Keresés ebben a blogban

Tetszik? Jelöld be te is!

Tollforgató Történelmi Lap

2010. december 2., csütörtök

SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE IV. FEJEZET. A pórlázadás. Werbőczi hármaskönyve. II. Ulászló halála.

IV. FEJEZET.
A pórlázadás. Werbőczi hármaskönyve. II. Ulászló halála.

X. Leó pápa tervei. Török háború terve. Bakócz megbizatása keresztes hadjárat hirdetésére. A királyi tanács magatartása. Telegdi István kincstartó. A keresztes hadjárat kihirdetése. Dózsa György. A jobbágyok garázdálkodása. Bakócz kisérlete a zavar lecsillapitására. Dózsa nyilt lázadása. Elfogatása és kivégzése. Országgyűlés. A rendek boszúja a jobbágyi osztályon. A lázadás részeseinek bünhödése. A királyi kegyúri jog. A királyi kincstár érdekében hozott végzések. Zápolyai János. Irott jog hiánya. Ulászló intézkedése jogkönyv szerkesztése ügyében. Werbőczi Hármaskönyve. Beosztása. Tartalma. Rendeltetése. Jogegyenlőség. Nemesi kiváltságok. Királyi kegyúri joguk. Az átvizsgálására kiküldött országos bizottság. Megerősitése. A kihirdetés elmaradása. A mű kinyomatása. Törvényes tekintélye. Az országgyülési törvények kihirdetésének elmulasztása. Az ebből származott ingerültség. Zápolyai pártjának titkos tervei. Az udvari párt tárgyalásai Pozsonyban. A bécsi fogadtatás. II. Lajos házassági frigye. Miksa császár eljárásának jellemzése. II. Ulászló halála
X. Leo pápa mindjárt uralkodása kezdetén lelke egész hevével fölkarolta a törökök ellen inditandó nagy hadjárat tervét, mely elődjeit több mint félszázad óta szüntelenül foglalkoztatá. Mint a keresztény egyház feje és az antik cultura csodálója, egyaránt vágyott arra a dicsőségre, hogy az Üdvözitő vérével megszentelt földet és Plato meg Phidias hazáját az ozman rabságból fölszabaditsa. Az európai uralkodókat és köztársaságokat levélben szólitotta föl a hadi vállalat létesitésében való közreműködésre. Egyúttal más tényezőkre is számitott. Okult elődeinek szomorú tapasztalatain; mert igyekezeteik, melyek a keresztény uralkodók közös erőkifejtésének létesitésére czéloztak, eredményre vagy egyáltalán nem vezettek, vagy pedig – mint Nikápolynál és Várnánál – gyászos kudarczczal végződtek. És visszaemlékezett arra, hogy mikor a szentszék a népekhez fordúlt, azok Hunyadi és Capistrano János vezérlete alatt lelkesedésükkel és áldozatkészségükkel úgyszólván csodákat műveltek. Azóta az egyház tekintélye megrendült; de szava, mikor méltó ajkakról hangzott, még mindig hatalmas volt. Maga X. Leo ifjú korában szemtanúja volt azoknak a megható jeleneteknek, a melyek szülővárosában, Florenczben, játszódtak le, mikor élvezetekbe és párttusákba merült polgártársait Savonarola ihletteljes ékesszólása magával ragadta. Arra határozta el tehát magát, hogy a keresztény népeket hivja föl a kereszténység ellenségének leküzdésére.

X. Leo pápa.
Rafael festménye a flórenczi Palazzo Pitti képtárában. Fénykép után.
Ezen nagy föladat megoldását Bakócz Tamásra bizta. Teljhatalmú követévé nevezte ki, nemcsak a magyar korona országaiba, hanem Lengyel-, Orosz-, Porosz-, Svédországok, Dánia és Norvégia egész területére, oly czélból, hogy mindenütt keresztes hadjáratot hirdettessen. Az egyház kegyelmeinek kincstárát megnyitván, bőkezű bucsúengedélyekben részesitette mindazokat, kik akár személyesen fegyvert ragadnak, akár a hadjárat költségeihez pénzadománynyal járulnak.
Bakócz Tamás Rómából Magyarországba visszatérvén, 1514 márczius második felében jelentette be megbizatását a királynak és az uraknak. A tanácsülésben, egynek kivétel, mindannyian örömmel üdvözölték a keresztes hadjárat tervét, mely a török ellen a hadviselést lehetővé tette, anélkül, hogy tőlük áldozatokat igényelne. Csak Telegdi István kincstartó volt eltérő nézetben; kifejtette, hogy az egybegyülendő sereg nagyrészt munkakerülő, csavargó népből fog állani vagy szegény jobbágyokból, kik súlyos terheik és földesuraik önkénye elől menekülnek a táborba; hogy tehát ilyenek kezébe fegyvert adni veszélyes, mert azt könnyen zavarok támasztására és a boszú művére használhatják föl.
Felfogása az ország helyzetének és hangulatának alapos ismeretéről tanúskodott, és mégis nem meglepő, hogy elszigetelten állott. A nemesség századokon át megszokta jobbágyaiban olyan elemet látni, melynek egyetlen rendeltése az, hogy urai szükségleteiről, kényelméről és megoltalmazásáról gondoskodjék; melynek tehát jogokra igénye, magasabb aspiratiokra képessége nincs. Az a gondolat, hogy a jobbágyság az ország kormánya vagy a nemesség kiváltságos állása ellen támadást intézhetne, beteges képzelet rémlátása gyanánt tünhetett föl még azok előtt is, kik tudatták, hogy Bakócz Tamás ép úgy nélkülözi Hunyadi János hadvezéri lángelméjét, mint Capistranoi János apostoli szellemét. Telegdi figyelmeztetése gúnymosolyt hivott az ajkakra, mintha azt hirdette volna, hogy a juhok pásztoruk ellen lázadnak!
A keresztes hadjárat kihirdetése és meginditása elhatároztatott. Bakócz a pápai bullákat husvét vasárnapján kihirdette, mire minden egyházmegyében helynököket nevezett ki a vállalat szervezésére. Nehéz föladat volt a keresztes had fővezérének megválasztása. Olyan férfiúra volt szükség, ki a harczi téren már sikereket vivott ki, a tömegekben bizalmat, ragaszkodást, lelkesedést kelteni, azokat fegyelmezni képes. És úgy látszott, hogy a primás az alkalmas egyént föltalálta, mikor választása Dózsa Györgyre, a székely hadnagyra esett, ki egy török kapitánynyal győzedelmesen vivott párbajával dicsőségre és népszerűségre tett szert, szerény köznemes származásánál fogva pedig azokhoz, kiket vezetnie kellett, közel állott.

Bakócz Tamás Werbőczi Istvánhoz irt levelének végső sorai.
Olvasásuk: quos d(ominatio) v(est)ra informet, quid agant, dicant et faciant, ubi opus erit. Non | aliud, nisi d(ominationem) v(est)ra(m) bene valere cupio, cui me et nego(tia) mea meo(rum)q(ue) om(ni)a | c(om)mendo. Ex Strigon(iensi) arce, s(e)c(un)do die festi visitationis Marie 1517. | V(este)r Tho(mas) St(ri) gonien(sis) car(dina)lis (e)tc(etera) | manu sua rapt(im). | Az 1517 június 3-ikán kelt levél eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Kezdetben minden jól ment. A lelkészek és szerzetesek a keresztes háború hirdetésében nagy tevékenységet fejtettek ki. Az egész ország megmozdúlt. Jobbágyok, kézművesek, szegény nemesek és papok tömegesen jöttek a kijelölt gyülekezési helyekre. Egy hónap múltával számukat százezerre becsülték. De a vagyonosabb köznemesség és az urak távol tartották magukat, sőt többen, mert éppen a legsürgősebb mezei munkák idején vesztették el a munkás kezeket, jobbágyaikat erőszakos módon megakadályozták abban, hogy távozhassanak. Ennek hire a keresztesek táborában nagy ingerültséget támasztott. A gyülekező keresztesek elhelyezésére, élelmezésére és szervezésére egyébiránt is nem történtek meg a kellő intézkedések, a mi kihágásokra és zavargásokra szolgáltatott alkalmat, melyek büntetlenül maradván, mind nagyobb arányokat öltöttek. Nemesek udvarházai, urak kastélyai, vásárokra utazó kereskedők ellen intézett támadások napirenden voltak.

Egykorú ujságlap Dózsa kereszteseiről.
A czímkép egy keresztest ábrázol jobbjában zászlóval. A nyomtatvány czíme: Ein groß wunderzaichen das do | geschechen ist durch das Creuß das ain Car- | dinal hat außgeben inn denn ganzen hungerischen Lanud wider die Turden. A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának eredeti példányáról.
Bakócz Tamás most fölismerte a veszedelem nagyságát és nem késett elháritására a hatalmában álló eszközöket fölhasználni. Még hat hét sem mult el a pápai bullák kihirdetése óta, már is felszólitotta a kereszteseket, hogy oszoljanak szét, és azokat, kik a fegyvert le nem teszik, egyházi átokkal fenyegette; a hatóságokat pedig fölhatalmazta, hogy az ellenszegülőket fegyveres erővel fékezzék meg. De már nem birta a zivatart, a mit támasztott, lecsendesiteni.
Dózsa György a nyilt lázadás zászlóját tűzte ki, és a keresztesek fejedelmének czimét vette föl. Azt a vakmerő gondolatot karolta föl, hogy a királyt elűzvén, az urakat kiirtván, az országban a népuralmát alapitja meg. Mig az ország különböző részeibe hadnagyokat küldött, maga a keresztes sereg zömével a Tiszán átkelt és Csanád alá szállott. Itt Báthori István és Csáki Miklós csanádi püspök bandériumaik élén megkisérlették útját állani, de vereséget szenvedtek; a püspök Dózsa kezeibe került, a ki őt iszonyú kinzások után, nyársra vonatván, végeztette ki. Telegdi Istvánt, Dóczi Györgyöt és más urakat, kik fogságába estek, ugyanez a sors érte. Csanád várának megvivása után Dózsa Temesvárt vette ostrom alá. Ez a fontos hely is nagy veszélyben forgott, a mikor fölmentésére Zápolyai János Erdélyből megérkezett. Dózsa azonnal támadásra vezette hadait. Véres csata fejlődött ki, a melyben a jól fegyelmezett erdélyi csapatok megverték és szétszórták a sokkal nagyobb számú keresztes hadat. Dózsa György testvérével és több hadnagygyal fogságba került. Több napig kellett az éhség kinjait szenvedniök, mig kegyetlen halállal végeztettek ki. Magát a vezért izzó vas trónba ültették a hóhérok, tüzes vaskoronát tettek fejére, és kiéheztetett társait rábocsátották, hogy éhségüket sült husából elégitsék ki.

Dózsa György koronája.
Kolozsvár város birtokában. Az Archaeologiai Értesítő reproductioja után.
Az ország egyéb részeiben dúló keresztes csapatok ekkor azután könnyű szerrel szétverettek. De a négy hónapig tartó polgárháború, mint az egykorú történetirók egy része számitja, hetvenezer magyarnak életébe került!1
A mikor az országban a béke helyreállott, a király országgyűlést hirdetett.
Az ország rendeinek boszúja súlyosan nehezedett a jobbágyosztályra. A végzemény egyik czikkelyében úgy nyilatkoznak, hogy az összes parasztok, kik uraik ellen fegyvert fogtak, megérdemelnék, hogy árulók gyanánt fővesztéssel bűnhődjenek; de a vérontás korlátozása végett és azért is „mert parasztság nélkül a nemesség keveset ér”, megelégednek azzal, hogy a pórlázadásban szervezett csapatok kapitányaira, századosaira és tizedeseire, továbbá azokra, kik a mozgalmat mint izgatók szitották, nemeseket öltek, asszonyokon és leányokon erőszakot követtek el, halálbüntetést szabtak. „Hogy mindazáltal árulásuk emlékezete és büntetése az utódokra átszálljon, és a jövendő századok is fölismerjék, hogy az urak elleni lázadás milyen súlyos merényletet képez,” az összes parasztokat megfosztják, a hűtlenség bűne miatt, a szabad költözködés jogától és örök időkre alávetik földesuraiknak, úgy hogy a földesúr engedélye nélkül más tartózkodási helyre nem költözhetnek. (XIV.) Ezenfelül, hogy „a jövendő századok folyamán köztudomásra jusson, milyen súlyos bűnténynek tartatott Magyarországban, az asszonyokon és leányokon elkövetett erőszak”, azokra, kik ilyen erőszak bűntényét követték el, a halálbüntetést szabták és elhatározták, hogy testvéreik, gyermekeik és unokáik mint „átkozott nemzetség sarjadékai,” a falusi biró és esküdt tisztét soha se viselhessék.
Az összes jobbágyosztály megbélyegzésére czéloz az a végzés is, mely szerint „pórszármazású egyházi férfiút a király érseki vagy püspöki székre ne emelhessen; ha pedig mégis ilyent főpapi állásra előmozdítana, annak tizedet fizetni senki se köteleztessék.” (XXIV.) Ugyanekkor szabályoztattak az összes jobbágyok terhei. Eszerint mindegyik jobbágy urának évenkint egy arany forint fejadót fizet, hetenként egy napot szolgál, minden termékéből (az egyházi tizeden kivül) kilenczedet, évenkint két ludat és tizenkét csibét, tiz jobbágy együtt egy hizott sertést szolgáltat.
A nemesekre, kik a pórlázadásban részt vettek, külön czikkely állapitja meg a jószágvesztés büntetését; egyúttal azt is, hogy jószágaikat a király ne „uraknak és mágnásoknak, kik különben is eleget birnak”, hanem azoknak adományozza, kiknek atyját vagy testvéreit a pórok kivégezték, a kik a királynak és az országnak háboruban hűségesen szolgáltak, vagy a kik paraszt származásuk daczára a lázadásban uraik részén állottak. (XXXV.)
Végre az egyházi férfiakat, kik a pórlázadásban résztvettek, élethoszsziglan tartó fogságra kárhoztatta a törvény. (XLVIII.)
Egyébkint a főpapság elleni küzdelemben ezen az országgyűlésen szünet állott be; csakis a javadalmak cumulatioja ellen hozott régibb végzések újittatnak meg, azzal az erélyes toldalékkal, hogy ha valamelyik egyházi férfiú több javadalmat bir, csak az egyiket tarthatja meg, a többit a király más érdemes egyháziaknak adományozza, vagy a véghelyek javára forditsa. (LIX.) A mely végzés tanusága szerint az ország rendei abban a véleményben voltak, hogy a király egyházi javadalmakat kegyúri jogai alapján, honvédelmi czélokra fordithat.
Ugyanekkor állást foglaltak a római szentszékkel szemközt a királyi kegyúri jog érdekében.
A római pápák, miután a magyarországi egyházi javadalmak adományozására a XIV. században és a XV. század elején különféle czimen gyakorolt jogaikról tényleg lemondottak, csak olyan esetekben, amikor a javadalom javadalmasnak Rómában bekövetkezett halálával üresedett meg, gyakorolták az adományozás jogát. Az ország rendei ezt is „az ország szabadságával ellenkezőnek” nyilvánitották. De a szentszék iránti kiméletből és figyelemből nem azt határozták el, hogy az ily czimen történt adományozás érvénytelennek tekintendő, hanem azon voltak, hogy az ilyen adományozásra alkalom ne nyiljék. Azt rendelték él, hogy mindegyik egyházi férfiú a ki Rómába készül utazni, javadalmával egyenértékű magán birtokot tartozik a királynak és a koronának biztositékul lekötni; vagy pedig a pápától okiratot eszközölni ki, melyben netán Rómában bekövetkező halála esetére a szentszék az adományozás jogáról lemond. (LXV.)
Ezen két végzésben a főpapok megnyugodtak, s csak azon végzésektől tagadták meg hozzájárulásukat, melyek az egyháziak irányában követendő büntető eljárásra vonatkoztak, a mivel azonban a végzeménybe fölvételüket nem akadályozták meg.
Az országgyűlés a királyi kincstár érdekeiről is gondoskodott. A mellett hogy két esztendőre rendkivüli adót szavazott meg,2 elhatározta, hogy az idegen kézen lévő összes királyi jövedelmek: vámok, bányák és királyi városok azonnal tényleg visszabocsáttassának; és jövedelmeik fele részéből lassanként törlesztessenek azok a kölcsönök; a miket a király ezen vámok, bányák és városok tényleges birtokosaitól fölvett. Kivételes intézkedés csak Zápolyai János érdekében történt; arra való tekintettél, hogy a királynak és az országnak kiváló szolgálatokat tett, a Dózsa Györgytől ostromlott Temesvárt fölmentette; „és az egész paraszt csőcselékét megsemmisitette.” Az ő követeléseinek törlesztésére minden jobbágy-telek után húsz dénár szavaztatott meg és csak az egész tartozás kifizetése után volt köteles a kezei között levő vámokat és királyi városokat visszaadni. (I.)
Mindazáltal a közjövedelmek elzálogosítása jövőben föltétlenül nem tiltatott el, hanem csak a királyi tanács hozzájárulásától tétetett függővé. Azokra, kik e nélkül királyi jövedelmeket zálogba vésznek, a kölcsönzött összeg elvesztésén fölül súlyos birságot szabott a törvény. (III.)
A végzések megalkotásában az urak és a köznemesség között nehézségek nem merültek föl. A pórlázadás leküzdése Zápolyai Jánost tette a helyzet urává. Az udvar és az olygarchia azon voltak, hogy őt és pártját kielégitsék. Igy tehát a bemutatott végzeményt a király is készséggel megerősitette.3
Az országgyűlést az alkotott végzéseken kivül még egy más feladat foglalkoztatta: egy olyan mű létesitése, a mely kora minden politikai alkotását és vivmányát messze túlélte. Ez „Magyarország szokásos jogának hármaskönyve”, az úgynevezett „Tripartitum.”
Magyarországban a jogi élet terén öt századon keresztül csaknem kizárólag a szokás volt mérvadó. A legfontosabb jogi elvek és a törvénykezési eljárásban követendő szabályok nem voltak irásba foglalva. Ennek az állapotnak szükségképen az érvényben levő jog bizonytalansága lett következménye. A jogelvek és jogszabályok alkalmazásában, a törvények, rendeletek és szokások értelmezésében birák, ügyvédek és perlekedő felek között folytonosan kétségek és viták keletkeztek; nem egyszer megtörtént, hogy a perlekedők fegyveresektől kisérve a törvényszékek tanácstermébe törtek, hogy lármával és fenyegetésekkel kedvező itéletet erőszakoljanak ki.4
Az irott jog hiányából származó bajokat igazságos és vasmarkú király enyhithette, Ulászló erélytelensége elviselhetetlenekké tette. Ennek következtében az 1498-ik évi országgyűlés Horvát Ádám itélőmestert a jogelvek és jogszabályok rendszeres összeállitásával bizta meg. A két évvel utóbb tartott országgyűlés pedig ezt a megbizást a királyi törvényszék összes ülnökeire ruházta. De ezek a kisérletek eredményre nem vezetettek. Egy egész évtized elmult és a munkálat nem készült el. Azt sem tudjuk, vajjon a munkához a megbizottak hozzáfogtak-e? Végre Ulászló király Werbőczit szólitotta föl, hogy „az ország jogait, törvényeit, szokásait, elfogadott és megerősitett rendeleteit gyüjtse egybe, fejezetek és czimek szerint (azaz rendszeres munkálatban) állitsa össze.” E szerint nem a törvények gyüjteményét létesiteni, nem is törvénykönyvet kidolgozni, hanem jogkönyvet szerkeszteni volt hivatva.
Werbőczi e megbizatásban eljárván, a gyakorlati czélokat tartotta szem előtt; de munkáját tudományos rendszerességgel dolgozta ki, s elméleti fejtegetésekre is kiterjeszkedett. Mindjárt a bevezetésben az igazság és jog, a szokás és törvény, a biró és igazságszolgáltatás, az alperes és felperes fogalmait fejtegette és magyarázta. A munkát három részre osztotta. Az első a magyar nemesség eredetéről és szabadságairól, a birtokok és birtokjogok szerzéséről, kezeléséről, eladásáról, cseréjéről és elzálogositásáról, az elévülésről, a határjárásokról, a leányok öröklési jogáról, a jegybérekről, a gyámságról, az ingó és ingatlan javak becsléséről értekezik. A második rész a perekben követett eljárást ismerteti, s ezt megelőzőleg az országgyűlési végzemények, a királyi kiváltságlevelek és a szokásos jog jelentőségét tárgyalja. A harmadik rész Szlavónia és Erdély, a királyi városok és a jobbágyosztály különleges jogi viszonyaival foglalkozik.

Werbőczi István aláirása Kesserő Mihály békelevelén.
Olvasása: L(e)cta p(er) me Werbewcziu(m) locu(m)tenen(tem.) Az 1523 november 11-én kelt oklevél eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.
Ez a munka e szerint arra volt rendeltetve, hogy az ország lakosságának jogaik biztositása és megoltalmazásában, a hatóságoknak és biráknak az előttök megforduló ügyek elintézésében és elbirálásában vezérfonalul szolgáljon. De bár szorosan magánjogi természete volt, egyes közjogi kérdéseket sem mellőzött.
A munka élén Werbőczi azt a nagyjelentőségű tételt állitja föl, hogy Magyarországban a főpapok, országzászlósok és nemesek, személyükre és birtokaikra nézve, teljesen egyenlő szabadságokat és kiváltságokat élveznek, ugyanazon törvényeknek, szokásoknak és perjogi szabályoknak vannak alávetve.
Azután szabatosan formulázza a nemesi szabadságokat és kiváltságokat; t. i. hogy nemes embert csak törvényes birói itélet után lehet letartóztatni; a nemesek csakis a törvényesen megkoronázott király hatalmának vannak alávetve; a nemesek mindennemű adózástól, vámok, harminczadok fizetésétől mentek és csak az ország védelmében kötelesek katonai szolgálatra; a nemesek a királylyal szemben, ha ez az arany bullában biztositott szabadságaikat megtámadja, a fegyveres ellenállás jogával élhetnek.

Werbőczi István czímere.
Tárcsapajzsban fekvő, koronás szarvas hátán grif, melynek fejét kereszt disziti; a sisak oromdíszében hasonló keresztes grif növekvő alakja. Felirata: STEPHANVS HEC MERITO DEFERT VERBEWCIVS ARMA. Dürer Albertnek tulajdonitott fametszet Bécsben, az Albertina metszet-gyüjteményében.
A királyi jogok közől csak azokról szól, melyek a nemességnek és a birtokjogoknak adományozására, valamint a magtalanul kimúló nemesek birtokjogainak öröklésére vonatkoznak.
Ezzel összefüggésben a királyi kegyúri jogokra is kiterjesztették. Megállapitja, hogy az elhaló főpapoknak szintén a király az örökösük, amenynyiben reászáll a megüresedett javadalom adományozásának joga. És erre nézve ezt a tétetelt állítja föl: „Magyarországban a királyok az összes egyházak, püspökségek, apátságok és préposságok egyedüli alapitói levén, az alapitás tényével a kegyúri jog egész hatalmát, a kinevezés, választás és adományozás jogát megszerezték.... Ezért Magyarországban a pápa a megüresedő egyházi javadalmak betöltésére a megerősités hatalmán kivül más joghatóságot nem gyakorolhat.”
Az ország összes jogi viszonyaira nézve nagyjelentőségű munkáját Werbőczi az 1514-ik évi országgyűlésnek nyujtotta be, a mely ennek átvizsgálására országos bizottságot küldött ki. A bizottság tagjaivá választattak Várdai Pál budai prépost és királyi kincstárnok, Batthyányi Benedek budai várnagy, Mecskei György királyi titkár, továbbá a királyi törvényszék tagjai közől az alnádor, a három itélőmester, két köznemes ülnök és a királyi jogügyek igazgatója.
Föltünő, hogy a püspökök és zászlósurak az őket és rendjöket kiválóan érdeklő munkálat megvitatásában résztvenni nem kivántak. Bizonyára azért tartották magukat távol, mert, arra, hogy esetleg eltérő nézeteiket Werbőczivel szemben ezen az országgyűlésen érvényesithessék, nem lehettek képesek. A bizottság kiküldése és eljárása puszta formalitás volt. Tagjai legnagyobb részben Werbőczi kartársai, pártfelei, barátai voltak, kik rég megszokták az ő szellemi felsősége előtt meghajolni. Már néhány nap mulva – a mely idő a munkálat elolvasására is alig lehetett elegendő – jelentették az országgyülésnek, hogy a Hármaskönyvet „az ország törvényeivel és szentesitett szokásaival teljesen megegyezőnek” találták.
Ehhez a véleményhez az ország rendei vita nélkül hozzájárultak, mire testületileg a király elé vonultak, és őt fölkérték, rendelje el, hogy a Hármaskönyv „nekik és utódaiknak örök érvényességű törvény és szokás gyanánt szolgáljon.”
Ulászló azt válaszolta, hogy a könyvet ő is meg fogja vizsgáltatni. De a vizsgálat, a mit ő rendelt el, a komolyság kellékeit szintén nélkülözte. Néhány nap mulva oklevelet állitott ki, melyben a Hármaskönyvet, mivel „az ország szentesitett szokásaival és jogával megegyez, sőt ezeket szóról-szóra magában foglalja”, megerősiti, és kijelenti, hogy azt minden vármegyének megküldi.5
Azonban ez a királyi igéret nem ment teljesedésbe. Ezt maga Werbőczi néhány év mulva úgy magyarázza, hogy mielőtt a szétküldendő példányok leirásával a másolók elkészültek, a király Bécsbe utazott, visszatérte után pedig a példányok aláirásában őt előbb különféle ügyek, azután halála akadályozták meg. Ez a magyarázat szembetünően magán viseli az őszinteség hiányának jeleit.6 Ha Ulászló a Hármaskönyv példányainak szétküldésére vonatkozó igéretét beváltani akarja, a példányok aláirására akár Bécsben, akár Budán elegendő időt talált volna. A halogatást csakis az fejtheti meg, hogy az urak, kiknek hozzájárulását az országgyűlésen a viszonyok kényszerűsége csikarta ki, a Hármaskönyv kihirdetését és életbe léptetését czélzatosan gátolták.

Werbőczi előszava a Hármaskönyv Bécsben, 1517-ben nyomatott első kiadásához.
A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának eredeti példányáról. (Szövegének olvasását l. a kötet végén)
A kihirdetés elmaradván, a munkálat törvény erejére nem emelkedhetett. De Werbőczi a Hármaskönyvet, a királyi megerősitő okirattal együtt, 1517-ben Bécsben kinyomatta, és példányait forgalomba hozta. Mire azt a biróságok az ország minden részében tényleg használni kezdették, és a nélkül, hogy törvényes tekintélye iránt valamikor kétség merült volna föl, mint a hazai jog leghitelesebb és legtekintélyesebb útmutatóját, egész 1848-ig használták.7
Sőt egyes tételeire a magyar közéletben úgy hivatkoztak, mint az ország alaptörvényeire; különösen a nemesi szabadságok és a királyi kegyúri jogok éppen a tőle nyert formulázásban mentek át a nemzeti köztudatba.
A munkát a szakférfiak „a középkori európai jogkönyv-irodalom egyik legértékesebb terméke” gyanánt magasztalják; és hogy „a jog hazánkban magyar maradt,” hogy a magyar jogot a római jog nem volt képes kiszoritani, Werbőczinek tudják be érdemül.8
A király nemcsak a Hármaskönyv példányait, hanem az országgyűlési végzeményt is elmulasztotta megküldeni a vármegyéknek, a mely eljárás az alkotott törvények kihirdetésének megtagadásával egyértelmű volt. Erre kétségkivül a primás és a nádor vették rá; amaz az egyházi vonatkozó czikkelyek, ez a Zápolyai János részére biztositott kitüntető kedvezmény miatt volt azokkal elégületlen.
A köznemesség vezérei, élükön Werbőczi, ekkor a vármegyéket fölszólitották, hogy a végzemény kihirdetésére a királyt az adó megtagadásával kényszeritsék. A vármegyék szivesen engedtek a felszólitásnak. De mig a visszatorlás ezen tényét a király és környezete közönyösen vették, attól lehetett tartani, hogy következményei az országra veszélyt hoznak, névszerint Jajcza, melyet a törökök ismét fenyegettek, kellő ellátás hiánya miatt elesik. Ezért Werbőczi a pártérdeket az ország javának alárendelvén, véleményét megváltoztatta és a vármegyéket arra buzditotta, hogy az adó behajtásának ne szegüljön ellene. „A sérelemért, – irja nemes felfogásról tanuskodó levelei egyikében – a mit a törvények kihirdetésének elmaradásával szenvedünk, nem szabad oly módon állani boszút, hogy az országot veszélyeztessük. Isten majd máskép segit rajtunk, ha magunkról kellően gondoskodunk és neki hiven szolgálunk.”9
Ezen homályos, rejtélyes szavakban bizonyára azok a reménységek lappangnak, a miket ő és pártfelei a súlyos köszvénybajban szenvedő király közeledő kimultához csatoltak. Az volt titkos tervök, hogy ezen eset bekövetkeztével, Lajos király kiskorúsága idejére, Zápolyai Jánost kormányzóvá választják, és az volt utógondolatjuk, hogy a gyenge gyermek halála esetén a kormányzót a trónra emelik.
De ezen tervekkel szemben az udvari párt sem maradt tétlen. Vezére a primás, kit az 1514-ik évi catastropha meg nem tört, fokozott buzgalommal működött azon, hogy a királyi udvar és a Habsburg-ház között a rég előkészitett családi szövetséget a valósuláshoz vezesse.
Hosszas tárgyalások után abban történt megállapodás, hogy Ulászló király, öcscse Zsigmond lengyel király jelenlétében, az 1515-ik év márczius havának második felében Pozsonyban fog Miksa császárral találkozni. Ulászló és Zsigmond a kitüzött időre ott voltak; a császár azonban, fontos birodalmi ügyekkel való elfoglaltságára utalva, kimentette magát, és Láng Máté gurki bibornok-püspököt küldte maga helyett. Az értekezletek, melyek itt megindultak, a három birodalom biztosságát közösen érdeklő többrendbeli ügygyel foglalkoztak. Mindenekelőtt a lengyel királynak a német lovagrenddel és a moszkvai fejedelemmel régtől fogva fennálló viszályai tárgyaltattak, és kiegyenlitésük érdekében határozatok hozattak. Azután a törökök ellen intézendő háború ügye került szőnyegre; de e tekintetben új eszme nem merült föl. A hozott határozat arra szoritkozott, hogy a keresztény hatalmak egyesült föllépésre hivatnak föl.
Ugyanakkor kettős házasság haladéktalan megkötése állapittatott meg: úgy hogy II. Lajos király nőül veszi Mária főherczegnőt, a császár fiának, Szép-Fülöp spanyol királynak leányát; Anna herczegnőt pedig Fülöp fiai: Károly és Ferdinánd főherczegek közül az egyik, vagy ha errenézve akadály merülne föl, maga az öregapa, Miksa császár veszi hitvesül.
A két uralkodó Pozsonyból Bécsbe ment, hol a német birodalomból megérkezett Miksa császár fényes fogadtatást rendezett számukra. Július 22-ikén Szent-István dómjában a két házassági frigy tényleg megköttetett. Lajos és Mária Bakócz primás előtt kijelentették, hogy egymást házas társul veszik, gyűrűt váltottak és a főpap áldásában részesültek. Anna herczegnő házassága a legszokatlanabb formában ment véghez. Az agg császár lépett mint vőlegény az oltár elé. Bakócz kérdésére: vajjon Anna herczegnőt hitvesül elfogadja-e, igennel válaszolt. De ugyanakkor egy okirat olvastatott föl, a melyben kijelenti, hogy az Annával kötött házasságot érvényesnek tekinteni csak úgy kivánja, ha egy év leforgása alatt unokáinak egyike Annával nem lép házasságra.10
Egy másik okiratban a császár Lajost fiává fogadta, a német biródalomban helytartójává rendelte és a császári méltóságban utódjául jelölte ki.11
Miként a Miksa és Anna között létrejött házassági szerződés a politikai furfang erkölcstelen és ügyetlen találmányának tekinthető, a Lajos javára kiállitott oklevelet egy kiváló német történetiró méltán „államjogi absurdum”-nak bélyegzi.12 Nem merülhet föl kétség az iránt hogy a császár Lajos örökösödését a császári trónon komolyan nem vette.13 A mi a magyar államférfiakra is szomorú világosságot vet, kik ebben a méltatlan játékban közreműködtek.
De ez a játék Ulászló élete alkonyára a megnyugvás sugarait árasztotta. A bécsi találkozást a király nem soká élte túl. Az 1516-ik év február havában régi köszvénybaja a belső szervekre vetette magát. Sorvasztó lázak emésztették föl életerejének maradványait. Halálát közeledni érezvén, márczius 11-ikén a császárhoz és a lengyel királyhoz leveleket intézett; fölkérte őket, hogy gyermekei fölött, igéretükhöz képest a gyámságot vegyék át.14 Másnap buzgó áhitattal meggyónt és megáldozott. Mire a körüle egybegyült urakat intette, hogy a császárral kötött szövetséget meglazulni ne engedjék és hűségesen ragaszkodjanak fiához, a kit különösen Bakócz Tamás, Brandenburgi György őrgróf és Bornemisza János gondjaiba ajánlott. Márczius 13-ikán meghalt és neje mellé a székesfejérvári sirboltban temettetett el.15

II. Ulászló korabeli díszités Ranzano codexéről.
A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában őrzött eredeti kéziratból másolta Cserna Károly.

  1. A kurucz háborúra vonatkozó adatok legújabb földolgozását birjuk Márki Sándor monografiájában: Dózsa György és forradalma. (Budapest, 1883.)[VISSZA]
  2. Az erre vonatkozó végzés a végzeménybe nem foglaltatott be. Az I. czikkely mellékesen szól róla, anélkül, hogy mennyiségét megjelölné. Valószinűleg fél forint volt.[VISSZA]
  3. 1514 november 19-ikén. A végzemény a Corpus Jurisba föl van véve.[VISSZA]
  4. Ezt Ulászló király emliti a Hármaskönyv megerősitését tartalmazó okiratában.[VISSZA]
  5. A királyi megerősités 1515 november 15-ikén van keltezve.[VISSZA]
  6. Werbőczi ezeket az 1517-ben kinyomatott munka előszavában mondja el.[VISSZA]
  7. Számos kiadásban látott napvilágot. A XVIII. században az országgyűlési végzemények gyüjteményének (a Corpus Jurisban) élére állittatott. Magyar forditása első izben 1565-ben Debreczenben, legújabban az Akadémia kiadásában 1894-ben jelent meg.[VISSZA]
  8. Hajnik Imre értekezése a Beöthy Zsolt által szerkesztett irodalomtörténetben. I. 190.[VISSZA]
  9. Bajoni Imréhez, Biharmegyébe irt levele a Magyar Nemzeti Múzeumban.[VISSZA]
  10. Bécsből 1515 július 23-ikán Ferrarába küldött tudósitás.[VISSZA]
  11. Liske, Der Congress zu Wien im Jahre 1515. Forsehungen zur Deutschen Geschichte. VIII. 491. 548.[VISSZA]
  12. Ulmann, id. m. II. 550.[VISSZA]
  13. A császár utóbb, mikor unokáját, Károlyt utódjává megválasztatni igyekezett, azt állitotta, hogy előbb lépéseket tett a választó-fejedelmeknél Lajos érdekében. Legujabb életírója ezen állitásnak hitelt nem ád. („Halte ich für ausgeschlossen.”) Ulmann, id. m. II. 694.[VISSZA]
  14. A császárhoz intézett levél eredeti példánya a bécsi állami levéltárban.[VISSZA]
  15. Velencze magyarországi követének 1516 márczius 13. és 24-iki jelentései.[VISSZA]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése