A sumer írás

A sumér írásrendszert Kr. e. 3100-tól a keresztény korszak kezdetéig használták a sumerek és más népek is.

1. ábra. Sumer képjelekkel teleírt agyagtábla Kr. e. 3100 tájáról

A sumer írásnak két – időben egymást követő – változata ismert. A korai írásuk lineáris jelekből álló képírás volt. Ebből később egy írástechnológia-váltás következtében sajátos karakterű ékírás alakult ki.

A Dél-Mezopotámiában végzett ásatások során olyan korai táblák kerültek elő, amelyek jelei még nem ékszerűek, hanem képszerűek voltak. Minél mélyebbre ástak a régészek, minél öregebb tábláról volt szó, annál képszerűbbek voltak a talált jelek, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a mezopotámiai ékírás képírásos alapokból fejlődött ki. A dél-mezopotámiai Urukban több ezer táblát találtak, amelyek világos képet adtak a mezopotámiai írás ma ismert kezdeteiről, s amelyek segítségével sikerült elhatárolni egymástól az írás fejlődésének korabeli szakaszait. Azonban ezek az ásatások sem szolgáltattak adatokat a sumer írás kialakulásáról. 

2. ábra. A sumer írás és a székely rovásírás jeleinek összehasonlító táblázata Novotny Elemér nyomán; a hasonló táblázatok annyifélék, ahány kutató nekirugaszkodik a feladatnak; a kitűnő Novotny Elemér jól ismerte a sumer jeleket, de még nem ismerhette a székely írás ősvallási eredetével kapcsolatos újabb felismeréseket, ezért a fenti táblázat még nem tekinthető az utolsó szónak; Novotny csak azokban az esetekben vetette össze a két írás jeleit, ahol a jelformák hasonlóak voltak s a sumer szó hangalakjából le tudta vezetni a székely jel hangalakját (ez megfelelt a kor iskolázottságának); a felismert párhuzamok száma jóval nagyobb lesz, ha az ősvallási-szemantikai megfeleléseket is ugyanolyan súllyal vesszük figyelembe, mint a hangalakiakat

Az eredet kérdését az írásjel- és az írással kapcsolatos szaknyelvi párhuzamok segítségével válaszolhatjuk meg.

E szerint a sumerek azt követően alakíthatták ki a saját írásukat, miután képessé váltak a mezopotámiai síkság öntözésére és ezzel összefüggő benépesítésére. Írásuk csíráit a környező területekről hozták magukkal, s ez magyarázza a sumer írás ma is felismerhető távoli (pl. kínai és székely) párhuzamait. A környező hegyes-dombos vidékeken ugyanis az alföld benépesítését megelőzően is éltek olyan népek, akik írásszerű jelrendszereket használtak. Ezek közül a Makkay János által bemutatott tepe-yahja-i jelrendszert – amelynek 20-nál több jele azonosítható székely írásjelekkel – már a Kr. e. IV. évezredben is használták.

Az írással kapcsolatos sumer szókincs is távoli kapcsolatokra utal. Például a sumer kunukku „pecsét” összevethető az asszírkuniku kwen „könyv”, kínai küen és ujgur küin „könyvtekercs”, örmény knik „tábla” és a magyar könyv szavakkal is. „tábla, oklevél”, koreai

3. ábra. Újasszír pecséthenger

A jelformák és a szakszavak átadásának-átvételének pontos körülményeit nem ismerjük, csak azt mondhatjuk el nagy bizonyossággal, hogy a sumer írás alapja is ugyanabból a végső soron kőkori eredetű ősvallási jelkészletből származik, mint a kínai, vagy a székely írásé. A sumer, vagy a kínai írásnak és nyelvnek azonban nincsenek olyan korai (kőkori), a Kárpát-medencétől Szibériáig, sőt Amerikáig használt emlékei, mint a magyarnak – ezért nagyobb joggal mondhatjuk el azt, hogy a sumer írás valamiképpen a székely-magyar írás (elődjének) leszármazottja.

4. ábra. Sumer-akkád kétnyelvű szójegyzék

Az ékírás (angolul: cuneiform) elnevezés a Mezopotámiában és környékén, a sumerek által kialakított, de más népek által is átvett pecsételő jellegű írástechnológia neve, amelyet az agyagtáblákba nyomott, ék alakú vonásairól kapott.

Az európai közönség Pietro della Valle olasz utazó perzsiai útleírásából értesült első ízben (1621-ben) az ékírásról. Ötven év múlva Jean Chardin talált hasonló ékírásos emlékeket Perzepoliszban, az óperzsa uralkodók Nagy Sándor által felégetett székhelyének romjai között. 

5/a. ábra. A sumer dingir "csillag, isten" jel átváltozása képjelből ékjellé; nyolcágú csillagból keresztté

5/b. ábra. A székely rovásírás kereszt alakú "d" betűje a homoródkarácsonyfalvi feliratból; a fenti sumer jel rokona (a forma is egyezik, a hangalak is rokon, ráadásul a kereszt ma is istenjelkép)

Az 1800-as évek közepétől megszaporodtak az ékírásos leletek s megindult a megfejtés folyamata is. Ezt a német Georg Friedrich Grotefend és az angol Henry Rawlinson alapozta meg még a XIX. század első felében. A megszaporodott leleteknek és a megnövekedett tudományos érdeklődésnek köszönhetően a század végén már el lehetett olvasni az ékírás különféle nyelvű változatait. Ezek közül az ékírás-változatok közül a sumér és az akkád volt a legfontosabb. Ékírást használtak még az asszírok, a babiloniak, a hettiták, az óperzsák, a párthusok és az ugaritiak is. Ez utóbbi két írás önálló rendszer volt, amely csak az írástechnológiát vette át a sumerektől, a jelformákat azonban önállóan alakította ki. 

A sumér ékírást a Dél-Mezopotámiában élő sumerek használták, akik a magyar nyelvvel rokonságban álló sumer nyelvet beszélték, s e nyelv rögzítésére használták az írásukat.

Az akkád nyelv egy sémi bevándorló nép nyelve, amelynek két változata is van: a babiloni és az asszír. E két nyelvet elsősorban Észak-Mezopotámiában használták. A Kr. e. harmadik évezred végén a sumér nyelv kihalt, a sumer ékírás helyét átvette az akkád ékírás, amelynek segítsége szükséges volt a sumer írás és nyelv megismeréséhez. 

6/a. ábra. A sumer nun "herceg" képjel hegyen álló kettőskeresztet ábrázol, akár a kínai wang "uralkodó" és a magyar címer (a heraldikusok és az árpádházi gyakorlat szerint királyságot jelképező) halmokon álló kettőskeresztje; ezt a párhuzamot Novotny nem vette észre, mert a sumer írásjelet csak a székely írásjelekkel vetette össze és nem figyelt fel a kettőskereszt ősvallási szerepére; a jelképek (szójelek, fogalomjelek, népi képjelek, stb-k) figyelmen kívül hagyása az antik írások kapcsolatrendszerének vizsgálatakor súlyos elvi-módszertani hiba 

6/b. ábra. A székely rovásírás "gy" (Egy) jele az énlakai rovásfelirat ból; az Egy isten jelképe, akitől az ősvallás szerint a királyság származott

Az elterjedt közhiedelem szerint a sumér írás a közgazdaság és a közigazgatás igényének köszönheti a létrejöttét. A kutatók úgy vélték, hogy a sumér városállamok növekedésével fokozatosan szükség volt feljegyzések készítésére azokról az árukról, amelyek a szomszédos területekről a városba és onnan visszafelé áramlottak. A városok adminisztratív központjai a templomok területén helyezkedtek el, és ezekben jegyezték fel a gazdasági folyamatok adatait. Amíg csak a szállított áru mennyiségét, esetleg fajtáját kellett rögzíteni és a küldőt a pecséthengere azonosította, addig elegendő volt néhány szám- és képjel is. Amikor azonban az egyszerű képpel vissza nem adható küldő nevét fonetikusan is le kellett írni, akkor szükségképpen kialakították a fonetikus írást. A feltételezések – miszerint így alakultak volna ki a legkorábbi írásjelek – ma már nem tarthatóak, mert a legkorábbi elolvasható eurázsiai jelek (amelyekből a sumer jelek kialakultak) egyértelműen az ősvallás céljait szolgálták. Mivel e jelek jó része megtalálható a sumer képírásban is, ebből következően a sumer írás előzményének legkorábbi alkalmazásai is ősvallási vonatkozásúak lehettek. A sumer jeleknek azért van jellemzően igen sok jelentése, mert a jelek jelképekből alakultak ki s a jelképek jelentése nem adható vissza egyetlen szóval, vagy szótaggal. Azaz a sumer jelek többágú jelentése (és e jelentések jellege) annak bizonyítéka, hogy a sumer jeleket nem 3100 táján találták fel az áruszállítás adminisztrálása végett, hanem azokat korábban már kiterjedten alkalmazták ősvallási célokra.

7/a. ábra. A sumer "kút. forrás" szójel képszerű és ékjelekkel írt változata; a székely "ly" (lyuk) megfelelője

7/b. ábra. A székely rovásírás "ly" (lyuk) jele Bél Mátyás ábécé jéből; a szibériai mítoszok a Napot tekintik az életfolyó forrásának - ezért jelöli ugyanez a jel az egyiptomi és a kínai írásban is a Napot

Ezt igazoló sumer írásemlékeink még nincsenek, csupán az egyes sumer jelek képi tartalma és jelentése vezet bennünket az ősvalláshoz.

Vannak azonban párhuzamaink távoli területekről, nagyon kis számban, ezek számának gyarapodására bízvást számíthatunk. Közéjük tartozik például a tatárlakai agyagtáblák írása, amelyet sokan a sumer írás elődjének határoztak meg azon az alapon, hogy sok tatárlakai jel a sumer jelek megfelelője. Ez a tatárlakai írás egy jellegzetes kőkori világmodell (tehát ősvallási alkalmazás), amelynek valóban igen sok jele azonosítható későbbi sumer jelekkel. Nem arról van szó, hogy a tatárlakai írás alkalmazói vándoroltak volna Mezopotámiába (mert a vándorlási irány fordított irányú volt), hanem csak arról, hogy a kőkori ősírást egész Eurázsiában ismerték a sumer írás megalkotásakor. Amíg a tatárlakai táblák nyelvét nem sikerül azonosítani (az eddigi "megfejtések" komolytalanok, ha pedig a táblákon csillagtérképek szerepelnek, akkor azok semmit sem mondanak a nyelvről), addig a tatárlakai táblákat nem lehet sem a sumer, sem más nyelv és írás emlékének tekinteni.

A legkorábbi ismert, sumernek tekintett feljegyzéseket Urukban találták, az "Uruk IV"-nek nevezett rétegben. E réteg pontos korát nem ismerjük. Az egymástól eltérő időmeghatározások ezer év különbséget is mutatnak. Az írástörténeti képnek azok a becslések felelnek meg leginkább, amelyek a legkorábbra, a Kr. e. 3100 tájára teszik a sumer írás használatának kezdetét. Tudjuk azonban a párhuzamokból, hogy a sumer írás előzményeit ezt megelőzően is használhatták Mezopotámiában, vagy a közelebbi és távolabbi vidékeken. Ezekről az előzményekről azonban még kevesebbet tudunk, inkább csak következtetésekből rekonstruálhatjuk a folyamatokat.

8. ábra. Sumer agyagtábla (Uruk III réteg, 3100-2900 tájáról)

A legegyszerűbb ismert sumér feljegyzéseket agyagból készített címkék vagy árujegyek képviselik, amelyek hozzá voltak erősítve egy tárgyhoz, vagy a tárgyak csoportjához. Az árut küldő személy pecséthengerének lenyomatán kívül a küldött tárgyak mennyiségét adták meg ezeken a címkéken, de kezdetben nem határozták meg rajta a küldött tárgyat (mert a cimke hozzá volt kötözve a tárgyhoz, azt tehát nem kellett azonosítani). Később a tárgy jelét is lerajzolták, a küldő pecsétjét pedig írott jelekkel helyettesítették. Ezt a folyamatot szokás a sumer írás kialakulásaként értékelni, de ez csak egy megalapozatlan feltételezés – hiszen a jelenség az adminisztrációs előírások szaporodásával is magyarázható.

9. ábra. Sumer agyagtábla az istenek listájával

A legkorábbi Uruk írásban használt jelek nyilvánvalóan szójelek, amelyek számok, tárgyak és személynevek kifejezésére korlátozódtak. Az árujegyek írása – érthetően – szóírásnak mutatkozik, mert ez is megfelelt az egyszerű feladatnak.

A legtöbb Uruk kor írását még nem sikerült elolvasni. Egyes kutatók feltételezik, hogy a második legrégebbi rétegben, amelyet Uruk III rétegnek szokás nevezni, már mutatkoznak a fonetikus íráshasználat jelei. Ez azonban lehet a tudásunk és az emlékek hiányosságának a bizonyítéka is (még nem fedeztük fel a korábbi fonetikus jelhasználatot). A sumer árukísérő "cédulák" jelei nem értékelhetők a fonetikus írás kialakulására utaló bizonyítékként, mert - a Jóma ligatúra alapján ez belátható - a fonetikus írás Eurázsiában már évezredekkel korábban kialakult.

10/a. ábra. Samas napisten jelképének alakulása a képírástól az ékírásig (René Labat 71. jele); az ábra a kitűnő Götz László tulajdonában volt kötet másolatából származik; a bal alsó sarokban szerepel Götz László kézírásával a "Fény szórás" megjegyzés - ő ugyanis a sumer sir szó magyar megfelelőjét kereste s a szór szavunkban találta meg; a székely írás felől közelítve e jelhez azonnal feltűnik, hogy a bal felső sarokban látható forma azonos a székely "us" (ős) jellel; e jel a Tejút hasadékában karácsonykor kelő/születő napistent ábrázolja; a napistennek e székely jelben a függőleges egyenes felel meg, amely önmagában az "sz" (szár = úr) szó jele - azaz itt is megtaláltuk a sumer sir szó egyik rokonát; a szár ésszór szavaink összefüggése (mint oly sok hasonló eset) ismét arra utal, hogy a magyar nyelv szóbokrait az ősvallás szülte

10/b. ábra. A székely rovásírás " us " (ős) jele a fenti sumer jel pontos megfelelője; azért jelöli a székely írásban az ős szót, mert az ősvallás szerint a napisten a magyarság őse