Keresés ebben a blogban

Tetszik? Jelöld be te is!

Tollforgató Történelmi Lap

2010. december 1., szerda

Maróth Miklós - arab–latin–görög szakos filológus

Maróth Miklós - arab–latin–görög szakos filológus


Címkék:
Négy nagyszülője közül egyik sem a mai Magyarország területén született, mindegyik a Trianonban elcsatolt területek valamelyikén. Első éveit ő maga is a ma Szlovéniához tartozó Muraszombaton, anyai nagyszüleinél töltötte.
Írta: Boros Károly
- Maradtak emlékei onnan?
- Az első két emlékem az onnan való meneküléshez kapcsolódik, mikor 1945-ben megint a jugóké lett az a terület. Én akkor kétéves voltam. Halványan élt bennem, hogy valami szűk helyen fekszik egy halott orosz katona, később rákérdeztem nagymamámtól a részletekre, így lassanként kirajzolódott a kép. Nagyapámtól kértek tanácsot az emberek, hogy mi legyen a halottal, mert ő volt ott a magyar közigazgatás. Beszélt szlovénül, ahogy ott mondják, vendül.
- Mi lett a katonával?
- Először is levetkőztették, mert meztelen halottnak nincs nemzetisége, aztán eltemették.
- Hogyan halt meg?
- A kocsmáros arra ért haza, hogy az orosz katona mindenáron föl akarja szabadítani a feleségét, aki ennek ellenállt. Afféle maradi ember lévén, dühében úgy fejbe vágta, hogy meghalt. A másik emlékem, hogy az ottani ÁVH kereste nagyapámat, aki akkor már Szombathelyen dolgozott, és egy véletlen miatt nem ért haza időben, így úszta meg. Egyből rohant a kocsmároshoz, aki kölcsön kenyér visszajár alapon odaállt a kapunk elé szekérrel, ami bútort lehetett, fölraktunk rá, és irány Magyarország.
- Hova került a család?
- Szombathelyre a nagyszülőkhöz, ott töltöttem a gyermekkoromat, úgyhogy az én távlataimat nem Budapest jelentette, hanem Sopron, Graz, Bécs, Pozsony, ezek voltak számomra a nagyvárosok. Azon a vidéken természetes volt, hogy mindenki több nyelvet beszél, napi kapcsolatban álltak egymással különböző nemzetiségű emberek, a mi családunkban sem volt ez másként. Én már sajnos abban az időben nőttem fel, mikor le volt zárva a határ, ezért nem ott kezdtem nyelveket tanulni, de úgy beleivódott az emberbe, hogy idegen nyelveket jó tudni. A keleti nyelvek iránti érdeklődés is a nagyszülőktől ered, ugyanis nem voltak felkészülve népmese könyvekből, hiszen a háború után nemigen adtak ki mesekönyveket, ezért jobb híján az Ezeregy éjszaka meséi volt az első könyv, amivel megismerkedtem. Ezért nekem gyerekkoromban például Erdély sokkal távolibb világnak tűnt, mint a történetek keleti, török háttere.
- Ez a kezdeti élmény belejátszhatott a pályaválasztásába?
- Határozottan emlékszem, hogy ezekben a mesékben Perzsia meg Bagdad állandóan szerepeltek, és mikor első elemistakoromban betegen feküdtem az ágyban, és kinyitottam a térképet, éppen Perzsiánál nyílt ki. Szinte megdermedtem, hogy ez valóság, hogy ez az ország ugyanúgy létezik, mint Magyarország. A következő állomás a pannonhalmi bencés gimnázium volt, ahol a hittantanárunknak, biblikus lévén, a héber és más keleti nyelvek voltak a szakterülete. Ott már határozottabban testet öltött a keleti nyelvek iránti érdeklődésem, pontosabban a sémi nyelvek, a héber és az arab iránt kezdtem tudatosan érdeklődni, ugyanakkor a latin is izgatott. Pannonhalmán tudtam meg azt is, hogy a görög műveltség kincseit, tudósok, gondolkodók írásait az arabok lefordították, és a középkori Nyugat-Európában arabból fordították tovább latinra, így jutott hozzá Európa az ókori görögök szellemi hagyatékához. Ez a műveltségi láncolat érdekelt, ezért választottam az arab-latin-görög szakot.
- Mindent lefordítottak az arabok, ami a görögöknél föllelhető volt?
- Nem, az irodalmi műveket nem fordították le, mert a bennük megjelenő görög lelkület számukra idegen volt. Csak a tudomány érdekelte őket, de azt olyan alaposan átvették, hogy Bagdadban külön fordítóiskolát hoztak létre ebből a célból, a Bölcsesség Házát. A bagdadi kalifák nagyon is tudatosan embereket küldtek Kis-Ázsia területére, amely akkor még a Bizánci Birodalomhoz tartozott, hogy a görög tudósok kéziratait felvásárolják, és mindet lefordították. Ez nagyjából a Krisztus utáni nyolcadik században zajlott. Az én kezdeti irodalmi érdeklődésem is hamarosan a tudományok és a filozófia felé fordult. Első könyveimet görög és arab logika és tudományelmélet témaköréből írtam, meg is jelentek németül egy holland kiadónál, és elég jó volt a nemzetközi visszhangjuk. Itthon persze kaptam néhány kritikát, de az úgyszólván természetes. Később az iszlám teológiája felé fordultam. Nem áll messze egymástól a két terület, tulajdonképpen az is a görög filozófiára nyúlik vissza.
- Mit érdemes tudni az iszlám teológiájáról?
- Amennyiben az iszlámnak van teológiája, annyiban elsősorban egy ókori eredetű jellegzetes gondolkodásra, a hasonlóságon alapuló következtetésre építették tudományos módszertanukat. A muszlim tudományokban ez ma is így van. Náluk a vallás középpontjában a jog áll, tehát az, hogy mit szabad és mit nem szabad, más szóval a helyes cselekvés nem pedig a teológia, az istenről szóló helyes tudás, mint a kereszténységben. Ezért is nevezik az iszlámot a judaizmushoz hasonlóan a törvény vallásának. Bizonyos kérdések, az emberi élet fontos kérdései már Mohamed életében fölmerültek, ezekről ő elmondta, hogy milyen cselekvést tart jónak vagy rossznak az adott esetben. De nem tudott betiltani olyasmit, ami még nem volt, mondjuk a kábítószert. Mohamed halála után, mikor az arabok az Arabfélszigetről kijöttek, találkoztak nagy kultúrákkal, a göröggel és a perzsával. Így számos olyan dologgal is szembe találták magukat, amelyekről addig nem volt tudomásuk. Tehát kezdettől fogva valamilyen módon ki kellett alakítaniuk az álláspontjukat az új dolgokról, el kellett dönteni, hogy azt szabad vagy nem. Ez nem ment másként, mint öszszehasonlításon alapuló következtetések révén, legalábbis az esetek nagy részében. Mind a mai napig ez a helyzet. Tehát, ha szembe találkoznak egy új jelenséggel, mint mondjuk a mesterséges megtermékenyítés, állást kell foglalnia az iszlámnak, hogy engedi vagy nem engedi. Nem tudnak mást tenni, mint különböző érvényesnek elismert régi törvényekből hasonlóság alapján levonják a következtetést.
- Ezeknek a törvényeknek a forrása a Korán?
- Az iszlámban a jogtudománynak négy forrása van. A szent szöveg, a Korán, a prófétai hagyomány, tehát Mohamed tetteinek követése, a megegyezés, és a hasonlóságon alapuló következtetés. Figyelemre méltó hasonlóság, hogy a kereszténységben, amely ugye korábbi, mint az iszlám, szintén négy forrása van a vallási ismereteknek. A szent szöveg, a Biblia, az apostoli hagyomány, amely a Bibliába is belekerült apostolok cselekedetei címmel, a megegyezés, hiszen minden dogma kihirdetésének alapvető feltétele, hogy a pápa teológusai ki tudják mutatni, hogy az a nézet minden időben és az egyház egész területén létezett, és a negyedik a hasonlóságon alapuló következtetés. Mondhatjuk, hogy az iszlám módszertana sok mindent átvett az akkor már kidolgozottabb kereszténységtől. Később aztán a középkor során fordult a kocka, mert akkor meg a skolasztikus filozófia támaszkodott sok mindenben az iszlámra, anélkül, hogy hivatkozott volna rá. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert amikor az emberek az iszlámra gondolnak, eszükbe jutnak a keresztes háborúk, melyek körülbelül háromszáz éven keresztül folytak, mindenki tud róluk, és amelyek bizonyos mértékig ellenségként állítják szembe a két világot a tudatunkban. De senki sem tudja, hogy eközben a két vallás tudósai titokban együttműködtek. Annyira, hogy a magyaroknak igen kedves II. Szilveszter pápa, aki francia bencés volt, és az ingaóra föltalálójaként tartjuk számon, valamint matematikusként - ő küldte István királynak a koronát -, elment Marokkóba, és az ottani muzulmán egyetemen, a Qarawijjin is tanult. Különben a mai napig is működik, a három nagy tekintélyű muzulmán egyetem egyike. Mellesleg a ma is működő egyetemek közül a legrégebbi alapítású a világon. Büszkén tartják számon, hogy ők még pápát is adtak a világnak, ami persze így túlzás, hiszen ő Párizsban is tanult. De nem véletlen, hogy jó matematikus lett, mert ezt a tudományt az arabok abban az időszakban magasabb szinten művelték, mint az európaiak.
- Hogyan lehetne tömören megfogalmazni a két vallás közötti különbséget?
- Az iszlámban a cselekvés szabadsága, vagyis, hogy mi jó és mi rossz, az isteni tekintélytől függ. Például, ha Isten azt mondja, hogy nem szabad disznóhúst enni, akkor a disznóhús evés rossz. Mondhatta volna azt is, hogy szabad, akkor jónak számítana. Tehát, hogy egy hívő mohamedán mit tart jónak, és mit rossznak, az attól függ, mit mondott róla Isten. Nálunk pedig, akik a görög sztoikus filozófiát megörököltük, attól függ, hogy valami összhangban áll-e a természettel vagy nem. Egyszer megnéztem egy teológiai kézikönyvben: a bűnnek két formája van, az egyik Isten megsértése, a másik a természeti törvények megsértése. Vagyis, ami a kereszténységben jó, az azért jó, mert önmagában véve az, mert összhangban áll a természettel. Ami rossz, az pedig azért, mert önmagában véve rossz. Ez lényeges különbség a két vallás között. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a kereszténységben az Istenhez való viszony számít, az iszlámban pedig az isteni kinyilatkoztatáshoz, a törvényhez való viszony. Ebből következik még egy lényeges különbség. Az iszlám hívei - egyébként a judaizmus hívei is - a törvény betartása révén üdvözülnek, a keresztények pedig a megváltás révén.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése