A Pengő története... (1926-1946)

A Pengő története... (1926-1946)

---

 

    Az első világháború (1914-1918) több évig tartó harcai rengeteg értelmetlen megpróbaltatást, pusztítást okoztak. Óriási veszteségekkel kellett számolnia minden résztvevő országnak. A gazdasági élet súlyos zavarainak felszámolására, az összeomlott gazdaságok újraélesztésére az 1918 novemberében megkötött fegyverszüneti egyezmények, s az ezt követő Párizs-környéki békeszerződések nyomán nyílt lehetőség.
    A háború befejeződött, de az Osztrák-Magyar Monarchia nem élte túl. Területén három új többnemzetiségű nemzeti állam született. Magyarország is új határok közé szorult, új feltételekkel, új lehetősegekkel (Trianon, 1920. június 4.). A Monarchia felbomlásával a megalakult ún. utódállamoknak az élet minden területét önállóan kellett megszervezni, intézkedni jobb-rosszabb körülmények közepette.
    Magyarországon az 1918 vegén és 1919 folyamán lezajlott forradalmak többféle megoldást próbáltak a magyar gazdasag új alapokra helyezésére, a szükséges társadalmi változások levezetésére. Végül is a polgári demokratikus átalakulás felemás módon ment végbe a Horthy Miklós vezette ellenforradalmi rendszerben, névlegesen a Magyar Királyságban.
    Az utódállamok nem rendelkeztek természetesen saját pénzzel sem. Saját valutát kellett teremteniük, s önállóan kellett megoldaniuk a pénzek készítését is.
    Magyarország ebből a szempontból is különösen nehéz helyzetbe került, hiszen a megszűnt Osztrák-Magyar Bank rohamosan értéktelenedő pénzei mellett pénzverdénk, Körmöcbánya is határainkon kívülre került. Tehát új pénzt, valutát kellett teremteni, s előállításukhoz létrehozni a technikai feltételeket.
 Pénzügyi helyzet a pengő megjelenése előtt    A megbuktatott magyarországi Tanácsköztársaság örökébe lépő elenforradalmi kormány igen nehéz kül- és belpolitikai körülmények között kezdte meg működését. A háború befejezése óta egyre rohamosabb léptekkel nőtt az infláció. A termeléskiesés, általános visszaesése, az állami bevételek csökkenése szám szerint és értékben egyaránt, a közigazgatás szervezetlensége mind csak növelték a gazdasági nehézségeket.
    1919. december 31-én lejárt az Osztrák-Magyar Bank szabadalma, amelyet az utódállamok már nem is újítottak meg. A bank aranykészletét felosztották. A szervezeti változások, intézményi rendszer kiepítése ideje alatt továbbra is a korona-fillér pénzrendszer és pénzei maradtak érvényben. Magy-arországon mind a fém-, mind a papírpénz utánpótlására szükségintézkedéseket hoztak, ideiglenes megoldásokat találtak, amelyek azonban egyúttal a leendő új pénz és az előállításukhoz szükséges új intézmények alapjául is szolgáltak.
    A jegybank szerepét Budapesten az Osztrák-Magyar Bank Magyar Ügyvitele vette át 1920. január 1-től. 100-10.000 koronás címletű államjegyeket hozott forgalomba. A még forgalomban lévő OMB bankjegyeit 1920. március 18. - április 25. között Magyarország felülbélyegzéssel látták el (a többi utódállamban ugyanígy jártak el más-más időpontban). 1921. augusztus 1-től az eddigi jegybank helyett az Állami Jegyintézet kezdte meg működését. A Jegyintézet már kifejezetten inflációs intézmény volt, papírpénz-kibocsátási jogát nem korlátozták nemesfémfedezetre szóló megkötések.
    A vészes aprópénzhiány enyhítésére a Pénzügyminisztérium 1920-ban elrendelte, hogy verjenek 12 millió darab 20 filléres és 3 millió darab 10 filléres vaspénzt. Tekintettel arra, hogy ebben az időben még pénzkibocsátási joga nem volt, így a régi, körmöcbányai verőtöveket használták fel, de 1920-as 1921-es évszámmal.
    A Körmöcbányai pénzverde felszereléseinek és nyersanyagkészletének egy részét még 1918 végén a magyar kormány intézkedése révén Budapestre költöztették. Így 1920-ban az elrendelt pénzverést öt, Körmöcbányáról származó pénzverőgép munkába állításával ideiglenes jelleggel meg lehetett kezdeni. A gépeket először a csepeli Weiss Manfréd Gyár egyik műhelyében próbálták ki, majd az Államvasutak Kőbányai úti Gépgyárának udvari, három egymásba nyíló termében állították fel. Itt kezdtek napi 200 ezer darab vaspénzt verni, amelyhez Weiss Manfréd csepeli gyárából szállították a nyersanyagot. (Világ, 1920. január 30.)

A pengő megteremtése    Az ország zilált pénzügyi helyzetét 1924-ben hosszas diplomáciai tárgyalások után külföldi, nepszövetségi kölcsön felhasználásával kívánták stabilizálni. Ennek egyik feltétele a bonyolult háborús jóvátétel, hitelezési és kölcsönzési feltételek tisztázása mellett az államtól független, önálló jegybank létrehozása volt.
    1924. június 24-én megkezdte működését a Magyar Nemzeti Bank. A magyar állam a bankjegy kibocsátasának kizárólagos jogát 1924. június 24-től 1943. december 31-ig terjedő időre a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) ruházta a létesítéséről és szabadalmáról szóló 1924:V.tc.1. §. alapján. Ezt a jogot az 1938:XXV.tc.l. §.-ával 1963. december 31-ig meghosszabbították.
    A bankjegykibocsátás lebonyolításának egyszerűsítése érdekében a Pénzjegynyomda az MNB nyomdája lett. Erről tanúskodik az V. kerületi elöljáróság 1925. december 21-én kiállított iparigazolványa. A gyári jellegű nyomdai ipar gyakorlására engedélyezett üzem feladata volt a bankjegyek előállítása és számozása, valamint néhány kereskedelmi és más számozott nyomtatvány készítése. (K.J.: Hogyan készül a papírpénz? Tolnai Világlapja, 1926. 4. Sz. 25-26.)
    A fémpénzekkel kapcsolatban az MNB feladata csupán a forgalomba hozatal volt. A fémpénzek kibocsátása továbbra is a pénzügyminisztérium kezében maradt. 1925. júniusában megbízták Reich Gusztáv műépítészt a pénzverdéhez szükséges tervezési és építési munkák elvégzésével. Eddig a pénzügyminisztérium  szervezetén belül létezett a Magyar Királyi Állami Pénzverő. Az új üzem kialakításának munkálatait a Hungária krt. 349. Sz. (ma Üllői út) alatti huszárlaktanya körül már augusztus 2-án elkezdték. Az építkezéshez 25-30 milliárd korona fedezetet biztosítottak. A laktanya épületeit a benne levő lakások miatt a Pénverde csak fokozatosan foglalhatta el irodái számára.
    A pénzverés technikai részének elhelyezésére új épületeket építettek a legkorszerűbb biztonsági és tűzbiztonsági rendszabályok figyelembevételével. A felszerelés magvát a körmöcbányai gépek alkották, de a korszerűsítés érdekében Németországból új gépeket is rendeltek. A szakemberek Körmöcbányáról és más régi üzemekből verbuválódtak. (Tőzsdei Kurir, 1925. november 20.)
    Hosszas tárgyalások után a valutaszanáláshoz kért népszövetségi kölcsön rendelkezésre állt, természetesen megfelelő biztosítékokkal. Meg kellett teremteni az államháztartás egyensúlyát, megfékezni az inflációt, stabilizálni a pénz értékét. A magyar képviselőház 1924. április 18-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint a külföldi kölcsön felvételével Magyarországon pénzreformot hajtanak végre. (ORMOS M.: Az 1924. évi magyar államkölcsön)

A pengő kibocsátása    A gazdasági alapok és lehetőségek megteremtése után heves viták folytak arról is, hogy mi legyen az új pénz neve és milyen legyen a külső megjelenése.
    Az elnevezés kérdésében kibontakozó sajtópolémiában hangot kapott a közvélemény is. Új pénznévként felmerült a máriástól a tallérig sok más, addigi pénztörténetünkben előfordult régi magyar pénz elnevezése. Az MNB memorandumban fordult a pénzügyminiszterhez, s bár nem kívánta eldönteni a vitát, de szakszerű érveléssel a végul is elfogadott pengőt és fillért javasolta (ZIMMERMANN L.: Az új magyar pénzegység)
    Ugyanekkor felhívták a figyelmet az új pénz megjelenésének esztétikai fontosságára, nemzeti kultúrát is hordozó szerepére. A Magyar Iparművészet c. művészeti folyóirat (1925. 176.) nehezményezi, hogy a papírpénzek tervezését az MNB csak szűk körű pályázat útján zándékozik megoldani. A részvételre felszólított hét művész közül még így is csak hárman nyújtották be terveiket. Végül a zsűrizést a Pénzügyminisztérium, az MNB és a nyomda szakemberein kívül a Képzőművészeti Tanács küldötteivel közösen végezték el. Egyöntetű tetszéssel fogadták Helbing Ferenc iparművészeti iskolai tanár rajzait.
    A fémpénzek tervezése több nehézséggel és bonyodalommal járt. A törvény ugyanis előírta a nemesfémből verendő pénzek elő- és hátlapi rajzát. A leírt elképzelés megformálasára négy neves művészt kért fel a Pénzügyminisztérum. (Magyar Iparművészet, 1926. 45.) A négy művész: Beck Ö. Fülöp, Berán Lajos, Reményi József és Telcs Ede volt. Teljes egészében egyikük mintáját sem fogadták el, hanem motívumaik felhasználásával a végső megvalósítást a pénzverde vésnökeire bizták.
    Nyilvános pályázatot csak a nikkelből és bronzból készítendő váltópénz tervezésére hírdettek. A különböző címletekre beérkezett 72 pályamű közül ifj. Pálinkás János, szigorló épitész műveit ítélték a legjobbnak. A zsűri döntése elég furcsa volt, hiszen Pálinkás mindegyik tételnél a második helyezést érte el, mégis ő lett a nyertes pl. Szántó Gergely, Tóth Gyulaszobrászművészek előtt. Igaz, így a váltópénzsorozat egy kéztől származó, egységes jellegű lett. Újból fellángoltak a viták 1929-ben, amikor újabb címletű pénzek, új kétpengős ill. ötpengős ezüstpénz kibocsátását határozták el. (Pesti Hírlap, 1929. január 23.; Magyarság, 1929. április 4.)
    A pengő értékről és az ezzel összefüggő rendelkezésekről szóló 1925. évi XXXV.tc. (XI. 21.) értelmében 1927. január 1-től a korona érték helyébe pengő érték lépett. Az új pénzérték aranyérték volt átváltási kötelezettség nélkül, számolási egysége a pengő (P) amelynek századrésze a fillér (f).
    A fenti tc. értelmében 1 pengő 0,26315789 g finomaranynak felel meg. Ezek alapján az előző pénzrendszer korona értékének átváltási aránya: 12.500 korona = 1 pengő. Az MNB Áj. 96/XII-1926. sz. hírdetménye szerint (Budapesti Közlöny, 1926. 192. sz.) a pengő érték népszerűsítése céljából, valamint az új számításra való átmenet megkönnyítése érdekében 1926. augusztus 25-től az 1000 korona és ennél nagyobb névértékű államjegyek egy részét PENGŐ értékjelzéssel felülnyomva hozta forgalomba a következők szerint:
  1.000.000 korona = 80 pengő   25.000 korona =  2 pengő
     500.000 korona = 40 pengő   10.000 korona = 80 fillér
     100.000 korona =   8 pengő     5.000 korona = 40 fillér
       50.000 korona =   4 pengő     1.000 korona =   8 fillér
    A felülnyomás megfelelő értékszáma az előoldal keretlécének közepén lévő magyar címerre került, alatta a PENGŐ, ill. a FILLÉR szó. A felülnyomott értékjelzés betűkkel kiírva az előoldal középső mezejében lévő szöveg alatti szabad részen olvasható. A felülnyomas az 50.000 és az 5.000 koronáson zöld, a többi értéken piros színű. A felülnyomott és a felülnyomás nélküli államjegy egyformán törvényes fizetőeszköz volt.
    Az új, immár B.P. verdejelű, pengő értékű érmék verését 1926. március 1-én az 50 filléresek verésével kezdték meg. (Tolnai Világlapja, 1926. 51. sz. 12-15.) Az első pengő értékű pénzeket 1926. december 27-én hozták forgalomba.
    Rövidesen érvényesült az a törekvés, hogy Budapest is nemzetközi rangú pénzverdével rendelkezzen. 1930-ban már több millió darab különféle anyagú érmét vertek Bulgáriának, és Egyiptomnak. (KŐSZEGI T.: Magyar verdékben készült külföldi pénzekről)

Adópengő - adójegy    Az infláció üteme a második világháború befejezése után egyre gyorsabb lett. Egymás után jelentek meg az új, mindíg nagyobb címletű bankjegyek. Az 1945 decemberében végrehajtott 75%-os vagyondézsma, a pénzek bélyeggel való ellátása csak ideig-óráig lassította a pénz értéktelenedését.
    A magyar kormány kénytelen volt újabb intézkedést hozni. A 11.600/1945. M.E. sz. rendelettel 1946. január 1-től bevezették az adópengőt mint számolási egységet. Az adópengő és a "sima pengő" közötti értékarányt naponként állapították meg az emelkedő árszínvonal alapján és hírdették ki az adópengő következő napra érvényes értékét. A kétféle pengő közötti arány 1946. január 1-6-ig 1:1 volt. Mivel az árak fél nap alatt, később már órák alatt is emelkedtek, így mindenkinek célszerű volt délutánonként a bankba vinni "sima pengő" készletét, mert azt másnap az adópengő új árfolyama alapján ismét felvehette "sima pengőben".
    Eleinte csak a bankbetétek, hitelek és adóbevételek szóltak adópengőre. A mindennapi adás-vételek, bolti árak, munkabérek megállapítása, fizetése "sima pengőben" történtek. 1946 májusában a "sima pengő" bankjegyeket már egyre kevesebb helyen fogadták el.
    A kormány 1946. május 18-án megjelent 5.600/1946. M.E. sz. újabb rendeletével bevezették az ún. adójegyek forgalmát. A rendelet értelmében május 30-tól az adópengőben kivetett közadók lerovásának megkönnyítése céljából a pengő törvényes fizetési eszközzel való fizetés helyett egyes közadókat adópengő adójegy beszolgáltatása útján kellett leróni.
    Az adópengő adójegy kéthavi lejáratú adópengőre szóló utalvány volt, amely a lejárat napjával az államkincstár megtérítési kötelezettsége nélkül érvényét vesztette.
    A június 7-i 5.970/1946. M.E. sz. rendelet szerint a fentiek alapján kibocsátott és forgalomban levő adójegyek 1946. június 23-tól a közadók kiegyenlítésén kívül egyes közüzemi díjak, továbbá az állam és egyéb közületek, valamint az ezek üzemei által nyújtott szolgáltatások és egyéb forgalmazott termékek, végül a közellátás kereteiben hatósági áron kiszolgáltatott termékek ellenértékének kiegyenlítésére is felhasználhatók voltak. Június 23-tól az állam is minden kifizetését adópengőben teljesítette. Így az adópengő inflálódása is felgyorsult.
    A július 8-án megjelent 2.240/1946. PM. Sz. rendelettel megszűntették a "sima pengő" fizetőeszköz szerepét és az adópengő vált törvényes pénzzé. A "sima pengő" kibocsátása és forgalma tehát gyakorlatilag megszűnt. Ettől függetlenül a pengő és adópengő értékarányát egészen július 27-ig naponta közölték.
    A minisztertanács már májusban tárgyalta a stabil pénz megteremtésének szükségességét. Május 21-én elfogadták az értékálló pénz bevezetéséről szóló törvényjavaslatot. 1946. július 27-én jelent meg a 9.000/1946. M.E. sz. rendelet, amelynek értelmében a pengő helyébe a forint pénzegység, pénzrendszer lép:
    1 forint = 4 x 10²⁹ pengő = 200 millió adópengő
    A július 29-én megjelent 8.640/1946. M.E. sz. rendelet módosította az adópengő érvényességi idejét. Ezek szerint az adójegyek 1946. szeptember 30-ig forgalomban maradtak s fizetésképpen mindenki köteles volt elfogadni.

Vörös Hadsereg Parancsnoksága    A genfi és a hágai (1899, 1906) nemzetközi háborús egyezmények még az első világháború előtt foglalkoztak a hadműveletekkel felmerülő minden lehetséges jogi kérdéssel. A rengeteg probléma között foglalkoztak pl. a hadifogoly, vagy a megszállt területeken való berendezkedés kérdésével.
    A nemzetközi egyezmények szerint a hadműveleti ill. megszállt területen a hadseregek ellátására a szükséges javakért, szolgáltatásokért készpénzzel vagy elismervénnyel kellett fizetni. A fizetés egyik lehetséges módja az erre a célra készített pénz alkalmazása. (KUPA M.: Felszabadulásunk pénzei)
    A második világháborúban a nyugat felé nyomuló Vörös Hadsereg is a nemzetközi szerződések értelmében a Parancsnokságuk által készített és kibocsátott pengő értékű papírpénzeket hozott forgalomba. A szovjet Arcvonal Politikai Osztálya a magyar lakosság számára röplapokon és plakátokon adja tudtul 2. sz. parancsát, amely szerint: "…Magyarország területén a magyar pengőn kívül szabad forgalomvan van a Szovjet Katonai Parancsnokság áltat kibocsájtott pengő is. A fent amlített pénznemek árfolyama a következő: egy hadipengő egyenlő egy magyar pengővel.
    2. Minden állampolgár, minden hatóság, ipari és kereskedelmi vállalat köteles ezeket a pénznemeket elfogadni megtartva azokat az árakat, amelyek érvényben voltak akkor, amikor a Vörös Hadsereg csapatai Magyarország területére léptek"
    A Vöröshadsereg Parancsnoksága kibocsátású papírpénzek 1946. február 28-ig voltak forgalomban.
 

Felhasznált irodalom:
Leányfalusi Károly - Nagy Ádám: Magyarország fém- és papírpénzei; A Pengő pénzrendszer 1926-1946