Keresés ebben a blogban

Tetszik? Jelöld be te is!

Tollforgató Történelmi Lap

2010. június 29., kedd

Turul


A Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai
 Társaság Közlönye.
A Turul felelõs szerkesztõje:
Nyulásziné Straub Éva
Magyar Országos Levéltár osztályvezetõje
Cím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
Telefon: (+36 1) 225–2800
Emailnyulaszine.straub.eva@mol.gov.hu
TURUL • 1883-1900
1883-ban új tudományos társaság alakult, amely a történelemnek addig elhanyagolt társtudományait, úgy mint a heraldikát, diplomatikát, sphragistikát [pecsétisme], genealogiát, valamint a magyar családok történetének okleveles alapon való mûvelését tûzte ki céljául. Tagjai között éppúgy megtaláljuk a fenti tudományágak jeles tudósait, mint az arisztokrácia számos prominensét.
Ez volt a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, melynek közlönye, a Turul 1943-ig negyedévente megjelenve szolgálta a fenti tudományágak mûvelõit, szerelmeseit.
Az elsõ számban a tudós társaság alelnöke, a jeles családtörténész Nagy Iván így fogalmazza meg az egylet és egyben a folyóirat hitvallását: "Mi is egyetértünk a római költõvel, hogy "Nobilitas sola est, atque unica virtus" [Mert az erény az egyetlen tiszta nemesség]. Épp azért ennek külsõ emblemáit, a miket az emberi természet kiirthatlan hajlama alkotott, a miket a kegyelet ápolt, a történelem registrált, s a mûvészet gyámolított: sem a tudomány, sem a nevelés nincs hivatva megsemmisíteni. Sõt, éppen társulatunknak és közlönyünknek a tudomány érdekében hivatása leszen ezen a téren az elfogúltság mérséklése; a téves fogalmaknak helyes irányba vezérlése; az ál- és hiú feltevések kiirtása, szóval a hazai származás- és czímertan alapos szakismereteinek a kor színvonalához mérten hiteles és tudományszerû mûvelése."
A cikk teljes terjedelemben a http://www.heraldikakiado.hu/cd/turul_1883_1900.htm címen olvasható.



FIGYELÕ
A Turul újjászületése. Poraiból született újjá 1992-ben a magyar sajtótörténet évszázados múltú Turul című folyóirata, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlönye. 1950-ben jelent meg a folyóirat összevont 61–64. (1947–1950) utolsó száma. A történettudomány valamennyi segédtudományát szolgáló szakmai folyóirat megszüntetése a Rákosi-rendszer kultúrpolitikusainak szellemi színvonalára vet fényt. A Társaság 1951. február 27-én felvett jegyzőkönyve szerint „… a Népművelésügyi Minisztérium a folyóirat régi címén, amely a Turul volt, a megjelenést nem engedélyezte.” A másik indok, hogy a Társaságnak semmi vagyona nincs és a támogatás sem valószínű, így a közgyűlés kimondta a Társaság feloszlatását. Az illetékesek sajnálatos módon összekeverték a folyóirat címét a húszas évek ismert szélsőjobboldali ifjúsági szövetségével, pedig a kettőnek egymáshoz semmi köze nem volt. A Turul cím keletkezése összefügg a Társaság és közlönye alapításával. Radvánszky Béla báró és alapító társainak a közlöny címére a szintén 1883-ban indult osztrák Adlercímű folyóirat adott ötletet, amely alcíme szerint: Organ des heraldisch-genealogischen Vereines „Adler” volt. Mivel a Monarchia nyugati felének társlapja címéül a sast választotta, az alapítók a Turul madárra gondoltak. A magyar tudományos társaság profilját az elnök Radvánszky báró határozta meg: „… a történelemnek eddig elhanyagolt társtudományait, úgymint a heraldikát, diplomatikát, sphragistikát, genealógiát, valamint a magyar családok történetének okleveles alapon való művelését tűzné ki czéljául.” (1883:1.). Előszavának utolsó mondatában a nemzeti múlt tudományos ismeretének fontosságát hangsúlyozta: „A nemzetet csak látszólag alkotják az élő nemzedékek, valójában tagjai annak az elhaltak is, mert a letűnt nemzedékeknek nagy a befolyásuk az élőkre… Sok nemzedék alkotta fokozatosan mai kultúréletünket…” A Turul szerkesztői – Fejérpataky László és báró Nyíry Albert – a szakma elismert tudósai voltak. A folyóiratban a hivatásos tudósok mellett teret adtak a történetileg autodidakta, de magas színvonalon íróknak is. Az első világháború után [239 előtérbe került a szaktudomány, a Fejérpataky László, majd Szentpétery Imre vezette történeti segédtudományi iskola ontotta magából a jó szakembereket – írja Kubinyi András a lap 1951–1992. összevont számának lapindítójában. Így előtérbe kerültek a történészek és az egyetemisták. A genealógiai kutatás kiszélesítésére Szentpétery már 1932-ben felhívta a figyelmet, a genealógia nem szűkülhet le a nemes családok kutatására. Később maga vállalkozott rá, hogy módszertani útmutatást adjon a nem nemesi családok kutatására: „Adalékok a parasztcsaládok leszármazása és története kutatásának módszertanához.” (Turul 58–60, 1944–46.) A második világháború utáni időszakban a genealógiát a nemességgel kapcsolták össze, és így mint feudális csökevényt üldözni kellett, évtizedekig az oktatása is megszűnt. Mint történelmi segédtudomány hivatalosan is megszűnt. Megfelelő publikációs lehetőségek hiányában nemcsak a genealógia, hanem a többi segédtudomány sem fejlődött. Egyedül a Levéltári Közlemények közölt segédtudományi cikkeket. Nem kis mértékben Vajay Szabolcsnak, a Genealógiai és Heraldikai Társaságok Nemzetközi Szövetsége elnökének (1982–1986) és az itthoni szakemberek erőfeszítéseinek köszönhető, hogy 1983-ban végre megszülethetett a Magyar Történelmi Társulat Archeográfiai, Genealógiai és Heraldikai Szekciója az egyik fő hazai kezdeményező, Kállay István professzor elnökletével. 1988 elején a Magyar Nemzet kétrészes cikkében megállapította, hogy a genealógiának, ennek az egyik legősibb tudományágnak a szükségességét ma már az is elismeri, aki néhány évtizede még a „burzsoá reakció egyik alattomos fegyveré”-t látta benne. Gudenus János Józsefnek köszönhetően pedig napvilágot látott A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című munkájának két kötete (1. köt. A–I. Bp. 1990., 2. köt. K–O. Bp. 1993.). A genealógia mellett a címertan, a heraldika is kezdi visszanyerni méltó rangját. Az utóbbi években sorra jelentek meg Magyarországon a népszerűsítő – ismeretterjesztő és szakkönyvek (Bertényi Iván: Kis magyar címertan. Bp., 1983.; A történelem segédtudományai. Szerk. Kállay István. Bp., 1986. benne a heraldikáról szóló fejezet is 169–193. p.; Gudenus János József–Szentirmay László: Összetört címerek. Bp., 1989.). Különösen nagy érdeklődést váltott ki 1987-ben Nyulásziné Straub Éva Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltár címereslevelein című díszes albuma, amely 100 színes címertáblát és 1167 fekete-fehér címerrajzot tartalmaz, valamint Nagy Iván több mint száz évvel ezelőtti családtörténeti köteteinek reprint kiadása (Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1–8. köt. Bp. 1987–1988.). A szakmai közvélemény és a heraldika iránt érdeklődő nem hivatásos történészek körében már a rendszerváltás előtt jelentkezett az igény a Turul újjáélesztésére. Fügedi Erik és Vajay Szabolcs vezetésével 1991-ben indult kezdeményezés az 1883 és 1950 között 64 évfolyamban megjelent heraldikai és genealógiai szakfolyóirat, a társadalomkutatás irányába bővítendő, korszerű igények szerinti felújítására és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság újjáalakulására. 1992. május 31-én három, a szakmában érdekelt intézmény, a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság képviselői együttműködési megállapodást írtak alá a közlöny kiadására. Az immár 115. évfolyamába lépő folyóirat szerkesztőgárdáját olyan kiváló szakemberek alkotják, mint Kollega Tarsoly István, Nyulásziné Straub Éva, Pandula Attila és Rainer Pál. A múlt kutatásának e fontos segédeszköze sajnálatos módon még a hivatásos történészek, levéltárosok és a szélesebb olvasóközönség előtt is kevéssé ismert. A közelmúlt tudományos eredményei cáfolják, hogy a címertan és a származástörténelem konzervatív ideológiát hordoznak. Napjainkban már virágzik a címerhasználat is (városok, falvak, civilszervezetek). A nemesi családok mellett paraszt- és munkás családok életének történet-szociológiai vizsgálata és a segédtudományok eredményei a nemzeti és egyetemes történelem többszempontú megismerését, nem utolsósorban a magyarság identitástudatának erősödését szolgálja. Bízunk abban, hogy a Turul újjászületése nem volt hamvában holt gondolat és nem kell minden ötszázadik (negyvenkettedik?) évben elégetnie magát, mint az egyiptomiak sas-alakú, bíbor- és aranytollazatú, mesebeli szent madarának.
A cikk teljes terjedelemben a http://epa.oszk.hu/00000/00021/00013/0003-a8.html címen olvasható.
Bodrits István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése