A világháború magyar szemmel - Haditervek

Julier Ferenc : 1914-1918 : A világháború magyar szemmel címû könyve 1933-ban jelent meg a Magyar Szemle Társaság kiadásában Budapesten. A jelen változat ezen kiadás alapján készült, szorosan ragaszkodva annak szövegéhez. Sem a fogalmazásbeli, sem a helyesírási hibák nem kerültek kijavításra, utóbbiak még akkor sem, ha nemcsak a mai, hanem az akkori szabályoknak sem feletek meg. Így pl. egy bekezdésen belül elõfordulhat a fensík és a fensik alak is a manapság használt fennsík helyett.
A fejezetek tagolása is követi az eredetit, kivétel képez viszont a "legfontosabb hadiesemények" részek betagolása a megfelelõ fejezetbe. A könyvben ezek a részek a fejezet kezdete elõtt szerepelnek, a tartalomjegyzék szerint viszont a fejezet részét képezik.
A három táblamellékleten közölt térképek a rájuk való hivatkozások helyén tekinthetõk meg.

JULIER Ferenc : 1914-1918 : A világháboru magyar szemmel. Budapest : Magyar Szemle Társaság, 1933. - 300 p. 3 t. ; 20 cm


-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[ Bevezetõ ]

Elõszó

I. : KÉSZÜLÕDÉS A VILÁGHÁBORÚRA

Általános katonapolitikai helyzet 1914 nyarán
Erõviszonyok
Haditervek
A haditervek módosítása a világháború kitörésekor

II. 1914 : A MOZGÓHÁBORÚ ÉS A SZÉTÁGAZÓ TÁMADÓ HADMÛVELETEK ÉVE

Az 1914. év legfontosabb hadieseményei
A Drina és Száva mentén
Lemberg
Tannenberg
A marnei csata
Küzdelem az orosz gõzhengerrel

A San és Visztula mentén
Krakkó és Lodz körül
Limanovánál és a duklai horpadásban

Belgrád
A Marnetól Fladriáig
Törökország beavatkozása

III. 1915 : A KÖZPONTI HATALMAK EGYSÉGES TÁMADÁSÁNAK ÉVE

Az 1915. év legfontosabb hadieseményei
Küzdelem a Kárpátokban

Conrad haditerve
A kárpáti téli csata
Przemysl
A husvéti csata

A nyugati front és a Dardanellák
Gorlice

Haditerv
A gorlicei áttörés
Az üldözés

Az olasz beavatkozás

Erõviszonyok, haditervek
A nyári Isonzo-csaták

Rowno

Conrad haditerve
A rownoi hadjárat

Szerbia leigázása

Erõviszonyok
Haditervek
A szerb haderõ katasztrófája

Beszarábia
Az õszi Isonzo-csaták

IV. 1916 : AZ ÁNTÁNT EGYSÉGES ELLENTÁMADÁSÁNAK ÉVE

Az 1916. év legfontosabb hadieseményei
Haditervek
Montenegro és Albánia
Verdun
Déltirol
Luck-Okna

Haditervek, erõviszonyok
A csata

A Somme
Görz
Románia beavatkozása

Haditervek és erõviszonyok
A román betörés
Románia meghódítása

Az õszi Isonzo-csaták

V. 1917 : A KÖZPONTI HATALMAK EGYSÉGES VÉDEKEZÉSÉNEK ÉVE

Az 1917. év legfontosabb hadieseményei
Haditervek
A tengeralattjáró-háború
Nivelle támadása
Cadorna támadása
A Kerenski-féle támadás

Haditervek
Brzezany-Zborow
Stanislau-Kalusz
A tarnopoli áttörés
Okna-Focsany

Az Isonzotól a Piavéig

A tizenegyedik isonzo-csata
A tizenkettedik Isonzo-csata

Haig offenzivája

A flandriai csata
Tankcsata Cambrainál

Oroszország összeomlása

VI. 1918 : A KÖZPONTI HATALMAK UTOLSÓ ERÕFESZÍTÉSE A GYÕZELEMÉRT ÉS BUKÁSUK

Az 1918. év legfontosabb hadieseményei
Haditervek
A német áttörési kisérlet
A piavei csata
Az ántánt ellentámadása
Bulgária összeomlása
Törökország összeomlása
A német haderõ visszavonulása
Az osztrák-magyar haderõ pusztulása
A világháború mérlege

VII. VILÁGHÁBORÚ A TENGEREN

A monarchia haditengerészete
A német haditengerészet

VIII. MAGYARORSZÁG EMBERVESZTESÉGE A VILÁGHÁBORÚ ALATT

**************************************************************************************

HADITERVEK

Minden nagyhatalom vezérkara a háború gyors eldöntésének egyetlen lehetõségét az ellenfél hadserege gyors felkeresésében, megverésében és az ellenséges fõváros elfoglalásában látta; ezért a támadást készítette elõ. Erre épült fel azoknak a hatalmaknak haditerve, amelyek már kezdetben nagy tömegeket tudtak a hadszintérre dobni. Ilyen volt tehát az egymással nagy vonásokban összefüggõ német-osztrák-magyar és francia-orosz haditerv.

Ezeket a béke idején a legapróbb részletekig kidolgozott haditerveket kissé körülményesebben kell ismertetnünk, minthogy a világháború legnagyobb és a háború egész sorsára döntõ jelentõségü csatáinak vetették meg az alapját.

A MONARCHIA ÉS NÉMETORSZÁG között az oroszok ellen közösen vívandó háború tervére bizonyos általános jellegü megállapodások már évekkel a világháború elõtt létrejöttek. A kiindulási alapot a német vezérkar abban a meggyõzõdésben adta meg, hogy

az ilyen háború esetén Franciaország nem marad semleges. Ezért a német vezérkar fõnöke, Moltke, elhatározta, hogy a német haderõnek mintegy hétnyolcad részével, (azaz hét sereggel és ezenfelül egy olasz sereggel, amennyiben Olaszország a hármasszövetségi szerzõdést mégis betartja) a franciákra ront, akiknek legyõzését 1-2 hónapi küzdelem után remélte és hogy ennek következtében az oroszok feltartóztatására a haderõnek csupán fennmaradó egynyolcad része juthat, mely Keletporoszországban fog gyülekezni.

Ez az utóbbi rész (a 8. német hadsereg) iparkodni fog az osztrák-magyar hadakkal való együttmûködésre, amire nézve Moltke a monarchia vezérkari fõnökének, Conradnak általános ígéretet tett. A franciák leverése után a német hadak zöme az oroszok ellen fordult volna. Jegyezzük itt meg, hogy Moltke elõbb említett igéretét nem válthatta be.

Moltkenek ez az erõelosztása adta meg a monarchia haditervének keretét, amennyiben magában foglalta azt a körülményt, hogy az osztrák-magyar hadak zömét, számszerint a támadó harcra alkalmas 49 gyalog-közös és honvéd-hadosztályból legalább 40-et az oroszok ellen kell alkalmazni, ezeknek 1-2 hónapon át való feltartóztatása céljából. Ezért a fennmaradó 8-9 hadosztályunkkal a 12 hadosztály erejü szerbek ellen észszerüen egyelõre csak védekezni lehetett.

Az osztrák-magyar és német haderõ együttmûködésének esupán egyetlen részlete határoztatott meg egészen pontosan. Ez vonatkozott az oroszok által kiürítettnek feltételezett Nyugat-Lengyelország megszállására, ahová a monarchia egy népfölkelõ hadcsoportot Krakkó felõl, a német hadvezetõség egy népfölkelõ hadtestet Porosz-Szilézia felõl irányított, szabályozván az együttmûködés (felvonulás, elindulás, kölcsönös támogatás) módozatát.

A lényeg a közös haditervben az volt, hogy a monarchia hadereje az oroszokat addig tartóztassa fel, ameddig a német hadak a franciákkal nem végeznek. A monarchia vezérkarának fõnöke, Conrad vállalta ennek a feladatnak megoldását.

A vázolt kereten belül dolgozta ki Conrad a monarchia haditervét. Conrad haditervének a monarchia külpolitikai helyzetének megfelelõen több változata volt. Elõkészületeket tett:

1. az oroszok és a szerbek ellen egyidejüleg - német segítséggel - vívandó háborúra, mely esetben az elsõ vonalbeli haderõ négyötöd része (40 hadosztály) Keletgaliciából az oroszok ellen fordult, egyötöd része (9 hadosztály) a Drina-Száva mentén a szerbek ellen védekezett volna.

2. ezenfelül az olaszok és a szerbek ellen egyidejüleg egyedül viselendõ háborúra, nagyban hasonló erõelosztás mellett,

3. végül a csupán a szerbek ellen egyedül vívandó háborúra, mely esetben a haderõ kétötöd része vonult volna Szerbia meghódítására.

Az alábbiakban csak az 1. és a 3. változatot taglaljuk, mert a háború kitörésekor ennek a két változatnak összekeverõdése állt be, ami hátrányosan érvényesült.

Mindenekelõtt jegyezzük meg, hogy Conrad az oroszokkal és szerbekkel egyidõben kitörõ háború esetére tervezett erõelosztásban már túlsok csapatot vett tervbe Szerbia ellen, amit bizonyos politikai jellegü megfontolás: az alig megszerzett és túlnyomóan szerb lakosságu Bosznia-Hercegovina megbizható megvédelmezése az esetleg lázító hatásu szerb betörés ellen látszott igazolni. Ez a megfontolás okozta azt is, hogy az itt alkalmazásra szánt haderõnek legnagyobb részben Bosznia határán, a Drina folyó mentén kellett felállítást venni. Conrad nyilvánvalóan arraszámított, hogy a szerbek háború esetén elsõsorban nem magyar, hanem bosnyák területre fognak betörni.

Hogy az 1. és 3. változatra a szerbek ellen teendõ hadi elõkészületek egymástól túlságosan el ne térjenek, vagyis, hogy a mozgósítási és felvonulási elõmunkálatok lehetõen egyszerüsítessenek, Conrád a csupán a szerbekkel vívandó háború esetére is, amikor a haderõnek kétötöd része (három hadseregre tagozva) vonult volna Szerbia ellen, megtartotta a Drina-menti felállítás lényegét, amennyiben a fõerõ (az 5. és 6. sereg) a Drina mentére, a mellékerõ (a 2. sereg) a Száva mentére, míg egy hadtest a Duna mentére jutott volna. Conrad tehát Szerbiát a fõerõvel nem a Száva-Duna, hanem a Száva-Drina mentérõl akarta megrohanni, ami a támadó feladat két lehetséges megoldása közül kétségtelenül a nehezebb és hosszadalmasabb volt.

Oroszország ellen (az 1. változat) Conrad a haderõ négyötöd részét szánta (négy hadseregre tagozva), de itt nem védekezni, hanem támadni akart, aminek megvolt a jogosultsága.

Az orosz hadak mozgósításáról béke idején tett különbözõ számvetések, következtetések, beszerzett kémhirek stb., ugyanis mind azt mondták, hogy a monarchia és Oroszország egyidejü mozgósítása esetén a monarchia 40 hadosztálya hamarabb lesz a határon, mint az oroszoknak ugyanakkora ereje, és hogy az orosz az õ nagy túlerejét csak a háború második hónapjában tudja majd fokozatosan érvényesíteni, vagyis csak akkor, ha az orosz birodalom távolesõ részeibõl, az Ural vidékérõl, a Kaukázusból, Turkesztánból és Szibériából származó hadtestei is a mi határainkra beérkeznek. Ezért a mi gyorsabb hadkészültségünk révén elérhetõ idõleges számbeli fölényünk a támadást nemcsak lehetségessé, hanem szükségessé teszi, mert megzavarja az oroszok gyülekezését és mert a viszonylagos túlerõvel való támadás nekünk a háború elején biztos gyõzelmeket szerezhet. Ezenfelül a németek hátának fedezése akkor érhetõ el a legjobban, ha mi azokat az orosz haderõket, amelyek a Berlin felé vonulás céljából valahol a Bug és a Visztula között gyülekeznek, megtámadjuk és megverjük vagy legalább is magunkra vonjuk.

Ez a kétségtelenül egészséges gondolatmenet szülte Conrad szép haditervét: az oroszok ellen szánt négy seregnek gyülekezése a keletgaliciai határ mentén, nagy félkörben Lemberg elõtt, és innen támadás, erõs balszárnnyal, észak felé, a Bug és a Visztula között fekvõ területbe. Ezt a hadmûveletet a Keletporoszországban gyülekeztetett német seregnek déli irányban intézett elõretörése is hatásosan kiegészíthette.

A terv szép volt, de nem került teljesen az elgondolt alakban végrehajtásra, mert a külpolitikai események a katonai számvetést megzavarták. Nem az 1. és nem a 3., hanem egy negyedik változat következett be. Külpolitikai okokból elõször Szerbia ellen mozgósítottunk, abban az ingatag reményben, hogy Oroszország talán mégis cserben hagyja védencét. Megkezdtük a háborút a 3. változat szerint. Csak mikor már a Szerbia ellen szánt haderõ - a bizonyos kétötöd rész - olyan csapatai is vasúton robogtak a szerb határra, nevezetesen 3 cseh hadosztály, aztán a budapesti és a temesvári hadtest; amely csapatok az oroszok ellen is számításba jöttek, történt meg az orosz beavatkozás.

Ennek következményeire késõbb még részletesen kiterjeszkedünk. Egyelõre csak annyit jegyezzünk meg, hogy ebbõl a kavarodásból a következõ hátrányok keletkeztek:

a) Szerbia felé egy hadseregünk feleslegesen elindult, a Száva mentén legnagyobb részben fel is vonult és ott jelentékeny hányadával tervszerütlenül harcba is keveredett,

b) a szerbekkel szemben nem 9, hanem véglegesen 12 hadosztály nagyságu haderõ (3 csehországi hadosztály többlet) maradt; ezzel az erõviszony a két hadszintér között tervezett egyötöd : négyötöd arányról közel egynegyed : háromnegyed arányra rosszabbodott,

c) az oroszokkal szemben így gyengültünk és egyben megkéstünk.

Conrad tervének alapjai tehát megrendültek.

A TELJESSÉG KEDVÉÉRT fel kell sorolnunk a monarchia erõdítéseit is.

Igen számos, korszerü erõdítéssel fedezte Conrad Déltirol és Karinthia határát az olasz szövetségessel szemben. Ez ugyan nem bizonyult feleslegesnek, de elvonta az anyagi eszközöket más fontosabb helyeken végezhetõ erõdítési munkálatoktól. Így például Magyarország déli, keleti és északi, azaz a szerb, román és orosz betörésnek kitett határai fedetlenek maradtak. Meglehetõsen használható régi erõdítések fedezték Hercegovina határát Montenegróval szemben és Szarajevót a szerb betörés ellen. Nyugatgaliciában Krakkó, Keletgaliciában Przemysl vára már régebben épült az oroszok ellen, ezenfelül futólagos - nehéz tüzérség ellen védtelen - erõdítések biztosították a San és a Dnyeszter hídjait és Lemberget. A galiciai várak és az olasz határon épült erõdítések a háború folyamán szerephez jutottak, a galiciai futólagos erõdítményeket azonban szinte ellenállás nélkül feladtuk.

A német haditerv általános alapelveit Schlieffen tábornagy, Moltke elõde, a mult század végén dolgozta ki. Schlieffentõl eredt a 79 tábori és tartalék hadosztályba tagolt német haderõnek hétnyolcad : egynyolcad arányban való elosztása a nyugati és keleti arcvonal között, ami valóban az egyetlen módja volt a viszonylagos túlerõ alakításának nyugaton, ahol a franciák a döntõ csata elõl, ellentétben az oroszokkal, csak igen érzékeny területi veszteség árán vonhatták ki magukat. Schlieffen azonban még ezt is meg akarta akadályozni. Õ a francia hadakat el akarta fogni. Ezért a nyugaton alkalmazott hétnyolcad rész (azaz hét hadsereg) bevetését másként tervezte, mint ahogyan azt Moltke végezte. A schlieffeni elgondolás szerint egy hadsereg maradt volna Elzász-Lotharingia határainak védelmére, amely határokkal szemben a franciák hatalmas várvonala (Belfort, Épinal, Nancy, Toul, Verdun) amúgyis nagyon megnehezítette volna az itt esetleg tervezhetõ német betörést. A fennmaradó hat sereget Schlieffen Belgium és Luxemburg határai mentén akarta felvonultatni azzal a szándékkal, hogy ezen a két semleges országon át végzett megkerülõ hadmûvelettel Franciaországnak gyengén erõdített északi határán át betör; majd Párizs felé elõnyomulva, az oldalba kapott francia seregeket bekeríti vagy Svájc felé elszorítja.

Moltke ezt a grandiózus tervet túlmerésznek találta és ezért felhigította. Attól tartott, hogy Elzász-Lotharingiát egy hadsereg nem tudja megvédeni, bár itt a védelem jelentékeny várakra is (Metz, Strassburg, Diedenhofen) támaszkodhatott. Szükségesnek vélte elkerülni azt a lehetõséget, hogy a franciák ezt a tartományt elfoglalják, a Rajnán átkeljenek és Németország belsejébe nyomuljanak. Ezért Moltke Elzász-Lotharingiába három hadsereget szánt, bár nem védõ, hanem támadó feladattal, ami a legjobban megerõditett francia határrész áttörését kivánta meg. A Belgiumon és Luxemburgon át való megkerülésre így csak négy hadsereg jutott.

A schlieffeni tervnek ez a módosítása szerenesétlen gondolatnak bizonyult.

Egyébként úgy Schlieffen, mint Moltke tervének megvalósításánál szinte biztosra volt vehetõ, hogy Belgium nemzetközileg biztosított semlegességének megsértését maguk a belgák sem fogják tûrni és hogy az Anglia beavatkozását is magával hozza. A német vezérkar számolt ezzel, amit eléggé bizonyít az, hogy elõkészítette a legfontosabb belga határvár, Lüttich megrohanását békeállományu csapatokkal. Belgiumnak és Angliának az ellenséges táborba ilyen módon való erõszakos terelését csak a döntõ jellegü német gyõzelem egyensúlyozhatta ki, amire nézve a schlieffeni terv nyujtotta a biztosítékot, de nem a moltkei felhigítás, mely éppen a döntõ gyõzelem kivívására hivatott német megkerülõ szárnyat gyengítette meg.

Ahogyan ma a kölcsönös helyzetet és tervet ismerjük, azt kell mondanunk, hogy a német támadást, ha az Schlieffen terve szerint hajtódik végre, a franciák képtelenek lettek volna kivédeni és a francia fõvezér csak hadainak roncsait tudta volna a Loire mögé visszamenteni.

Keletporoszország védelme Schlieffen tanítása szerint történt. Õ megmondta, hogy az orosz ezt a tartományt mindjárt kezdetben több mint kétszeres túlerõvel, kelet és dél felõl fogja megtámadni és hogy ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha az együtt tartott német sereg - támaszkodva a kelet-porosz erõdítésekre (Königsberg, Lötzen), a mazuri tóvidék alkotta jó védõállásokra és a sûrû vasúti hálózatra - elõbb az egyik, aztán a másik irányból jövõ támadást védi ki. 1914-ben így is történt.

Az orosz haditerv szerkesztésére a franciák erõs hatással voltak. Minthogy õk adták az orosz haderõ harci készültségének fokozásához szükséges kölcsönöket, megkövetelték, hogy az orosz a németet erõteljesen megragadja.

Oroszország készült a Németország és a monarchia ellen egyidejüleg vívandó háborúra. Ebben biztos szövetségesnek Franciaország mellett Szerbiát és Montenegrot, s legalább is jóindulatu semlegesnek Angliát számította. Törökországot, Bulgáriát és Svédországot rosszindulatu semlegesnek vagy esetleg ellenségnek kellett tekintenie. Románia magatartása felõl korábban nem volt bizonyosság, de 1914-ben ellenséges román beavatkozással már nem számolt.

Az orosz vezérkar biztosra vette, hogy Franciaország háborubalépése esetén a német fõerõ a franciák ellen fordul. Teljesen tájékozott volt az osztrák-magyar haderõ tervezett csoportosítása felõl, nevezetesen, hogy a mi négy seregünk hol és mikor gyülekezik, mikor lesz a hadmûveletekre kész, mi a feladata a seregeknek, stb. Ennek megfelelõen az orosz vezérkar a monarchia ellen négy seregben összefoglalt 48 és fél gyalog hadosztályt vett tervbe. Ez a négy sereg Keletgalicia körül nagy félkörben vonult fel és hadászati vonatkozásban kezdettõl fogva átkarolta a mi haderõnket. Az volt az oroszok szándéka, hogy ebbõl a félkörbõl Lemberg irányában a háború 20. napja táján megindulnak és a mi seregeinket a Dnyeszter és a San között bekerítik, nehogy mi Krakkó felé vagy a Kárpátok mögé kitérhessünk. Az orosz vezérkar emellett a monarchiával szemben mérsékelt túlerõt (48 és fél gyaloghadosztály 40 ellen) tervezett, amit elegendõnek vélt, mert számított a mi haderõnk szláv részének csekélyebb ellenállóképességére.

A németek ellen az orosz vezérkarnak a franciák kivánságára 800.000 fõt 30 hadosztályban kellett alkalmaznia. Ezt a kivánságot az oroszok teljesítették. A franciák ezenfelül követelték, hogy amennyiben Románia és Svédország semleges marad, még külön haderõ Varsó felõl Berlin felé törjön elõre. Az oroszok ezt feltételesen megigérték, de õk elõbb velünk és Keletporoszországgal akartak végezni. Ezért Keletporoszország ellen a háború 15. napján, a monarchia ellen a háború 18. és 23. napja között - még nem teljesen felvonult haderõkkel - indultak meg.

Minthogy Oroszország a háború kezdetén 111 gyaloghadosztálynyi erõvel rendelkezett, a Németország és a monarchia ellen tervbe vett erõkön felül még 32 és fél - keletoroszországi és szibériai - hadosztálya maradt, amelyek alkalmazása felõl a háború második hónapjában szabadon határozhatott, amennyiben azok latbavetése más államok ellen már hamarabb szükségessé nem vált. Ezekbõl a fölös erõkbõl alakult meg a háború elsõ heteiben a 9. és 10. sereg.

A valóságban a terv kissé módosult, amennyiben az orosz a háború elsõ hónapjának végéig a monarchia ellen 46 és fél, Keletporoszország ellen 34 hadosztályt állított. Az orosz fõerõ így is velünk került szembe, nem volt tehát szükséges azt támadás útján magunkra vonni. Conrad eredeti terveinek betartása esetén az oroszok semmiesetre sem lettek volna velünk szemben nyomasztó túlerõben, sõt az elsõ idõben a lassúbb orosz felvonulásnál fogva orosz gyalogsági túlerõrõl nem is lehetett szó, mert hiszen csak a háború 4. hete végén volt 46 és fél orosz hadosztály a mi tervbe vett 40 hadosztályunk ellen. Az orosz valóban nyomasztó túlerõt állított Keletporoszország ellen: számszerüleg 30, illetve 34 hadosztályt a németeknek eredetileg 13-ban megszabott, de a valóságban 9-re csökkentett tábori és tartalék hadosztálya és 4 népfölkelõ hadosztálya ellen.

A francia haditerv - Joffre mûve - számításba vette ugyan azt, hogy a németek Belgium semlegességét megsérthetik, de csak arra gondolt, hogy a német jobbszárny Belgium keleti csücskének érintésével fog elõnyomulni, tehát nem terjeszkedik ki a Maas folyó balpartjára, azaz Brüsszelre is. Számított azonban a belgák tartós ellenállására a Maas mentén. Emellett a francia vezérkar a német hadsereget gyengébbnek feltételezte mint az valójában volt, mert nem hitte, hogy a német tartalékhadtestek már az elsõ hadmûveletekben is résztvehetnek. Ebbõl eredt, hogy a francia vezérkar a haderõ (5 erõs hadsereg) felvonulását Elzász-Lotharingia és Luxemburg határán, nagyban Belfort és Montmedy között, vagyis a Svájc és Belgium között fekvõ aránylag szûk területen tervezte. Az volt a szándéka, hogy innen egyenesen keleti irányban Lotharingiába nyomul és ezzel a német arcvonalat áttöri. Csak késõbb, a felvonulási idõszak alatt, mikor Joffre tudomást szerzett arról, hogy a németek Belgium határán nemcsak igen jelentékeny tömegekben gyülekeznek, hanem már a háború 4. napján Lüttichet is megrohanták, rendelte el, hogy seregei szélesebb felállítást vegyenek és hogy balszárnya belga területre, a Sambre folyó mentére terjeszkedjék ki. Ide vette tervbe az angol hadsereg gyülekezését is. De a német felvonulás ezt a kiszélesített arcvonalt is túlszárnyalta. A franciák békebeli haditerve tehát nem bizonyult jónak.

A szerbek haditerve a haderõ egyik felével a határok (Duna, Száva, Drina) védelmét, másik felével központi tartalék alakítását Belgrád és Kragujevac között írta elõ. A tartalék ellentámadásával szándékozott a szerb fõvezér, Putnik a határon át betört ellenséget visszavetni. A szerbek különben az osztrák-magyar támadást Belgrád felõl várták. Ennek megfelelõen haderejük kétharmad része ennek a támadásnak kivédésére volt kéznél.

A montenegroi haderõ a hercegovinai határon gyülekezett, hogy a mi területünkre betörjön.

Angol haditerv nem volt. Az angol vezérkar a belgával és franciával az expediciós angol sereg alkalmazási lehetõségeirõl már béke idején eszmecseréket folytatott. Az angol vezérkar igéretet tett, hogy ez a sereg (6 gyaloghadosztály) német támadás esetén a legrövidebb idõn belül Belgiumba vagy Franciaországba hajózik át. Az igéretet beváltotta. Az angol sereg 4 hadosztálya valóban feltünõ gyorsan áthajózott és már az elsõ nagy csatában a francia arcvonal balszárnyán, belga területen résztvett.

HA MOST a nagy haditervek lényegét és az elérni kívánt hadicélokat áttekintjük, a következõ képet nyerjük:

a német és a francia fõerõ döntõ csata megvívása céljából egymásnak ront; elõbbi a franciák balszárnyát iparkodik megkerülni, utóbbi a német arcvonal közepét akarja áttörni; emellett a német bízik abban, hogy hátát az osztrák-magyar haderõ és a keletporoszországi német sereg fedezi, a francia pedig arra számít, hogy az oroszok erõteljes támadása Keletporoszország és Berlin felé a németek hátát veszélyezteti;

az orosz és az osztrák-magyar fõerõ ugyancsak egymásnak ront, az orosz azért, hogy a monarchia haderejét tönkreverje és aztán Berlinnek vehessen irányt, az osztrák-magyar azért, hogy az orosz fõerõt magára vonja;

a szerb és a vele szemben álló osztrák-magyar haderõ az eredeti terv szerint a védelemre gondol és emellett a szerb észak felõl, az osztrák-magyar keletrõl várja ellenfele támadását.

Végezzük ezt a fejezetet a haditervek bírálatával.

A schlieffeni haditerv kiváló volt, de Moltke módosítása megrontotta.

A francia haditerv nem számolt a Belgiumon át lehetséges nagyarányu megkerüléssel.

Conrad haditerve jó volt. A hiba abban rejlett, hogy az eredeti haditervhez akkor is ragaszkodott, mikor annak alapjai a külpolitikai események hatása alatt meginogtak.

A szerb haditerv ellen érdemleges észrevételt tenni nem lehet.