Árulkodó ujjak: sokat szerelmeskedett a Neander-völgyi ember
2010. november 03. 18:59
Brit kutatók a Neander-völgyi emberek ujjcsontjait vizsgálták, különös figyelmet fordítva a mutató- és a gyűrűsujj méreteire
A Neander-völgyi ember legalább egy vonatkozásban, a szexuális partnerei számában lekörözte a ma emberét - állítják brit kutatók, akik az emberfélék családja négy képviselőjének ujjcsontjait vizsgálták. A Liverpooli Egyetem tudósai Emma Nelsonnal az élenösszefüggést vélnek ugyanis felfedezni az ujjak hossza és a promiszkuitás között.
Ennek jegyében vizsgálataik során a 4,4 millió évvel ezelőtt élt Ardipithecus ramidus, a 3-4 millió évvel ezelőtt élt Australopithecus afarensis, a 28 ezer évvel ezelőtt kihalt Neander-völgyi ember, valamit a 90 ezer évvel ezelőtt megjelent anatómiailag modern ember csontmaradványait vizsgálták.
A kutatás során a mutatóujjnak a gyűrűsujjhoz viszonyított hosszát vizsgálták. Emma Nelson csoportja egy korábbi vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a magzati androgén hormonok szintje befolyásolja az ujjak hosszát és a gyermek későbbi viselkedését. A férfihormonok magas szintje növeli a gyűrűsujj hosszát a mutatóujjhoz képest. Az androgén hormonok méhen belüli szintje kihat a későbbiekben az egyén agresszivitásra, s a szexuális étvágyára is.
A vizsgálat szerint a Neander-völgyi ember és a korai modern ember esetében a gyűrűs és a mutatóujj hossza közötti különbség kisebb volt, mint a legtöbb ma élő embernél. Következésképp magas volt a magzati androgén hormonok szintje, így agresszívabbak voltak, és gyakrabban cserélték partnereiket, mint a mai emberek.
Az Astralopithecus afarensis a jelek szerint monogám volt, az Ardipithecus ramidus viszont rendkívül változatos szerelmi életet folytatott, promiszkuitás vonatkozásában leginkább a ma élő főemlősökhöz hasonlított. Mint a kutatók rámutatnak, további fosszíliákat kell vizsgálni, hogy teljes mértékben megértsék a két utóbbi csoport "társasági" életét.
A tudósok szerint a promiszkuitás evolúciós szempontból előnyt jelentett a monogámiával szemben, hiszen a géneknek lényegesen szélesebb "kínálatát" biztosította. A párkapcsolat általános az emberek között, ám nem tudjuk, hogy a promiszkuitást mikor váltotta fel a monogámia - hangsúlyozzák a kutatók, akik eredményeiket a Proceedinngs of the Royal Society B brit tudományos folyóiratban tették közzé.
A kutatás során a mutatóujjnak a gyűrűsujjhoz viszonyított hosszát vizsgálták. Emma Nelson csoportja egy korábbi vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a magzati androgén hormonok szintje befolyásolja az ujjak hosszát és a gyermek későbbi viselkedését. A férfihormonok magas szintje növeli a gyűrűsujj hosszát a mutatóujjhoz képest. Az androgén hormonok méhen belüli szintje kihat a későbbiekben az egyén agresszivitásra, s a szexuális étvágyára is.
A vizsgálat szerint a Neander-völgyi ember és a korai modern ember esetében a gyűrűs és a mutatóujj hossza közötti különbség kisebb volt, mint a legtöbb ma élő embernél. Következésképp magas volt a magzati androgén hormonok szintje, így agresszívabbak voltak, és gyakrabban cserélték partnereiket, mint a mai emberek.
Az Astralopithecus afarensis a jelek szerint monogám volt, az Ardipithecus ramidus viszont rendkívül változatos szerelmi életet folytatott, promiszkuitás vonatkozásában leginkább a ma élő főemlősökhöz hasonlított. Mint a kutatók rámutatnak, további fosszíliákat kell vizsgálni, hogy teljes mértékben megértsék a két utóbbi csoport "társasági" életét.
A tudósok szerint a promiszkuitás evolúciós szempontból előnyt jelentett a monogámiával szemben, hiszen a géneknek lényegesen szélesebb "kínálatát" biztosította. A párkapcsolat általános az emberek között, ám nem tudjuk, hogy a promiszkuitást mikor váltotta fel a monogámia - hangsúlyozzák a kutatók, akik eredményeiket a Proceedinngs of the Royal Society B brit tudományos folyóiratban tették közzé.
mti/hirado.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése