Keresés ebben a blogban

Tetszik? Jelöld be te is!

Tollforgató Történelmi Lap

2010. június 23., szerda

Felhívás előadás megtartására vagy program szervezésére

Felhívás előadás megtartására vagy program szervezésére


A 2010-es Kutatók Éjszakája eseményhez kapcsolódóan a Tempus Közalapítvány várja kutatók és kutatással foglalkozó intézmények javaslatait előadás megtartására.

A Kutatók Éjszakája központi rendezvénye idén is a Millenárison lesz, ahol a Jövő Háza és a Csodák Palotája épületében kínálunk érdekes programokat a látogatók számára.
 Az itt felállított színpadokra várjuk olyan előadók jelentkezését, akik szívesen bemutatják találmányukat, tudásukat a nagyközönségnek, interaktív formában.
Az előadások 30 percesek, alapesetben 10 perc elméleti előadásból és 20 perc interaktív bemutatóból állnak.
 
A javaslatot, kérjük, a mellékelt nevezőlapon juttassák el Lőw Lindának alinda.low@tpf.hu címre. Az e-mail „tárgy” mezőjében tüntessék fel: „Kutatók Éjszakája – programjavaslat”!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése