Keresés ebben a blogban

Tetszik? Jelöld be te is!

Tollforgató Történelmi Lap

2010. július 3., szombat

Régi iratok jutányos áron eladók!

Régi iratok jutányos áron eladók!
A megszűnt kormányszékek, köztük a Magyar Udvari Kancelláriai Levéltár iratanyagának Magyarországra szállítását 1867-től kezdve szorgalmazták. Mindeközben bécsi antikváriumokban és magángyűjteményekben egymás után tűntek fel a levéltárból származó, magyar vonatkozású hivatali iratok. (Forrás: Magyar Országos Levéltár)
2010. június 29.

1861. december 8-án hirdetés jelent meg a Magyarországon is ismert bécsi, Wanderer című népszerű napilapban. Egy császárvárosi antikvárius-könyvkereskedő, Johann Schratt kínált eladásra régi iratokat. A hirdetés felkeltette a bécsi rendőrhatóságok figyelmét, az ügyben nyomozás indult, mintegy 30 csomónyi iratot lefoglaltak. Az antikvárius az iratokat Hungarica és Transilvanica (10 csomó), valamint Varia Austriaca (20 csomó) címen két sorozatba sorolta. Schratt a kihallgatásán elmondta, hogy az iratokat több forrásból szerezte. Mivel felmerült a gyanú, hogy az iratok egy része az 1690 és 1848 között működött magyar udvari kancellária levéltárából származik, a rendőrhatóság az 1860-ban ismételten felállított magyar udvari kancellária irattári igazgatója, Rudolf Muchmayer szakvéleményét kérte ki a bécsi cs. kir. rendőr igazgatóságon, a következő év elején felvett, az Ő Felsége Személye Körüli M. Kir. Minisztérium (a továbbiakban: FSzKM) iratanyagában, másolatban fennmaradt jegyzőkönyv tanúsága szerint. Muchmayer 10 csomónyi, 1515 és 1849 között keletkezett iratanyagot vizsgált meg, és megállapította, hogy azokban valóban vannak a fennállott kancellária levéltárába tartozó iratok. A jegyzőkönyvhöz német nyelvű összefoglaló iratjegyzéket mellékeltek. A kancellária ugyanakkor csupán az elsősorban a 19. század első felében keletkezett iratokat tartalmazó 9. csomóra tartott igényt. A többi iratot a rendőrhatóság vissza kívánta szolgáltatni Schrattnak, mint jóhiszemű tulajdonosnak, végül azonban az uralkodó 2000 forinton megvásárolta azokat és a titkos levéltárba (Geheimes Haus- Hof- und Staatsarchiv) helyeztette.
1869-ben az FSzKM újra eladó iratokról szóló hírekről szerzett tudomást. Ez alkalommal Schratt mellett egy másik közismert bécsi magánszemély, Theodor Petter neve is felmerült. Míg Schrattól ez alkalommal mindössze 120 db dokumentumot foglalt le a rendőrség, addig Petter megjelent a minisztériumban, és 2289 db magyar és erdélyi vonatkozású, történeti értékű iratot hagyott letétben. Petter egy művészdinasztia leszármazottja volt, ebben az időben kapta meg kinevezését a Cs. Kir. Münz- und Antikenkabinett rajzolói állására. A gyűjteményt – elmondása szerint – bátyjától örökölte, tehát ő is jóhiszeműen birtokolta azt. Az Ő Felsége Személye Körüli Miniszter előterjesztése alapján 3 tagú bizottságot állítottak fel az érintett minisztériumok személyzetéből, a helyzet értékelésére, és az iratok visszaszerzésének lehetséges módozatai megvizsgálására. A bizottság tagja volt Szlávy József, a m. kir. Belügyminisztérium államtitkára, későbbi miniszterelnök, Barthos János FSzKM miniszteri tanácsos és Dieterich Rezső m. kir. igazságügyi minisztériumi osztálytanácsos. 
 Az 1869. április 4-én, Budán kelt bizottsági jegyzőkönyv több, különösen tanulságos megjegyzést tartalmaz a korabeli viszonyokra vonatkozóan. Barthos János miniszteri tanácsos, bizottsági tag megállapítása szerint ugyanis „a mostani gyakorlat szerint a régibb hasznavehetetlen levéltári iratok megsemmisítetni, sőt áruba bocsátatni is szoktak …”. A bizottság végül arra a véleményre jutott, hogy az iratok csupán vásárlás, illetve birtoklóik részére jutalom kifizetése útján szerezhetőek vissza.
Ugyanebben az évben gr. Festetics György ő felsége személye körüli miniszter által Lónyay Menyhért m. kir. pénzügyminiszternek küldött, az iratok megvételét célzó átirat fogalmazványában a bécsi rendőrhatóságok szerepének értékelésére is kitért: „E körülményeket azért tartottam Nagyméltóságoddal közlendőknek, mert azokból kiviláglik, hogy hasonló régi iratok Bécsben egész nyilvánossággal szabadon árultattak nemcsak, de hogy a Kancellária levéltárából elveszett iratok egy részének közforgalomba bocsátása a hatóság tudtával és engedelmével történt.”



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése