190 éve volt a borogyinói csata
1812. szeptember 7-én a napóleoni háborúk idején vívták meg az emberiség történetének egyik legvéresebb csatáját az oroszországi Borogyino közelében.
2002.09.07 10:52, Forrás: MNO
2002.09.07 10:52, Forrás: MNO
Bonaparte Napóleon francia császár 1812-re hatalmának tetőpontjára érkezett, Anglia és Portugália kivételével egész Európa urának érezhette magát. A talpon maradt másik kontinentális európai hatalommal, Oroszországgal 1808-ban Erfurtban szövetséget kötött, de a viszony egyre hűvösebbé vált. Sándor orosz cár Napóleon több intézkedését (a Varsói Nagyhercegség létrehozását, Oldenburg bekebelezését, s az ottani uralkodó, Sándor sógorának elkergetését) sértőnek találta. Oroszországot hátrányosan érintette a Napóleon által Anglia ellen elrendelt blokád, hiszen legfőbb piacát vesztette el. A cár veszteségeinek pótlására felemelte a francia luxuscikkek árát, de a kontinentális zárlatot sem tartatta be teljes szigorral, így a szakítás csak idő kérdése volt.
Napóleon 1812 tavaszán az addigi történelem legnagyobb szabású háborús felkészülésébe kezdett, saját birodalmán kívül mozgósíttatta szövetségesei haderejét is. Sándor cár viszont Angliával és Svédországgal kötött szövetséget és fegyvernyugvást azzal a Törökországgal, amellyel évek óta hadakozott.
Napóleon 1812. június 24-én zúdította Oroszországra addig soha nem látott nagyságú, 600 ezer fős seregét, amelyben a franciákon kívül németek, olaszok, osztrákok, összesen több mint húsz nemzet fiai harcoltak. A Grande Armée győzelmesen nyomult előre, augusztus közepén elfoglalta Szmolenszket. Az orosz csapatok ellenállás nélkül hátráltak, mert a főparancsnok Barclay de Tolly, majd a helyére augusztus 29-én kinevezett Mihail Kutuzov is tisztában volt vele: Napóleon vesztét csak az okozhatja, ha megnyúlnak utánpótlási vonalai és minél távolabb harcol bázisaitól.
Napóleon 1812 tavaszán az addigi történelem legnagyobb szabású háborús felkészülésébe kezdett, saját birodalmán kívül mozgósíttatta szövetségesei haderejét is. Sándor cár viszont Angliával és Svédországgal kötött szövetséget és fegyvernyugvást azzal a Törökországgal, amellyel évek óta hadakozott.
Napóleon 1812. június 24-én zúdította Oroszországra addig soha nem látott nagyságú, 600 ezer fős seregét, amelyben a franciákon kívül németek, olaszok, osztrákok, összesen több mint húsz nemzet fiai harcoltak. A Grande Armée győzelmesen nyomult előre, augusztus közepén elfoglalta Szmolenszket. Az orosz csapatok ellenállás nélkül hátráltak, mert a főparancsnok Barclay de Tolly, majd a helyére augusztus 29-én kinevezett Mihail Kutuzov is tisztában volt vele: Napóleon vesztét csak az okozhatja, ha megnyúlnak utánpótlási vonalai és minél távolabb harcol bázisaitól.
Ezt persze a császár is tudta, s erősen megszállta visszavonulási útvonalait, különösen büszke volt arra, hogy a posta mindennap megjött Párizsból. Napóleon viszonylag könnyedén jutott Moszkva közelébe, ahol Kutuzov a cári udvar nyomására végül felvette vele a harcot. Maga a cár is Moszkvába ment, hogy személyes jelenlétével lelkesítse a csapatokat.
A két hadsereg 1812. szeptember 7-én a Moszkvát Szmolenszkkel összekötő út mentén, a fővárostól 110 kilométerre nyugatra fekvő Borogyinó falu mellett ütközött meg. A francia oldalon 135 ezer katona és 587 ágyú, orosz részről 120 ezer katona és 640 ágyú vonult fel. Napóleon attól félt, hogy egy átkaroló hadművelet kudarca esetén Kutuzov ismét visszavonulhat, így frontális támadást rendelt el. A három kilométeres arcvonalon reggel hat órától délig hullámzott a heves harc, amelyben a franciák sorozatban indított rohamaik következtében lassan fölénybe kerültek, de nem tudták megtörni az oroszok ellenállását.
Napóleon, aki távolról, egy dombtetőről figyelte a füst borította csatamezőt, bizonytalankodott a helyzet megítélésében és nem vetette be utolsó tartalékát, a kipihent, 20 ezer fős császári gárdát. Mivel Kutuzov addigra utolsó emberét is harcba küldte, Napóleon elszalasztotta a döntő győzelmet, az ütközet sportnyelven szólva döntetlenre végződött. A seregek délutánra teljesen kimerültek, így a csata tüzérségi párbajjá alakult, amelynek csak a sötétség leszállta vetett véget. Az ágyúzásban a franciák bizonyultak jobbnak, akik aznap 120 ezer ágyúgolyót használtak el.
A két hadsereg 1812. szeptember 7-én a Moszkvát Szmolenszkkel összekötő út mentén, a fővárostól 110 kilométerre nyugatra fekvő Borogyinó falu mellett ütközött meg. A francia oldalon 135 ezer katona és 587 ágyú, orosz részről 120 ezer katona és 640 ágyú vonult fel. Napóleon attól félt, hogy egy átkaroló hadművelet kudarca esetén Kutuzov ismét visszavonulhat, így frontális támadást rendelt el. A három kilométeres arcvonalon reggel hat órától délig hullámzott a heves harc, amelyben a franciák sorozatban indított rohamaik következtében lassan fölénybe kerültek, de nem tudták megtörni az oroszok ellenállását.
Napóleon, aki távolról, egy dombtetőről figyelte a füst borította csatamezőt, bizonytalankodott a helyzet megítélésében és nem vetette be utolsó tartalékát, a kipihent, 20 ezer fős császári gárdát. Mivel Kutuzov addigra utolsó emberét is harcba küldte, Napóleon elszalasztotta a döntő győzelmet, az ütközet sportnyelven szólva döntetlenre végződött. A seregek délutánra teljesen kimerültek, így a csata tüzérségi párbajjá alakult, amelynek csak a sötétség leszállta vetett véget. Az ágyúzásban a franciák bizonyultak jobbnak, akik aznap 120 ezer ágyúgolyót használtak el.
Kutuzov az éjszaka elhagyta a csatamezőt, parancsa szerint "Moszkva elvesztésével még nem vész el Oroszország. A haza oltalmára megparancsolom a visszavonulást". A franciák 40 ezer embert (ebből 20 ezer halott), az oroszok hadseregük felét, 55 ezer főt (ebből 30 ezer halott) vesztettek, a felek oly elkeseredetten küzdöttek, hogy foglyot szinte nem is ejtettek.
A franciák másnap ellenállás nélkül foglalták el Moszkvát, a bevonulás azonban egyáltalán nem sikerült diadalmasra. Senki sem fogadta őket, a lakosság elmenekült, Napóleon hiába várta a Kreml falai mögött a reményei szerint megtört cár békéért esedező követeit. Szeptember 15-én felgyulladt és szinte teljesen leégett a fából épült város, maga a császár is csak üggyel-bajjal tudott megmenekülni. Napóleon még egy hónapig ücsörgött az üszkös romok között, majd hazaindult.
A még mindig százezres sereg délkelet, a még érintetlen területek felé vonult, Kutuzov azonban útját állta, s Napóleonnak vissza kellett térnie a letarolt tájon át vezető szmolenszki országútra. A hírhedt orosz tél, a visszavonulás fájó tudata és az ellátás hiánya felbomlasztotta a fegyelmet.
Az oroszok nem bocsátkoztak nagy csatába, csak kisebb összecsapásokban morzsolták fel az ellenfelet, amelynek katonái ősze legyekként hullottak a fagyban, Szmolenszket már csak 40 ezren érték el. Itt egy nap alatt elpusztították a felhalmozott készleteket, s fázva, éhezve kellett tovább indulniuk, még Napóleon is mérget vitt magával, hogy ne kerüljön élve az oroszok kezére. A lerongyolódott, szétzilált had november végén iszonyatos veszteségek árán vergődött át a Berezina folyón és jutott viszonylagos biztonságba.
A pár hónappal korábban útnak indult diadalmas, világverő félmilliós seregből alig 15 ezer katona látta viszont hazáját. A vesztett hadjárat jelezte Napóleon közelgő bukását is: bár hatalmát egy ideig meg tudta őrizni, sőt egyszer vissza is tudta szerezni, 1815-ben már a távoli Szent Ilona szigetén élt száműzetésben.
A franciák másnap ellenállás nélkül foglalták el Moszkvát, a bevonulás azonban egyáltalán nem sikerült diadalmasra. Senki sem fogadta őket, a lakosság elmenekült, Napóleon hiába várta a Kreml falai mögött a reményei szerint megtört cár békéért esedező követeit. Szeptember 15-én felgyulladt és szinte teljesen leégett a fából épült város, maga a császár is csak üggyel-bajjal tudott megmenekülni. Napóleon még egy hónapig ücsörgött az üszkös romok között, majd hazaindult.
A még mindig százezres sereg délkelet, a még érintetlen területek felé vonult, Kutuzov azonban útját állta, s Napóleonnak vissza kellett térnie a letarolt tájon át vezető szmolenszki országútra. A hírhedt orosz tél, a visszavonulás fájó tudata és az ellátás hiánya felbomlasztotta a fegyelmet.
Az oroszok nem bocsátkoztak nagy csatába, csak kisebb összecsapásokban morzsolták fel az ellenfelet, amelynek katonái ősze legyekként hullottak a fagyban, Szmolenszket már csak 40 ezren érték el. Itt egy nap alatt elpusztították a felhalmozott készleteket, s fázva, éhezve kellett tovább indulniuk, még Napóleon is mérget vitt magával, hogy ne kerüljön élve az oroszok kezére. A lerongyolódott, szétzilált had november végén iszonyatos veszteségek árán vergődött át a Berezina folyón és jutott viszonylagos biztonságba.
A pár hónappal korábban útnak indult diadalmas, világverő félmilliós seregből alig 15 ezer katona látta viszont hazáját. A vesztett hadjárat jelezte Napóleon közelgő bukását is: bár hatalmát egy ideig meg tudta őrizni, sőt egyszer vissza is tudta szerezni, 1815-ben már a távoli Szent Ilona szigetén élt száműzetésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése