Bálint Csanád A nagyszentmiklósi kincs

Bálint Csanád A nagyszentmiklósi kincs Bálint Csanád akadémikus az MTA Régészeti Intézetének igazgatója. Nemrégiben jelent meg a nagyszentmiklósi kincsről írt monográfiája, s már tervezik a német kiadást. A könyv nemcsak a szakemberek, hanem a laikusok számára is érdekfeszítő olvasmány lehet. - A kincset körülbelül kétszáz éve - 1799-ben - találták meg.  Születtek róla monográfiák, és számos cikkben is megpróbálták föltárni az eredetét. "Tehet-e még valaki tényleg újat a kincs kutatásához"? - teszi fel saját maga is a kérdést. - Három könyvet írtak eddig mindössze, s ebből csak kettő monográfia. A harmadik (László Gyula és Rácz István munkája) nagyszerű képes album, egy hallatlanul színesen gondolkodó ember művészettörténeti, ötvöstörténeti, néprajzi, vallástörténeti eszmefuttatásokat tartalmazó műve. A sorrendben második - valójában az utolsó - monográfia 1943-ben jelent meg. Azóta sokkal többet tudunk a Keletről és Bizáncról. Óriási változás a régészetben és a kora középkor művészetének kutatásában, hogy például egy tárgyról, egy díszítőelemről ma már nem gondoljuk: egyenesen egy népet jelentene. A tárgyak, a formák és a díszítések népektől független, vándorló elemek, tehát összetettebb elemzésre van szükség. - Mit jelent az a könyvében említett  "másféle olvasottság", amellyel a leletek titkának megfejtéséhez közeledett? - A nagyszentmiklósi kincs korábbi kutatásától eltérő szempontok onnan adódtak, hogy nagyon sokat olvastam a Keletről és Bizáncról. A bizánci kultúra ismerete nélkül nemcsak egy közép-európai kincs származása, hanem más kérdéskör sem válaszolható meg. Bizánc óriási hatással volt az egész világra; mindenki Bizáncot utánozta. A Kelet kutatásában is rendkívül fontos anyagok kerültek elő, új leleteket dolgoztak föl, ezért sok kérdést ma már másképp látunk. - Könyvében igen hangsúlyos szerepet kap a módszertan. Bár a régészeti eljárások analógiákra épülnek, úgy tűnik, használatukra nincs általános recept. - A jelenünket és a múltunkat más-más nézőpontból lehet és kell vizsgálni, s a nézőpontok különbözősége izgalmas következtetésekhez vezethet. Azt, hogy hány fok van odakint, meg lehet mérni - legfeljebb azon vitatkozhatunk, hogy a fal mellé vagy a napra tegyük-e a hőmérőt. Valami elméletinek a megítélése azonban szubjektív; iskolázottság, olvasottság függvénye és alkati kérdés is. Ha valaki képes kicsit átfogóbban gondolkozni, akkor természetesen arra hajlik. Van, akinek nincs türelme, hogy apró részletekkel tücskörésszen, más meg elvész a részletekben. Megint más a részletkérdések tanulmányozásával olyan megfigyeléseket tehet, amelyek nélkül sosem lehet szintézis, és amelyek a "nagy egész" megítélését alapvetően befolyásolhatják. Ez adja a módszerek sokféleségét; s mindegyikre szükség van! Az pedig, hogy egy megállapítás jó vagy nem jó, nem a követett módszertől függ.             - Mondana példát az analógiák alkalmazására? - A nagyszentmiklósi kincs korát, a korán keresztül pedig az etnikai hovatartozását hosszú időn keresztül a feliratok alapján próbálták eldönteni. Ez a régészettudomány korai időszakából származó, nagyon jellegzetes szemlélet. Korábban ugyanis a régészet még nem vált el a művészettörténettől, sőt az epigráfiától, a felirattantól sem. A rosette-i követ ugyanabban az évben fejtette meg Champollion, mint amikor a nagyszentmiklósi kincs előkerült. A jellingei kövön - az északi kereszténység nagyon fontos emlékén - a felirat a kereszténység skandináviai terjedésének értékes dokumentuma. A nagyszentmiklósi kincs esetében is sokáig úgy gondolták, a felirat megfejtésével minden kérdésre választ kapnak. Nem így történt. "Aláhúzott B" betű egy tálka feliratán A kincsen háromféle felirat van: görög betűs görög, görög betűs török és ótörök (típusú) rovásírás. Egyik csoportba tartozót sem sikerült megnyugtatóan megfejteni, bár számtalanszor megkísérelték. A görög betűs török feliratban van egy jellegzetes betű, amelyik rendkívül ritka; ez az "aláhúzott B". Mivel fölfedezték, hogy ez a IX. századi Balkánon előfordul, a kincset a IX. századra datálták és a dunai bolgárokkal hozták kapcsolatba. Nem vagyok bizantológus, sem epigráfus, de számos bizánci tárgy volt már a kezemben és feliratos köveket bemutató tanulmányokat is olvastam. Láttam, hogy az aláhúzott B betű az V. század óta egész Bizáncban elterjedt. Következésképpen e betűtípusnak nincs kor- és etnikumjelző szerepe. - A könyvben sorakoznak az olyan megállapítások, amelyek utólag "napnál világosabbnak" tűnhetnek, holott nyilvánvalóan nagy tudás - módszeres gondolkodás - birtokában születhetnek csak meg. - A munkásságom értékét abban látom, hogy "összeolvasok" olyan tudományokat, amelyek különben kevéssé kommunikálnak egymással. Ezekben külön-külön abszolút evidencia, amit mondok, de ugyanaz egy másik terület kutatójának kulcsot adhat a kezébe. Hadd említsek egy példát. Az akadémiai doktori értekezésemben egy Azerbajdzsánban feltárt, VI. századi sírt dolgoztam fel. A sír leletei, a mellékletei, az övdíszei, az övgarnitúrája és a kardja rendkívül hasonlítottak az avar emlékekre. Hogyan kerülhetnek avar elemek Azerbajdzsánba, a Transzkaukázusba? Miközben a magyarázaton gondolkoztam, többek között feltérképeztem a Kaukázustól délre előkerült bizánci és szászánida (perzsa) pénzek elterjedését is. Az Örményországban, Grúziában és Azerbajdzsánban feltárt bizánci és perzsa pénzeket külön-külön feldolgozták már, de egyetlen alkalommal sem készült összesítő térkép a régióban talált pénzekről. Elvégeztem ezt a munkát, és nagyon érdekes kép tárult fel. Azt hiszem, sok hasonló megoldásra van szükség. Márpedig a bizantológusok csak Bizáncot, a szászánida kultúrával foglalkozó kutatók csak a perzsa leleteket vizsgálják. Nagyfokú diszciplináris elzárkózottságot tapasztalok. Ez részben a múzeumok felépítéséből is ered, melyek legtöbbjét a XIX. században alapították, s máig a régi rendszer szerint gyűjtik a tárgyakat. A kiállítási katalógusokban műfajonként elkülönítve szerepelnek a tárgyak: üveg, kerámia, fegyverek, textilek, miközben egyazon kultúra termékei! Az egyes tudományok között azért is ritka a kommunikáció, mert mindegyikben a szó szoros értelmében végtelen a kutatandó problémák száma - ezt a mai tudománypolitikusok nagy része nem fogja fel s a bölcsésztudományok legtöbbjét "kis tudománynak" nevezi. - Az interdiszciplinaritás ma igen divatos megközelítés. - Minden divat elmúlik, de mind a tárgyakat, mind a kultúrákat mindig együtt kell vizsgálni, értékelni.  Az általam figyelt kora középkori világokban - Bizánc és a szászánida Irán esetében is - egyszer kísérelték meg egy-egy kiállításon, hogy az egész kultúrát ne műfajonként földarabolva mutassák be. Elmondok egy esetet: a hamburgi Ethnographisches Museumban Belső-Ázsiából származó, IX-X. századi övvereteket őriznek. Nagyon hasonlítanak a honfoglaló magyarok övvereteihez, ezért meg akartam őket vizsgálni. Az a kedves hölgy, aki a belső-ázsiai gyűjteményben fogadott, Afganisztánnal foglalkozott, és csodálkozott, hogy a XVIII. századi afganisztáni szőnyegeket csak megnéztem és nem mélyedtem el a részleteikben. Valóban gyönyörűek voltak, de én mással és másként foglalkozom: nem egyetlen térség valamennyi korból származó emlékeit kutatom, hanem csak egy szélesebb régió bizonyos időszakának teljes tárgyi kultúráját. - Melyik ez az időszak, mi ez a "teljesség"? - Körülbelül félezred év (Kr. u. 5-10. század), az eurázsiai steppe (Koreától a Kárpát-medencéig) és a vele szomszédos nagy birodalmak emlékei. - Hogyan terjed a kultúra? Ennek a kérdésnek szintén nagy fontosságot tulajdonít monográfiájában. - Az akadémiai székfoglalómban Hokuszajt idéztem, legszívesebben most is az ő szavaival felelek: "Már hatéves koromban főszenvedélyem volt a tárgyak formáinak lerajzolgatása. Midőn elértem ötvenedik életévemet, már végtelen sorát adtam ki a rajzoknak, de mindaz, amit hetvenéves koromig teremtettem, szóra is alig érdemes. Hetvenhárom éves koromban kezdtem kissé megérteni az igaz természetet, az állatok, a füvek, a fák, a madarak, a halak és a bogarak formáit. Következésképpen nyolcvanéves koromban még jobban előre fogok haladni. Kilencvenéves koromban be fogok hatolni a dolgok misztériumába. Százéves koromban bizonyára csodálatos tökéletességet érhetek el s ha száztízéves leszek, minden vonal, minden pont, ami csak kezem alól kikerül, eleven lesz. Felszólítom azokat, akik épp oly sokáig fognak élni, mint én: győződjenek meg róla, hogy vajon szavamat álltam-e." Nem tudom, nem tudjuk a választ. Millió változat elképzelhető: szomszédság, házasodás, hadjárat, adó, diplomáciai követség. Ilyen alkalmakkor tárgyak, bizonyos kulturális elemek kerülhettek át egyik néptől a másikhoz. De a kultúra pontos terjedését nem ismerjük. Amikor Livingston eljutott Kongóba, ahol fehér ember soha nem járt előtte, már a fehér ember tárgyaival találkozott. Ő volt az első európai, aki betette a lábát arra a vidékre, de az európai tárgyak már megelőzték. "Égi vadászat" (http://www.sulinet.hu/tori/szakkor/nszmak/nark.htm) - Mi a nagyszentmiklósi kincs különlegessége? - Aranyedény ilyen mennyiségben (10 kilogramm), ilyen ötvöstechnikai színvonalon a kora középkori Közép- és Kelet-Európában máshol nem került elő. Készítői az ötvöstechnikának olyan fokára jutottak el, amelynél errefelé csak a bizánci volt fejlettebb (Nyugat-Európában pedig a merovingoké és természetesen a karolingoké). Egynémely edényt hallatlan esztétikai érzékkel készítettek. A díszített és a díszítetlen területek arányát nem a keleti "horror vacui", tehát az ürességtől való félelem határozta meg, ami minden szabad területet díszítőelemmel telezsúfol. Ezek a mesterek tudták, érezték azt, hogy az üresen hagyott rész a díszítettet még jobban kiemeli. Egyedi ez az együttes abban a világban, amelyik kimaradt, illetve nem került bele az európai fejlődésbe. Ott, ahol Európa kultúrája megszületett, a kiváló tárgyak beilleszthetők a társadalom többi tárgya közé: arrafelé a társadalmi piramis régészetileg is "leképezhető"; a királyok tárgyai szerényebb formában a társadalom alsóbb rétegeiben is fölismerhetők, legfeljebb gyengébb minőségben, rosszabb nyersanyaggal, egyszerűbb ötvöstechnikával készültek. A kora középkori Európa fejlettebb felében olyan kézműves hálózat alakult ki, ahol az arisztokrácia kiváló ötvösökkel dolgoztatott, de nem működtek sokkal rosszabbul a városi vagy a falusi ötvösök sem, legfeljebb kicsit műveletlenebbek és főleg: szegényebbek voltak, ám mindannyian egyazon kultúra nyelvét beszélték. Ezzel szemben a nagyszentmiklósi kincs magányos kőszirtként emelkedik ki Kelet-Európa enyhe dombokkal tarkított nagy lapályából. S. V.