Középkori városok, kereskedem
Középkori városok, kereskedem
2008 február 26., kedd 00:16
Európában X-XI. században új termelési eszközök és módok jelentek meg: két- és háromnyomásos földművelés, szügyhám, borona, nehéz csoroszlyás fordítóeke. Ezek fontos és jelentős gazdasági fellendülést eredményeztek. Ebben az időszakban Európában kevés a művelhető terület, főleg a sok erdő miatt, ezért erdőirtásba, mocsárlecsapolásba kezdtek. Ennek hatására az állam egyre több embert volt képes élelmezni, mindez népességnövekedést eredményezett, mert a több élelem miatt az emberek több gyereket vállaltak. Így Európa lakossága megkétszereződött és nőtt az átlagéletkor.
Beindult a felmelegedés, ezért a művelhető területek északabbra tolódtak. Vándorlás indult az ugar területek felé. Ennek fő irányai észak és kelet, mert a határ kitolódott, illetve a hospesek által terjeszteni akarták az új mezőgazdasági technikákat.
Beindult a városiasodás folyamata, mert mindig maradt terményfelesleg, amit el tudtak cserélni vagy adni. Leginkább folyók és kereskedelmi útvonalak mentén alakultak ki. A pénz forgalma elterjedt és felerősödött. Megjelentek a városi polgárok, akiknek státusza sokkal erősebb volt, mint a jobbágyoké: személyükben szabadok voltak és szabadon értékesíthették tulajdonukat. A jobbágyok is a városokba akartak költözni, de ezt később szabályozták. A városok megpróbáltak jogokat kivívni maguknak: szabad plébános választás, városi önkormányzat kialakítása, saját bíró, egyösszegű adófizetés. A városok lakói általában szabad parasztok, kereskedők voltak. A kereskedők létrehozták a kommunákat, amik a városok saját önkormányzatáért küzdöttek. A városok lakossága ebben az időszakban általában 4-5000 fő, de a nagyvárosoké elérhette a 10-15000 főt is.
A város védelmi funkciót is ellátott, mivel fallal vették körül. A házak szűk utcák, sikátorok mentén épültek. Nem kulturális, hanem gazdasági központok voltak. Nem volt csatornarendszer és rengeteg volt a szemét, ezért gyakran járványok törtek ki.
Kialakultak a céhek, az azonos szakmába tartozó mesteremberek érdekvédelmi szervezetei. Szabályozták a piacot, hogy mit mennyiért adhatnak el, korlátozták az iparűzők számát, elűzték a kontárokat. Meghatározták a céhmesterré válás folyamatát is (inas, legény, céhmester). Egy ember egy munkadarabon dolgozott, ezért minőségi, de csekély mennyiségű árut állítottak elő.
Új technikai vívmányok jelentek meg: malom (vízi, szél), lábítós szövőszék, rokka.
Felélénkült a távolsági kereskedelem, ennek két jellegzetessége a közlekedési viszonyok fejletlensége következtében, hogy általában vízi úton szállítottak és elsősorban luxuscikket.
A levantei kereskedelem a Földközi-tenger keleti partvidékéhez kapcsolódik. Kínából, Iránból selyem, Indiából gyapot, az Indonéz szigetvilágból fűszerek érkeztek a szárazföldi karavánutak központjaiba (Bizánc, Antiochia, Alexandria), innen vitték tovább a tengeren. Mindezekért cserébe nemesfémet, nyersanyagokat, később iparcikkeket szállítottak Ázsiába. A levantei kereskedelem urai kezdetben az arabok voltak, később a bizánciak, majd a keresztes háborúk idejétől az itáliai kereskedőállamok (Velence, Genova, Pisa) kezébe került a tengeri szállítás.
Az Északi- és a Balti-tenger térségéhez kapcsolódó kereskedelem árucikkei között szerepelt a keletről beszerzett hering, prém, gabona, borostyán és egyéb nyersanyagok, a nyugatról (Flandria) érkező iparcikkek (posztó, fegyverek) és a délről jövő keleti áruk. Ennek a kereskedelemnek az urai kezdetben a skandináv népek voltak, majd az észak-német (Rostock, Lübeck, Hamburg, Bréma) és flandriai városok (Brügge, Gent) váltak a fő kereskedőkké.
A távolsági kereskedelem nagy befektetést igényelt, és nagyon veszélyes volt, ezért a kereskedők összefogtak egy-egy vállalkozás erejéig: ezek a kereskedő-társulások voltak a hanzák. A XIV. században alakult meg az a nagy északi kereskedelmi városszövetség, amit Hanzának nevezünk.
Az északi és déli kereskedelem közötti szárazföldi összeköttetés kialakulására az arab, normann és magyar támadások lecsengésével nyílott lehetőség. Kezdeményezői az észak-itáliai kereskedővárosok (húsra, borra, gabonára volt szükségük) és a flandriai posztóvárosok (piacra volt szükségük Európa szerte) voltak. A szárazföldi kereskedelem első útvonalai a folyamok voltak. Az észak-déli kereskedelem központja Franciaországban Champagne grófság volt.
Beindult a felmelegedés, ezért a művelhető területek északabbra tolódtak. Vándorlás indult az ugar területek felé. Ennek fő irányai észak és kelet, mert a határ kitolódott, illetve a hospesek által terjeszteni akarták az új mezőgazdasági technikákat.
Beindult a városiasodás folyamata, mert mindig maradt terményfelesleg, amit el tudtak cserélni vagy adni. Leginkább folyók és kereskedelmi útvonalak mentén alakultak ki. A pénz forgalma elterjedt és felerősödött. Megjelentek a városi polgárok, akiknek státusza sokkal erősebb volt, mint a jobbágyoké: személyükben szabadok voltak és szabadon értékesíthették tulajdonukat. A jobbágyok is a városokba akartak költözni, de ezt később szabályozták. A városok megpróbáltak jogokat kivívni maguknak: szabad plébános választás, városi önkormányzat kialakítása, saját bíró, egyösszegű adófizetés. A városok lakói általában szabad parasztok, kereskedők voltak. A kereskedők létrehozták a kommunákat, amik a városok saját önkormányzatáért küzdöttek. A városok lakossága ebben az időszakban általában 4-5000 fő, de a nagyvárosoké elérhette a 10-15000 főt is.
A város védelmi funkciót is ellátott, mivel fallal vették körül. A házak szűk utcák, sikátorok mentén épültek. Nem kulturális, hanem gazdasági központok voltak. Nem volt csatornarendszer és rengeteg volt a szemét, ezért gyakran járványok törtek ki.
Kialakultak a céhek, az azonos szakmába tartozó mesteremberek érdekvédelmi szervezetei. Szabályozták a piacot, hogy mit mennyiért adhatnak el, korlátozták az iparűzők számát, elűzték a kontárokat. Meghatározták a céhmesterré válás folyamatát is (inas, legény, céhmester). Egy ember egy munkadarabon dolgozott, ezért minőségi, de csekély mennyiségű árut állítottak elő.
Új technikai vívmányok jelentek meg: malom (vízi, szél), lábítós szövőszék, rokka.
Felélénkült a távolsági kereskedelem, ennek két jellegzetessége a közlekedési viszonyok fejletlensége következtében, hogy általában vízi úton szállítottak és elsősorban luxuscikket.
A levantei kereskedelem a Földközi-tenger keleti partvidékéhez kapcsolódik. Kínából, Iránból selyem, Indiából gyapot, az Indonéz szigetvilágból fűszerek érkeztek a szárazföldi karavánutak központjaiba (Bizánc, Antiochia, Alexandria), innen vitték tovább a tengeren. Mindezekért cserébe nemesfémet, nyersanyagokat, később iparcikkeket szállítottak Ázsiába. A levantei kereskedelem urai kezdetben az arabok voltak, később a bizánciak, majd a keresztes háborúk idejétől az itáliai kereskedőállamok (Velence, Genova, Pisa) kezébe került a tengeri szállítás.
Az Északi- és a Balti-tenger térségéhez kapcsolódó kereskedelem árucikkei között szerepelt a keletről beszerzett hering, prém, gabona, borostyán és egyéb nyersanyagok, a nyugatról (Flandria) érkező iparcikkek (posztó, fegyverek) és a délről jövő keleti áruk. Ennek a kereskedelemnek az urai kezdetben a skandináv népek voltak, majd az észak-német (Rostock, Lübeck, Hamburg, Bréma) és flandriai városok (Brügge, Gent) váltak a fő kereskedőkké.
A távolsági kereskedelem nagy befektetést igényelt, és nagyon veszélyes volt, ezért a kereskedők összefogtak egy-egy vállalkozás erejéig: ezek a kereskedő-társulások voltak a hanzák. A XIV. században alakult meg az a nagy északi kereskedelmi városszövetség, amit Hanzának nevezünk.
Az északi és déli kereskedelem közötti szárazföldi összeköttetés kialakulására az arab, normann és magyar támadások lecsengésével nyílott lehetőség. Kezdeményezői az észak-itáliai kereskedővárosok (húsra, borra, gabonára volt szükségük) és a flandriai posztóvárosok (piacra volt szükségük Európa szerte) voltak. A szárazföldi kereskedelem első útvonalai a folyamok voltak. Az észak-déli kereskedelem központja Franciaországban Champagne grófság volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése