Keresés ebben a blogban

Tetszik? Jelöld be te is!

Tollforgató Történelmi Lap

2010. december 1., szerda

MARÓTH MIKLÓS: Az iszlám születése

MARÓTH MIKLÓS: Az iszlám születése
Kr. u. 6-7. század
Amikor Mohamed 570 táján megszületett, az Arab-félszegeten bizonytalan körülmények uralkodtak.
Az Arab-félsziget
A meggyöngült Bizánci Birodalom katonai ereje megroppant Perzsiával szemben, ezért a perzsa hadsereg egészen Egyiptomig, a mostani Kairó környékéig behatolt a bizánci területekre, elfoglalva az Arab-félszigettől északra fekvő területeket. Perzsia az Arab-félszigeten is hódított, hadjáratai során azonban nagyban támaszkodott az itt található zsidó törzsekre. A Szászánida perzsa uralkodók 597-ben még Jement is uralmuk alá vonták.
A perzsa mellett a bizánci erő is jelen volt a félszigeten, épp a perzsa befolyás ellensúlyozása érdekében. [...]
Részben Jemen és a kereskedelmi út elfoglalása az etiópok, részben az északi kereskedelmi célállomások elfoglalása a perzsák részéről akadályozta a Tömjénúton folyó, korábban virágzó nemzetközi kereskedelmet, megrendítve ezzel a területen élő törzsek létalapját. [...]
Keresztény arabok
Nem kevésbé fontos változások mentek végbe az Arab-félsziget északi részén. Korábban itt a perzsák és a bizánciak ütközőállamokat hoztak létre. A perzsák a mai Dél-Irak területén a Lakhmidák (250-602) arab törzséből, a bizánciak a mai Szíria déli és Jordánia északi területén a Ghasszánidák (502-614) arab törzséből. E két kis arab állam föladata volt védeni a perzsa, illetve bizánci területeket a félsziget arab nomádjainak betöréseitől.
Ugyanakkor mindkét arab állam lakossága keresztény volt. Az arabul beszélő keresztény közösségek a félsziget északi határát foglalták el, de elszórtan az Arab-félsziget területén mindenütt megtalálhatók voltak, és ugyanez áll a zsidó közösségekre is.
Mohamed
Mohamed nem volt tájékozatlan sem a keresztény, sem a zsidó vallás kérdéseiben, hiszen élete során mindkét közösség számos tagját megismerhette. [...]
Mohamed, a Kurais törzs hagyományának megfelelően, többistenhitben nőtt fel. Föltehetőleg a két monoteista vallásnak - a zsidónak és a kereszténynek - nagy szerepe volt abban, hogy fölismerte és hirdetni kezdte az egy igaz Isten, Allah tanítását. Ezzel egyrészt szembehelyezkedett törzse hagyományaival, ami épp Mekkának a sokistenhit világában betöltött kultikus szerepét, ezzel együtt - az oda irányuló zarándoklathoz kapcsolódó - gazdasági érdekeit veszélyeztette. Következésképp közösségében kegyvesztett lett. Másrészt hiába állította, hogy ő maga nem új vallást hirdet, hanem az Ábrahámnak adott eredeti, a zsidók és keresztények kezén eltorzult igaz kinyilatkoztatást képviseli, a két nagy monoteista vallás egyikének a hívei - sem a zsidók, sem a keresztények - nem fogadták be.
Saját törzsi közössége peremére szorulva Mohamed személyesen, és vele kis közössége is, válságba került. [...] Ebben a válságos helyzetben érte őt Jathrib lakóinak meghívása. [...] Ő óvatos előkészületek után 622-ben vándorolt Mekkából Jathribba, a "próféta városába" (arabul: Medina), ahová kisvártatva követte mekkai híveinek kis csapata is.
A medinai alkotmány, 622
[...] Mohamed a mekkai menekültekből (muhádzsirún) és a Medinában hozzá csatlakozókból (anszár) új közösséget (umma) igyekezett szervezni. Ennek a közösségnek az összetartó ereje immár nem a vérségi kötelék, hanem a hit volt. Az umma tagjai megkapták a jogokat, amelyek őket a törzsben megillették, és vállalták a közösség többi tagjával szemben a törzsben szokásos kötelezettségeket.
Azt a szerződést, amelyben ezeket a jogokat és kötelezettségeket e három csoport tagjai magukra vállalták, ismerjük ma "medinai alkotmány" néven. [...]
Ennek a szerződésnek a szövege mind a mai napig a muszlim politikai élet egyik alapvető dokumentuma. Ennek jegyében minden muszlim kötelezve van a másik muszlim védelmére, ha azt nem muszlim részéről támadás éri, figyelmen kívül hagyva azt, hogy az illető hibás-e, avagy sem. Ez a dokumentum garantálja minden muszlimnak a többi muszliméval azonos jogát, és így tovább. [...] Az iszlámban a vallási és a világi hatalom ettől az időtől fogva fonódik össze. Ezért mondják mind a mai napig: al-iszlám dín wa daula - "az iszlám vallás és állam".
A nemzetközi életben a medinai alkotmány alapján fogják a muszlim országok bármelyik muszlim ország pártját, ha azt külső támadás éri, nem vizsgálva az illető ország felelősségét; ennek alapján érzik magukat följogosítva arra, hogy muszlim országok közti konfliktusok esetén egymás között igyekezzenek megoldást találni, kihagyva a rendezésből a nem muszlim államokat. A medinai alkotmány alapján foglalhatnak helyet a társadalomban a nem muszlim kisebbség tagjai, és ugyancsak a medinai alkotmány jelenti a muszlim országokban a (mi görög-római hagyományokon alapuló demokráciánktól eltérő, de a törzsi hagyományoknak megfelelő) demokrácia alapjait.
Vallás, politikai rendszer
A hívők közössége szerint Mohamed a Koránban foglalta össze az Allahtól kapott kinyilatkoztatásokat. Ezek számos előírást tartalmaztak a hívők számára kötelező cselekedetekről és viselkedési formákról. A Korán szövegéből, miként a zsidók az Ószövetségből, a vallástudósok megállapították a hívők mindennapjait meghatározó törvényeket. Utóbb, mivel ezek a törvények nem szabályozták az élet minden kérdését, további törvényeket és törvényforrásokat kellett keresni. Ezeket a forrásokat későbbi korok vallástudósai Mohamed cselekedeteiben fedezték föl. A próféta cselekedeteiből kirajzolódó prófétai hagyomány (szunna) így vált a muszlim vallás egyik alaptényezőjévé. [...]
[...] E törvények betartása és az ezek szerinti élet az iszlám vallásának lényege. Az iszlám tehát részben vallás, részben politikai rendszer, és egyben a mindennapokat meghatározó életforma is.
Az iszlám vallásának most ismertetett forrásai azonban általában véve megerősítették az arabok törzsi társadalmának szokásait, tehát összhangban álltak a mindennapi élet mindenki számára jól ismert és elfogadott gyakorlatával. Ez a körülmény nagyban hozzájárult az új vallás gyors elterjedéséhez az egész Arab-félszigeten. [...]
Az is jelentős előrelépés volt, hogy az iszlám elterjesztése az Arab-félszigeten a törzsi háborúktól megosztott és azokban elvérző lakosságot az umma keretein belül egyesítette. Véget vetett - épp a medinai alkotmány értelmében - a törzsi háborúknak. Az így fölszabadult hatalmas energiákat az arab törzsek a gazdagabb északi területek meghódítására fordíthatták.
Hódító háborúk
Ezeket a hódító háborúkat két körülmény is segítette. Az egyik a Ghasszánidák és a Lakhmidák már említett ütközőállamainak nem sokkal korábbi megszűnése volt (602, ill. 614). Ez szabad utat engedett az arab törzsek északra irányuló támadásainak. A másik egy földrajzi körülmény: a szíriai és iraki lakott területek - azaz a Termékeny Félhold - két szára közt elterülő sivatag volt. Az arab törzsek ugyanis a sivatagban otthonosan mozogtak. Innen kiindulva ütöttek rajta nyugat felé a bizánci, kelet felé a perzsa hadseregen, majd rajtaütéseik után a sivatagba vonultak vissza, ahová ellenfeleik nem tudták őket követni.
A félszigeten kívüli hódító háborúk alapjában véve Mohamed közvetlen utódai, a "helyes úton járó kalifák" (Abú Bakr, Omar, Oszmán, Ali) alatt folytak, és rövid idő alatt hatalmas területeket hódítottak el a két legyöngült birodalomtól: a perzsától s a bizáncitól. A hódító muszlim seregek a megszállt területeken részben mindenütt új városokat alapítottak (Irakban például Baszrát, Kúfát stb.), ahol a hódító arab sereg katonáit telepítették le. Ezek a városok az iszlám terjesztésének központjaivá váltak. Ezzel párhuzamosan a pogány lakosságot mindenütt az iszlám hitére térítették.
A bizánci arab területek
A szíriai keresztények nagy része hamarosan és önként csatlakozott az iszlámhoz. [...]
A volt perzsa területek (Irak, Perzsia) tehát a betelepülések és a pogányság fölszámolása, a volt bizánci-görög területek (Szíria, Egyiptom) pedig - ugyancsak a betelepülések és a tömeges áttérések következtében - egyre inkább az iszlám előírásainak megfelelő jelleget kezdtek ölteni.
Ezt a folyamatot erősítette a negyedik kalifa, Ali (Mohamed veje) és Moávija küzdelme a vezető szerepért. [...]
A küzdelem Moávija javára dőlt el (657), Alit megölték. Ali vereséget szenvedett párthíveiből jött létre az iszlám első nagy csoportosulása, a síita irányzat. Moávija párthíveit később szunnitáknak nevezték el a prófétai hagyomány (szunna) követése alapján. (Mindmáig ez a két csoport jelenti az iszlámon belüli két fő tábort.) [...]
Moávija uralmi székhelyéül Damaszkuszt választotta, ezzel az iszlám végleg kilépett az Arab-félsziget keretei közül és elindult a világvallássá válás útján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése