maradtak a vár közvetlen környékén.

Nándorfehérvár után

A 12 órás ostrom mindkét oldalon komoly veszteségeket okozott.Hunyadi az oszmán halottak számát legalább 8 ezer főre tette. A törökök vissza is vonultak lövegeik védelmébe. A magyarok cselre gyanakodtak, ezért a fővezér megtiltotta, hogy a katonák elhagyják a várat. Ez érthető is volt, mivel a keresztesek között határtalan lelkesedés tört ki, ami könnyen vezethetett fegyelmezetlenséghez. Néhányan azonban kiszöktek, és összecsaptak az oszmánokkal. A Száva túlpartján tartózkodó da Capistrano is aggódva figyelte a fejleményeket, ezért csónakba szállt, hogy megállítsa a katonákat.

Korabeli metszeteken

Ők azonban ellenkezőként értelmezték a barát megjelenését, egyre többen és többen vették fel fegyvereiket. Ezt látva már a ferences szerzetes sem tudott mit tenni, maga is elindult az ellenség felé. A rohamot már Szilágyi sem tudta megállítani, és a Száva partjáról is csatlakoztak a keresztesek. Az ekkor már szinte szentként tisztelt Kapisztrán a török ágyúkhoz irányította csapatait. Hogy itt pontosan mi történt, arról nincsenek forrásaink. Mindenesetre a lövegek a keresztények kezére kerültek: a katonák szinte fejvesztve menekültek. Talán a szultán szolgálatában álló keresztény tüzérek döbbentek rá, hogy kivel állnak szemben.

Hunyadi síremléke Gyulafehérváron

Hunyadi is látta a fejleményeket: 10-12 ezer fős seregével kivonult a várból és hátba támadta a keresztesekkel harcoló oszmánokat. A sorokban iszonyatos pánik tört ki, egyes babonás katonák azt hitték, hogy a holtak is ellenük fordultak. II. Mehmed azonban nem ismerte el a vereséget, még egy utolsó ellentámadást vezényelt, de mindhiába. Az ágyúk most már a magyarok szolgálatában álltak, és hatalmas pusztítást végeztek. A szultán sem tudott már mit tenni a felbomló csapatokkal, ráadásul maga is megsebesült. Kapisztán János még kísérletet tett, hogy rávegye Szilágyit a török üldözésére, de a tapasztalt katona ezt nem látta jónak. A már említett Tagliacozzo érzékletes képet adott a menekülésről. "De ezen az éjjen, ez után az óriási és szörnyű öldöklés után, eltemetvén azokat, akiket még tudtak, és elhagyva minden jószágukat, amit a keresztesek romlására magukkal hoztak, megrettenve és félve futva menekültek...". Az ország kulcsa Magyarországé maradt.

A déli harangszó mítosza nyomában

A diadal jelentősége óriási volt, a nyugati világ ünnepelte a nándorfehérvári hősöket. A pápa az Úr színeváltozása napját (augusztus 6.), amelyen az eseményt hírül vette, az egész kereszténység kötelező ünnepének nyilvánította. A lehetőséget, hogy a keresztesek ellentámadást indítsanak, nem sikerült megragadni. A táborban elégedetlenség volt kibontakozóban a távollévő nagyurak ellen, ráadásul a kitört a pestisjárvány. Hunyadi János már augusztus 11-én ennek esett áldozatául, és október 23-án Kapisztrán János is követte a sírba.

A nándorfehérvári vereség az oszmánokat expanziós politikájuk újragondolására késztette. A hadvezetés 65 éven át nem próbálkozott hasonló erejű támadással. Az oszmánok feletti győzelem a magyar történelem egyik legdicsőségesebb fejezeteként vonult be a köztudatba.

Emlékérem és emléktúra

Az 550. éve történt dicsőséges nándorfehérvári diadal előtt tisztelegve, 5000 forintos ezüst emlékérmet jelentetett meg a Magyar Nemzeti Bank, amelynek témája miatt ezúttal a HM Hadtörténeti Intézetben és Múzeumban mutattak be, az alkotó részvételével. A nándorfehérvári diadal (1456. július 21-22.) nemcsak a magyar történelem ragyogó eseménye, hanem az európai kereszténység győzelmét is jelentette a pogány hódítókkal szemben - hangzott el a tájékoztatón, amelyen a házigazdák nevében részt vett dr. Holló József altábornagy, a múzeum főigazgatója, dr. Feld István történész, valamint Missura Gábor, az MNB szóvivője is.

Az érme hátoldalán a csata két legkiemelkedőbb vezéregyéniségének egész alakos ábrázolása látható, balra kivont karddal Hunyadi János teljes vértezetben, jobbra könyvvel a kezében és keresztes zászlóval Kapisztrán János, szerzetesi öltözetben - mutatta be az érmet a jelenlévőknek az alkotó Soltra E. Tamás szobrászművész. Az emlékérméből összesen 6000 darab készült, ebből 3500 darab tükörfényes kivitelben. Az emlékpénz megvásárolható a Magyar Pénzverő Rt. székhelyén, valamint az MNB Szabadság téri látogatóközpontjában üzemelő érmeboltjában.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter személyesen kívánt jó utat július 20-án annak a húsz diáknak és öt pedagógusnak, akik a Nándorfehérvári Diadal helyszínére látogatnak el a tárca támogatásával július 20-24. között. A tanulmányi kirándulást a minisztérium Nemzeti Emlékezet Programirodája szervezte. A Történelemtanárok Egylete és az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviselőiből alakult zsűri választotta ki pályamunkák alapján az utazás résztvevőit, akik Nándorfehérvár (Beograd) mellett számos más történelmi helyszínre (Mohács, Eszék, Jajce, Srebrenik, Zvornik, Szabács, Zimony, Szendrő, Galambóc, Lepenski Vir, Orsova) is eljutnak a kirándulás során.

Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programja abból a célból indult 2003 elején, hogy a történelmi évfordulók korszerű, új szemléletű megünneplésével bővítse a közoktatásban részt vevők történelmi ismereteit, fejlessze helyi és közösségi identitásukat, kötődésüket. A diákok korábban Voronyezsbe, Auschwitzba és Birkenauba utazhattak el, valamint a II. Rákóczi Ferenc illetve a Bocskai István emlékére szervezett túrákon vehettek részt a tárca támogatásával.