Keresés ebben a blogban

Tetszik? Jelöld be te is!

Tollforgató Történelmi Lap

2010. július 5., hétfő

Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség - A Trencséni csata

A TRENCSÉNI CSATA,
1708. AUGUSZTUS 3.
II. Rákóczi Ferenc fejedelem stratégiai elképzelésének megfelelően 1708-ban a Habsburg-kormányzat politikája miatt elégedetlen sziléziai rendekkel kívánt közvetlen együttműködést megteremteni. A Szilézia irányában végrehajtandó hadművelettel egyrészt tehermentesíteni kívánta a hadszíntérként addigra már erősen kimerült magyar területeket, másrészt folyosót kívánt nyitni a porosz trónörökös számára, aki az előző évi ónodi trónfosztást követően nem zárkózott el az üresnek nyilvánított magyar trónra való jelölésétől.
A hadművelet első mozzanata - az Eger térségében összegyűjtött válogatott hadakkal a Vág völgyébe vonulás - könnyű feladatnak bizonyult. A magyarországi hadszíntéren bevetett császári-királyi hadak újonnan kinevezett főparancsnoka, gróf Siegbert Heister tábornagy ugyanis erőit Győrnél gyülekeztette, mivel a Balaton felvidék térségében akart operálni. Mindössze 4 gyalog- és 1 dragonyosezredével még a Rába-vidéken tartózkodott, amikor hírét vette, hogy a fejedelem erős hadsereg élén a Duna túlsó partján bukkant fel. Egyelőre nem mozdult, mivel a morva határ mentén táborozott Peter ~oseph de Mard báró császári-királyi altábornagy 4 vértesezreddel és 4 ezrednyi irreguláris könnyűlovassal.
Valódi hadicélját Rákóczi még a felső katonai vezetés előtt is titokban tartotta. Azzal tisztában volt, hogy mintegy 15 000 harcosával fölényben van mind Viard 6000 fős csoportosításával, mind Heister 7000 főnyi haderejével szemben, mégsem kívánt magyar területen harcba bocsátkozni. Ám a hág melletti verbói táborban tartott haditanácson a kuruc katonai vezetők nagy többsége a fejedelem ellenében az akcióbalépés mellett voksolt.
Így a gróf Pekry Lőrinc tábornagy alárendeltségébe helyezett mintegy 7000 főnyi válogatott lovasságot július 25-én a fejedelem Viard-nak a Szakolca és Sztrazsnica közti térségben megerősített táborban gyülekeztetett hadai körülzárására küldte. A hadmozdulat sikeres végrehajtásától tette függővé, hogy a gyalogsággal és más visszatartott erőkkel maga is kövesse Pekry csoportosítását. A július 26-án egységeivel Pozsonyba érkező Heister a kuruc menetről értesülve, másnap Szakolca alá vonult, hogy szükség esetén támogatást nyújthasson Viard hadainak.
Július 28-án reggel Pekry seregeivel csatarendben felvonult a császári-királyi tábor ellen, ám nem támadott. Az ellenség is a várakozás álláspontjára helyezkedett. Amikor késő délután a csataelképzelést véglegesen feladó Pekry visszavonulást rendelt el, Viard, aki mindvégig ugyancsak támadásra készen tartotta kötelékeit, azonnal rohamra vezé nyelte katonáit. Utóvédje feláldozásával Pekry tovább folytatta a viszszavonulást, nehogy hadaival vereséget és jelentősebb veszteséget szenvedjen, és ezáltal veszélyeztesse Rákóczi távolabbi terveit. A továbbiakban Rákóczi délnek kanyarodva, a viszonylag könnyen bevehetőnek tűnő Lipótvár ellen akart gyalogságával vonulni. Hadvezérei azonban értesülést szereztek a tábortól alig távolabbra északi irányban elhelyezkedő Trencsén várába beszorult császári-királyi őrség végső elcsigázottságáról. Ezért a haditanácsban a Rákóczi terve mellett állást foglaló egyetlen Vay Ádám generális, udvari marsall kivételével mind elfogadták Ottlyk György udvarmester érvelését, miszerint Trencsén várának bevételére kell indulni, mielőtt még elér oda a hír szerint már úton levő jelentős utánpótlás, főleg az élelmiszer-szállítmány. A fejedelem újólag engedett.
Bottyán dános generális utasítást kapott, hogy csapataival maradjon a Vág mentén az addigi magasságban. Ocskay László ezereskapitánynak a Kis-Kárpátókon túl kellett megfigyelő állást elfoglalnia lovasaival, a későbbiekben pedig neki kellett volna biztosítani az összeköttetést a Trencsén felé elvonuló zöm és a visszamaradéj Bottyán-csoportosítás között. A kuruc hadak soraiban küzdő francia La Mothe brigadéros feladata lett, hogy az alárendeltségébe helyezett gyalogosokkal elsáncolja a trencséni gázlót, felégesse a hidat, és felderítse a megfelelő táborhelyet. A nagyon világos feladatoknak azután ő különböző indokokra hivatkozva, végül is nem tett eleget.
Július 30-án a gyalogság zöme Bánkánál átkelt a hídon a Vág bal partjára, és Lukáig menetelt. A lovasság csak másnap, a csejtei gázlón kelt át. A vonatoszlopot a biztonság okáért kerülő úton, Ólehotán, Bajnőn, Nagytapolcsányon át küldte Rákóczi Trencsén alá. Július 31-én egyébként a gyalogság is tovább vonult, és Beckóig ért el. Augusztus 1-jére a fejedelem egész hadseregének pihenőnapot rendelt el.
Miközben Rákóczi augusztus 2-án seregeivel Trencsén alá vonult, és este 9 óra tájban a barátlehotai országút két oldalán tábort vert, az ellenségnél az egész vállalkozása kudarcát jelentő esemény zajlott: kerülő úton beérkezett Trencsénbe a Viard által még előző nap reggel Magyarbródból elindított 300 társzekér élelmiszer-utánpótlás.
Ugyancsak augusztus 2-án Szakolcától Heister Vágzújhelyre vonult, mivel olyan téves információt kapott, hogy Rákóczi lovassága észak felé vonul. Miután Vágújhelynél a valós helyzetről értesült, az ellenség felderítésére 1 dragonyosezred és 1 ezrednyi irreguláris könnyűlovas élén átküldte a Vágon gróf Pálffy János lovassági tábornokot (a későbbi neves császári-királyi tábornagyot). Augusztus 3-ra virradó éjjel csoportosítása zömével azután maga Heister is átkelt, és követte Pálffy kötelékeit. A Bécs szolgálatában álló magyar hadvezér a vörösbegyi szorosban beleütközött Czelder Orbán ezereskapitány megfigyelőkülönítményébe, amely a túlerő elől egészen a kuruc táborig visszavonult, és hírt adott az ellenség közeledtéről. Ekkor reggel 7 óra volt.
A kuruc fejedelem azonnal riadót rendelt el hadseregénél, és intézkedett, hogy haladéktalanul álljon fel csatarendben. Arccal észak felé, Turna, Hamri és Szoblakó felett a hegyoldalban hosszú vonalba rendeztette kötelékeit. Miután szinte minden korábban kikülönített ereje már beérkezett a táborba, közel 15 000 fő állt fegyverben, fele részben gyalogság, fele részben lovasság, továbbá 14 ágyú. A csatarendbe igazodás nehézkesen ment, ezért a jobbszárny elrendezését Hamri és Szoblakó térségében Rákóczi gróf Bercsényi Miklós főgenerálisra, fejedelmi helytartóra bízta, míg maga a balszárnyat igyekezett Turna és Barátlehota térségében rendben felállíttatta.
A gyalogság kisebb részét a Turna feletti lejtőn helyeztette el, emögött pedig a francia Charriére brigadéros alárendeltségében állt idegen lovasságot állíttatta fel. A gyalogság zöme Barátlehota és Hamri között sík terepen az országúton sorakozott fel. E fölött az ágyúk kerültek tüzelőállásba a legjobb harcértékű, reguláris lovasezredek fedezetében.
A mezei lovasság a Hamri és Szoblakó közti területen állt fel, ugyancsak sík területen. Az efölötti hegyoldalban tartalékként a Bercsényi-karabélyosezredet és saját palotásezredét állítatta fel a fejedelem. A terep mindenütt erősen átszegdelt volt, árkok, horhosok, szurdokok tettén nehézzé a mozgást.A kuruc konföderáció csatarendbe sorakozott hadseregét Heisterv Szedlicsna magasságából váratlanul pillantotta meg. Nagy volt a meglepetése, mert mindaddig azt hitte, hogy csupán lovaserők nyomában nyomul előre. Ezért is állította össze 5200 főnyi csoportosítását 8 császári-királyi lovasezredből. Mindenesetre az ellenséges harckészültséget tapasztalva, maga is azonnal csatarendbe fejlődtette fel kötelékeit és egymástól 300 lépés távközre két vonalban meneteltette tovább azokat. A Pálffy vezényelte elővéd Turna, míg a zöm Hamri magasságában, lőtávolon kívül maradva, a kuruc vonalaktól mintegy 1000-1200 lépésre vonult.
Heister úgy értékelte a helyzetet, hogy Rákóczi túlerőben levő hadai olyan erős állást foglaltak, ami által a támadás megindítása lehetetlen. Ugyanakkor veszélyesnek vélte a Vörös-hegy felé való visszavonulás is. Ezért a megtévesztő további menetelés mellett döntött Trencsén felé. Ez az ellenmenet a lovasság számára is viszonylag jól járható völgyben veszélytelennek tűnt.
A császári-királyi lovasság ellenmenete váratlanul érte a kuruc hadvezetést. Rákóczi kezdetben úgy vélte, hogy balszárnyát bekerítés veszélye fenyegeti, ezért erősítésként 3 további gyalogzászlóaljt küldött oda.
Támadás helyett azonban Heister csoportosítása Turna magasságáig a kuruc arcvonal előtt vonult el, majd váratlan balra kanyarodással Trencsén irányába folytatta menetét. Ez rendkívül veszélyes manőver volt, mivel az ellenséges arcvonal előtt hosszában való mozgás ugyanúgy, mint a váratlan oldalbefejlődés felkínálta az ellenségnek a támadást. Különösen az elkanyarodáskor elkerülhetetlen átmeneti zavar miatt volt merész a császári-királyi hadvezér döntése.
Rákóczi azonban elmulasztotta a kedvező pillanatot, csak késve is merte fel a támadási lehetőséget. Akkor úgy vélte, hogy jobbszárnya mezei lovassága negyedfordulattal oldalba kaphatja a vonuló ellenséget, míg a balszárny Turnához leereszkedő gyalogsága megfelelő támogatást tud nyújtani ehhez a rajtaütéshez. A jobbszárnyat vezénylő Pekry ennek megfelelő parancsot kapott a fejedelemtől, és ő lovasságát azonnal megindította. A terep azonban vizenyős volt, az ott folyó patak két helyen is tóvá szélesedett, és mindössze egy töltés vezetett át, de az is olyan keskeny, hogy a lovasok csupán egyenként tudtak átkelni rajta.
Éppen átért a töltésen a kuruc tábornagy, amikor az alárendeltségé ben álló Ebeczky István brigadéros arra figyelmeztette, hogy a fejedelem terepismeret nélkül adta ki parancsát, az adott helyen a lovasság mozgása rendkívül veszélyes lehet. Pekry erre váratlan és könnyelmű elhatározással úgy döntött, hogy felhagy a kapott parancs teljesítésével, megállította lovasai előremozgását, és azokat, akik a töltésen már átértek, visszaküldte eredeti felállási helyükre, a Turna feletti lejtőre.
A kuruc lovasság bizonytalan előremozgása, majd visszatérése felkeltette a rendkívüli helyzetfelismerést tanúsító Pálffy figyelmét, aki továbbra is a császári-királyi hadak elővéde élén haladt. Azonnal jelentést tett Heisternek, egyúttal engedélyt kért rajtaütés végrehajtására. Az engedély birtokában először irreguláris rác lovasait küldte a Pekry lovasságának balszárnyát alkotó Ebeczky-csoportosítás ellen, majd ezek támogatására két dragonyossvadront is utánuk küldött. Maga Pálffy két másik dragonyossvadron élén átkelt egy, az országutat keresztező árkon, és olyan erővel ütött rajta Pekry mezei lovasságának jobbszárnyán, hogy az a harc felvétele nélkül azonnal menekülésre fogta. Akkor Pálffy jobbról Ebeczky csoportosítására vetette magát dragonyosaival, és alig negyedóra leforgása alatt, súlyos veszteségeket okozva, megfutamította azt is.
A szétugrasztott kuruc huszárok a csatarendbe állított hadak hátában déli, délkeleti irányban igyekeztek menekülni a császári-királyi lovasok elől, akik üldözőbe vették őket. Először a Barátlehota irányában fekvő erdős-dombos területig űzték a menekülőket, majd a csatarend közepén Barátlehota és Hamri közt álló gyalogságra és tüzérségre vetették magukat a császári-királyi dragonyosok és rácok.
A fejedelem ebben az időben Szoblakó térségében tartalékcsoportosításánál tartózkodott, és egyáltalán nem gondolta, hogy hadait császári-királyi támadás érheti. Amikor az odasiető Bercsényi a bekövetkezett eseményekre figyelmeztette, azonnal a zömhöz középre igyekezett. Az ott elhelyezett ágyúkból addigra már tüzeltek a támadó ellenségre, a tüzérség védelmét szolgáló reguláris huszárezredek pedig sikeresen elhárították a császári-királyi dragonyossvadronok első rohamát.
A küzdelem kiszélesedésével Heister is megállította a császári-királyi zöm Trencsén felé tartó menetét, visszakanyarodott, és általános tárnadást rendelt el. A harccselekmények súlypontja továbbra is a kuruc vonal jobbszárnyára nehezedett. A császári-királyi reguláris lovasság fölénye hamarosan nyilvánvalóvá vált, és a kuruc mezei lovasság hátrálása tömeges menekülésbe csapott át. Amikor Rákóczi látta, hogy a jobbszárny a teljes felbomlás állapotába került, a tartalékban álló Bercsényi-lovaskarabélyosokat küldte oda erősítésként. Nemsokára azonban azt kellett tapasztalnia, hogy ez az alakulat is meghátrál.
Hogy a teljes felbomlást és megfutamodást megakadályozza, maga kívánt az élükre állni, ezért vágtában igyekezett oda. Eközben nem ügyelt a terep átszegdeltségére, hanem teljesen lovára hagyatkozott, csak a küzdelmet figyelte. Lova már két árkot átugrott, ám a harmadik túl közel következett, a csekély lendülettől a ló megbotlott, felbukott, és kiadta páráját. A fejedelem még időben oldalra vetette magát, de lova alá került, fején súlyos zúzódást szenvedett, és elvesztette eszméletét. A császári-királyi haderőben gróf Esterházy József óbester tulajdonában röviddel korábban felállított huszárezred egyik századának becsvágyó katonái már ötvenlépésnyi közelben voltak, hogy elfogják Rákóczit, a kuruc vezért.
Ám a fejedelmet körülvevő harcosai: két nemes fegyverhordozója, Daniel Péter és Illosvay dános, továbbá a Nemesi Kompánia három ifjú vitéze, Ghillányi Péter, Simándy Mihály és főleg Bercsényi László, főgenerális fia (Franciaország későbbi marsallja) kiszabadították veszélyes helyzetéből. Miután sikertelenül próbálták eszméletre téríteni a helyszínen, feltették Rákóczit Berzeviczy Ádám fejedelmi istállómester lovára, arcát elfedték egy kalpaggal, és a közben segítségére odaérkező négy albán fejedelmi testőr támogatásával a közeli erdőbe mentették ki a kavargó harc forgatagából.
A fejedelem felbukása pillanatában elterjedt a kuruc seregek soraiban halálának álhíre. A mezei lovasság megfutásának megakadályozása helyett délelőtt 10 óra tájban immár az időközben Turna és Hamri között oldalba kapott gyalogság csatarendje is felbomlott, a zászlóaljak további ellenállás helyett ugyancsak általános menekülésbe kezdtek. A támadók viszont nem álltak meg, a nehéz terepen a lórólszállt császári-királyi dragonyosok folytatták az üldözést, míg minden ellenállás e térségben is meg nem szűnt.
A Barátlehota magasságában derekas ellenállást tanúsító, legkiválóbb harcértékű reguláris huszárezredek is megrendültek az általános zavarodottságban. A tartalékban a Hamri melletti erdőnél tartózkodó udvari palotásezred Szentivónyi János ezereskapitánnyal az élén volt az utolsó egység, amely beavatkozott a lejjebb hullámzó küzdelembe. Ez a déli órában történt. A helyzeten azonban ez az ezred sem tudott változtatni, rövidesen lekaszabolták, szétugrasztották vagy foglyul ejtették katonáit.
A legtovábbi ellenállást viszont a terep adta lehetőséget legjobban kihasználva a Perényi Miklós- és Czelder Orbán-gyalogezred, valamint a Luzsénszky Sándor-lovasezred tanúsította. Ugyanakkor ezek az egységek szenvedték a legnagyobb vérveszteséget. A teljesen szétszórt kurucok üldözését a császári-királyi seregek délután 3 óráig folytatták. A nem várt, jelentős túlerővel szemben kivívott biztos győzelem tudatában Heister tábornagy akkor gyülekezőt rendelt el kötelékeinek.
A trencséni csatavesztés súlyos vérveszteséget jelentett a Rákóczi-szabadságharc államának. A mindaddig legjobban felszerelt, válogatott harcosokból a csatatéren maradt mintegy 3000 halott, fogságba esett több, mint 500 fő, elhagyta a függetlenség zászlaját és csatlakozott a császári-királyi hadakhoz megközelítőleg további 500 fő, a menekültek között sebesült volt legkevesebb 3000 fő. A felső hadvezetésben tevékenykedők sem kímélték magukat a harcban, míg hadaik összeszedésén és rendezésén fáradoztak. Megsebesült többek között Bercsényi Miklós főgenerális, Pekry Lőrinc tábornagy, Vay Ádám generális. Az anyagi veszteség is nagy volt. Elveszett mind a 14 felvonultatott ágyú, 50 zászló, 2 pár üstdob és számszerűen felbecsülhetetlen tömegű a menekülés közben eldobált személyi fegyver.
Ezzel szemben a császári-királyi haderő élőerőben alig 160 halottat és valamivel több, mint 800 sebesültet vesztett, anyagi vesztesége említésre sem volt méltó.
Vert hadai maradékát II. Rákóczi Ferenc az esti órákban Nyitraszerdahelyen gyülekeztette, de a menekülők egy része Bercsényi Miklóssal csak augusztus 4-én reggelre érkezett be. Onnan az ország belseje felé, egészen Egerig folytatódott a szomorú visszavonulás.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése